A Peugeot-nál nemrégiben kinyilatkoztatták, hogy a jövőben a letisztult formatervekre esküsznek, s ezt az 508-as kapcsán többé-kevésbé sikerült is megvalósítaniuk. Úgy tűnik azonban, a művészlelkű franciák nem bírnak a vérükkel, legalábbis a 208-ason egymást érik a kissé öncélú és túljátszott részletek. Ha megengedik, idézem személyes kedvencemet a sajtóanyagból: „A hűtőmaszk csak úgy lebeg! Mintha különvált volna a karosszériától és repülne a levegőben, a precízen megformált krómkeret előtt.” Azért a fényszórók metszése sem hétköznapi, ezeknél talán csak a hátsó lámpák formája kalandosabb, de még az övvonalba is csempésztek egy kis csavart. Ráadásul a kocsit különféle látványelemekkel (tetőmatricák, tükörházak, felni díszkupakok, küszöbök, spoilerek) egyedivé teheti és saját egyéniségéhez igazíthatja tulajdonosa, á la Citroën DS3-as.

Persze a 208-as sikkesen divatos, csajszis fellépése korántsem a véletlen műve, hiszen vadiúj kisautójával akkora érzelmi tornádót szeretne kavarni a Peugeot, mint annak idején a 206-ossal, amelyik Don Juan módjára, tömegével bolondította magába a hölgyeket – bár szerintem az pont a sallangmentes formája miatt volt imádnivaló.

Sajátságos a műszerfal ergonómiája. A felhasznált anyagok igényesek, és praktikus részletekben sincs hiány Sajátságos a műszerfal ergonómiája. A felhasznált anyagok igényesek, és praktikus részletekben sincs hiány

A kiskategória aktuális trendjének megfelelően elődjéhez viszonyítva minden dimenzióban összement (hossz.: -83 mm, szél.: -9 mm, mag.: -12 mm) és átlagosan 110 kilóval karcsúbb is a kocsi, ami dinamikájára és gazdaságosságára nézve egyaránt előnyös. Ehhez képest az utastér és a csomagtartó nemhogy kisebbé, de még szellősebbé is vált! Akár négy csinos hölgy plusz egy csivava is kényelmesen elfér az autóban – mivel az első üléstámlák hátfalát alaposan kimélyítették, a hátsó utasok térdhelye 5 centivel nagyobb! A jó alakú és igényesen kárpitozott poggyásztér alaphelyzetben 295 literes, ami a 60:40 osztású támlák ledöntésével (csak a második felszereltségi szinttől) egyszerűen bővíthető ugyan, de ezután a padló erősen emelkedik.

Bizony, egészen fickós ez a nőcis kisautó

Több szempontból is érdekfeszítő, franciásan különc a vezetőhely. Először is van egy remek fogású, sportosan kicsi (35 cm-es átmérő) multifunkciós kormányunk, a műszereket azonban nem ezen keresztül, hanem felette látjuk. Az egyetlen pici probléma, hogy a vezető magasságától és az üléspozíciótól függően a volán teteje kisebb-nagyobb mértékben kitakarhatja az órákat. Pedig maga a műszeregység határozottan tetszetős, s amikor nem süt rá a nap, gyorsan le is olvasható. Egyébként az áttekinthetőséget javítja, hogy gombok helyett a legtöbb funkció a középkonzol tetején trónoló, 7 colos érintőképernyőről elérhető – igaz, ez csak a legmagasabb, Allure szinten széria. Mivel a tesztautót bőkárpitozással, panoráma-üvegtetővel, miegyébbel is felszerelték, a minőségérzet igen megnyerő, valódi kis ékszerdoboz benyomását kelti a 208-as.

A bőrkárpit és az ülésfűtés a könyöklővel és az elektromosan behajtható tükrökkel együtt 380 000 Ft. Hátul nagyvonalú a helykínálat, de az ülőlap lehetne hosszabb A bőrkárpit és az ülésfűtés a könyöklővel és az elektromosan behajtható tükrökkel együtt 380 000 Ft. Hátul nagyvonalú a helykínálat, de az ülőlap lehetne hosszabb

Az újszerű vezetői környezet hamar megszokható, az apró kormány pedig közvetlen áttételezésű és pontos, csak visszajelzésekből adhatna többet. Fürgén reagál a kormánymozdulatokra és agilisan mozog a könnyűsúlyú Peugeot, úgy lubickol a városi forgalomban, mint hal a vízben. A remek manőverezhetőségen egyedül a nagy fordulókör (járdák között 10,6 m, falak között 11,4 m) ejt csorbát, ami megnehezíti a szűk helyen való forgolódást és a parkolást – novembertől opcióként automatikus parkolósegéd is kérhető. Meg aztán a 208-as rugózása sem éppenséggel franciásan komfortos. Ha már ezt a sportosan feszes futóműhangolást erőltetik, itt is példát vehettek volna a DS3-asról. Így az úthibák többségén sajnos botladozik a kocsi, kanyarban pedig hajlamos elpattogni róluk a hátulja.

A 207-esnél 15/153 literrel nagyobb a csomagtér. Kicsit magas a küszöb, a döntött támlák pedig emelkednek A 207-esnél 15/153 literrel nagyobb a csomagtér. Kicsit magas a küszöb, a döntött támlák pedig emelkednek

A 114 lóerős 1.6 e-HDi a legacélosabb dízel a kínálatban, tehát nem meglepő, hogy meglehetősen virgonc vele a kisoroszlán. Mivel nyomatékos is, szerencsére nem kell minduntalan használni a hosszú úton és kissé akadósan kapcsolható hatfokozatú sebességváltót. Amúgy röpke lélegzetvétel után, már 1500-as fordulattól becsülettel húz a motor, előzéseknél számíthatunk a rugalmasságára, s még autópályatempóról is szépen gyorsít tovább. Ráadásul négyhengeres létére nagyon csendes és kulturált, akárcsak az új generációs start-stop rendszer. Üresben gurulva már 20 km/órás sebesség alatt leállítja a motort, majd a kuplung kinyomására gyorsan (0,4 s) és vibrációmentesen indítja újra. A fedélzeti számítógép által beígért 4,7 literes fogyasztással elégedettek is lettünk volna, de végeredményben az általunk mért 5,1 l/100 km-es tesztátlag sem rossz.

Kár a sprőd rugózásért, mert egyébként jól vezethető, agilis a 208-as Kár a sprőd rugózásért, mert egyébként jól vezethető, agilis a 208-as

TETSZETT
helykihasználás
anyagválasztás
erős és kulturált dízelmotor
kifinomult start-stop rendszer

NEM TETSZETT
gördülési komfort
akadós sebességváltó
vételár

ÖSSZEGZÉS
Egy ideje már levetkőzte a jutányos francia szerepét a Peugeot, úgyhogy a 208-as árképzése is öntudatos. A látható és tapintható minőség rendben is van, de precízebb váltóval és kényelmesebb futóművel még jobban rászolgálna erre a kocsi.

Peugeot 208 1.6 e-HDi 115
Összlökettérfogat: 1598 cm3
Hengerek/szelepek: S4/8 turbódízel
Max. teljesítmény: 84 kW (114 LE) 3600/min
Max. nyomaték: 285 Nm 1750/min
Hosszúság/szélesség/magasság: 3962/1739/1460 mm
Tengelytáv: 2538 mm
Fordulókör: 11,4 m
Saját tömeg/teherbírás: 1090/575 kg
Csomagtér: 285/1076 l
Üzemanyagtank: 50 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 9,7 s
Maximális sebesség: 190 km/h
Város/országút/vegyes: 4,6/3,4/3,8 l/100 km
Tesztfogyasztás: 5,1 l/100 km
CO2-kibocsátás: 99 g/km
A modell alapára (1.0 VTi Access 3 a.): 2 950 000 Ft
A tesztelt modell ára: 4 770 000 Ft

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!