Austin-Healey Sprite, Spitfire, MG Midget… Milyenek is voltak ezek a legendás nyitott sportkocsik? Szerény teljesítményüket csekély tömegükkel ellensúlyozták, halálosan precíz kormányzásuk és rendkívüli kezelhetőségük pedig valóban élvezetessé tette a vezetést. Nos, a mikroautóiról elhíresült márka ezt szeretné átmenteni az új évezredbe – hogy milyen sikerrel, arról a Dél-Portugáliában tartott nemzetközi menetpróbán kaphattunk ízelítőt.

Kétpetéjű ikrek

A Roadster és Roadster-Coupé formavilága egyszerre játékos és izgalmas. A fotókhoz képest élőben még látványosabbak a tipikusan roadsteres arányok, mint a hosszú orr-rész és a tömzsi far, a széles és lapos építésmód, valamint az ultrarövid túlnyúlások. Ugyanakkor a kocsi magán viseli a Smart jellegzetes ismertetőjegyeit is, mint az acélból készült – a látható részeken ezüstösen csillogó – TRIDION biztonsági cellát. A “kétféle anyag – kétféle szín” koncepció szintén érvényre jut az újdonság esetében, hiszen a karosszériaelemek praktikus, könnyen cserélhető műanyagból készültek, melyeket fekete, sárga, vörös, kék, pezsgőszínű vagy szürke fényezéssel kérhet a kliens. Az üres tömegen és a csúcssebességen kívül egyébiránt a két modell csupán a farrész kialakításában különbözik egymástól: a roadster amolyan lépcsőshátú kivitel, így az alaphelyzetben 86, leszerelt tetővel pedig 45 literesre zsugorodó csomagtartóba egy aktatáskát is nehéz bepréselni. Még szerencse, hogy az orr-részben is kialakítottak egy üreget 59 literes térfogattal. Az “üvegkupolás” Roadster-Coupé valamivel praktikusabb (a poggyásztér 189, illetve 104 liter), ám amikor alaposan felpakolunk, a belső visszapillantó tükör teljességgel értelmét veszti – persze amúgy sem sokat látni benne.

Földközelben

Az autóba tulajdonképpen nem is beül, hanem behuppan az ember. No igen, arról még nem tettünk említést, hogy a 3427 milliméter hosszú és 1615 milliméter széles élménycsomag valamivel alacsonyabb 1,2 méternél. A pilóta az autó közepén, szinte földközelben foglal helyet. Belül jellegzetesen smartos környezet fogad, a műszerfal formája és a kezelőszervek elrendezése mind ismerős lehet. Ami azt illeti, a kormánykerék átmérője meglehetősen nagyra sikeredett, ráadásul fixen rögzített. Az ideális vezetési pozíció kialakítását ezért kizárólag az elfogadható oldaltartást nyújtó, feszes tömésű sportülések beállításával tehetjük meg. A kormány mögött kapott helyet a sebességmérő és a fordulatszámmérő, míg a középkonzol tetején elhelyezett, forgatható műszerekről a turbónyomást és a hűtővíz hőmérsékletét olvashatjuk le. A funkcionális felületeken igényes anyagokat alkalmaztak, de végső soron a plasztikok minősége is elfogadható. A helykínálat széltében-hosszában elegendő, s amennyiben leszereljük a tetőt, a fejtér is több mint bőséges. Apropó, tető! Mindkét modellhez alapáron jár a két részből álló, egyenként 5 kilogramm súlyú keménytető, illetve egy motoros mozgatású vászontető. Utóbbi azért egyedülálló, mert menet közben, akár csúcssebességnél is működtethető. Használaton kívül a csomagtartóban tárolhatjuk őket.

Jöhet a menet

A Smartnak kis híján mindene megvan ahhoz, ami igazi élményautóvá tesz egy átlagos négykerekűt. Noha 698 köbcentis, háromhengeres turbómotorja csupán 82 lóerővel bír, mindössze 790 kilogrammot kell mozgatnia – a 9,6 kilogramm/lóerő súly-teljesítmény arány tehát kedvezőnek mondható. A karosszéria kellően merev, a méretekhez képest a tengelytáv a lehető leghosszabb, míg a nyomtáv széles, s közel ideális (44:56) a tengelyek közötti súlyeloszlás.

Akkor, indulhatunk?

A gázpedálon leadott utasításokra apró késéssel reagál a hétdecis egység, de miután a turbónyomás felépült, élénken pörög fel a motor. Az alacsonyabb sebességi fokozatokban roppant agilis a járgány, a csekély tömeg, a rövid áttételezésű erőátviteli egység és a hátsókerék-hajtás miatt a gyorsulás érzete kedvezőbb a vártnál. Ha viszont maradéktalanul kiaknázzuk az autó képességeit, elég szűkös a használható fordulatszám-tartomány. A jól ismert hatfokozatú, szekvenciálisan is kapcsolható, automatizált sebességváltó áttételei ugyanis olyan közel esnek egymáshoz, hogy a fordulatszámmérő mutatója folyamatosan 5000 és 6100/perc érték között táncol. A kapcsolások egyébiránt simábbak és érezhetően gyorsabbak, a mérnökök sokat javítottak a szerkezeten. Ráadásul a sportcsomag megrendelése esetén (16 colos könnyűfémfelniket és bőrborítású kormányt tartalmaz) a volán mögött elhelyezett billentyűkkel is vándorolhatunk a fokozatok között. A kanyargós hegyi utakon értékes játékszer a Smart, rendkívüli élmény ívről ívre fűzni az autót – azért előzéshez lehetőleg válasszunk jó hosszú egyenest. Menet közben a géppel szinte együtt él, minden rezdülését érzi a pilóta. Milyen kár, hogy a kormányzás meglehetősen indirekt (ütközéstől ütközésig három és felet fordul), így az irányítás kevésbé precíz. Ugyanakkor az elöl MacPherson rendszerű, hátul DeDion-rudas és keresztlengőkaros felfüggesztések hangolása remekül sikerült (bár érzésem szerint a hazai utakra feszes lesz), a kocsi kezes, viselkedése jóindulatú. Miután kikapcsoltuk a menetstabilizáló rendszert (azért az ESP végig ott marad a háttérben, és a durvább manővereknél közbeszól), gázadásra enyhe alulkormányozottsággal sodródik kanyarban a Smart. Ha a kelleténél nagyobb sebességgel esünk be egy szűk fordulóba, a fara megindul, de nehéz irányított erőcsúsztatásban tartani – a motor gyorsan “leforog”, s felkapcsoláskor rövid időre megszakad a nyomaték. A tipikusan háromhengeres morcogást a Smartnál sem sikerült maradéktalanul sportosra hangszerelni, ellenben az alig öt liter feletti átlagfogyasztás ígéretesnek tűnik. Annak ellenére, hogy hátul csak dobféket alkalmaztak, határozottan lassít a Smart, a fékerő jól adagolható, nyoma sincs fáradékonyságnak. Amikor a vezető lelép a fékpedálról, a rendszer még 0,7 másodpercig megtartja a nyomást, így segíti az emelkedőn való elindulást. A menetstabilizáló rendszeren kívül szériafelszerelés a blokkolásgátló, ezenkívül elektronikus fékerőelosztó, vészfékasszisztens és két légzsák védi a bent ülők testi épségét.

Házunk táján

Az eddig “egytermékes” Smart tehát “többtermékes” gyártóvá nőtte ki magát, amit az új, lendületesebb márkajellel is igyekszik tudatosítani a Mercedes-Benz leányvállalata. Hazánkban ……… kapható majd a Smart Roadster és Roadster-Coupé, de a hivatalos árakat máris olvashatják a műszaki táblázat alján. A Smart Roadster tavasztól 61 lóerős motorral is készül, ám az alapkivitel ára így is kis híján eléri egy Mazda MX-5 modellét. Azonban tartogat még egy nagy dobást a Smart: azoknak sem kell aggódniuk, akik komolyabb teljesítményre vágynak, ugyanis a Brabus tuningműhely egy izmosabb változattal rukkol elő a közeljövőben.