Bájos formája a második újrarajzolás után is hatásos, jól áll neki az elegáns, brit versenyzöld fényezés a fehér tetővel és a kockás huzattal. Ez a prémiumautó előbb csal mosolyt az arcokra, mint vált ki ellenszenvet. Legfeljebb irigyelni lehet a sofőrt, akinek ez a generáció is mindenben a keze alá dolgozik. Továbbra is izgalmas vele minden megtett kilométer, amiben legalább akkora szerepe van a direkt kormányzásnak, az úthoz mágnesként tapadó futóműnek, a jól adagolható, erős fékeknek, mint a hajtásláncnak.

A piros kapcsolóval indítható a motor. Fotó: Hilbert Péter A piros kapcsolóval indítható a motor. Fotó: Hilbert Péter

A motor már csak egy láncszem a gépezetben, és semmiképpen sem a leggyengébb. Hiába jár csak három henger a Cooper D-hez, bántó hangot magasabb fordulaton sem hallat. Ami eljut az utastérbe, nem más, mint a duruzsolás alacsony fordulaton és némi kipufogóhangolással morcosított berregés pörgetésnél. Ennyi zajra szinte szükség is van egy olyan élő-lélegző kis élményautónál, mint a Mini. Nem kell lemondani az azonnali gázreakcióról és a dinamikáról sem. Papíron 4 lóerővel többet tud négyhengeres elődjénél, a különbség nem érzékelhető, de miután kipróbáltuk, nem hiányoljuk többé a régi motort. Már 1500-as fordulattól lendületesen gyorsul, még a takarékosságra hangolt Green üzemmódban is mozgékonyabb a forgalom sok résztvevőjénél, ez városi manővereknél és országúti kanyargás közben élénk kezelhetőséget eredményez. Ezzel együtt az átlagosnál nagyobb erőszükséglettel is jár a Mini vezetése, nem kényeztetni, szórakoztatni akar. Illik hozzá a kézi váltó, melynek hosszú hatodikja kifejezetten autópályára való, ahol 2500 környékén jár a fordulatszám, hogy a spórolós énünk is boldog legyen.

Egyesült Királyság: skótkockás üléskárpit Egyesült Királyság: skótkockás üléskárpit

Mi a gyenge pontja? A korábbinál bunkerszerűbb, főleg hátul még mindig szűkös karosszériája, melynek merevsége cserében meggyőzőbb, mint valaha.

599 000 Ft a 18 colos felnik felára 599 000 Ft a 18 colos felnik felára

Tetszett
• külső-belső stílusvilág
• nyomatékos dízelmotor
• direkt kezelhetőség

Nem tetszett
• korlátozott kilátás
• drága extrák

Összegzés
Nem visszalépés, az autóipari evolúció eredménye a háromhengeres dízel. Kifinomultságával, teljesítményével, rugalmasságával és fogyasztásával is bizonyítja, hogy illik a Mini orrába. Az élmény sem csorbul, kompromisszumok nélkül, széles mosollyal takarékoskodhatunk.

Mini Cooper D
Összlökettérfogat: 1496 cm3
Hengerek/szelepek: S3/12 turbódízel
Max. teljesítmény: 85 kW (116 LE) 4000/perc
Max. forgatónyomaték: 270 Nm 1750/perc

Hossz./szél./mag.: 3821/1727/1414 mm
Tengelytáv: 2495 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1501/1501 mm
Fordulókör: 10,8 m
Saját tömeg/teherbírás: 1210/405 kg
Csomagtér: 211 l
Üzemanyagtank: 44 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 9,2 s
Max. sebesség: 205 km/h
Város/országút/vegyes: 4,3/3,1/3,5 l/100 km
Tesztfogyasztás: 6,4 l/100 km
CO2-kibocsátás: 92 g/km
A modell alapára: 5 620 000 Ft (Cooper 136 LE)
A tesztelt verzió ára: 6 184 000 Ft

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!