Mi tagadás, az eddig kapható 3+1 ajtós Veloster legnagyobb rákfenéje az volt, hogy a fazonjához képest kissé vérszegénynek bizonyult a produkciója. Szerencsére már rendelhető kettős leömlésű turbómotorral, mely alul-felül egyaránt remekül húz, a csomaghoz pedig számos egyedi kiegészítő is tartozik.

Kék-fekete betétek is választhatók a Turbo kivitelhez Kék-fekete betétek is választhatók a Turbo kivitelhez

A Turbo szinthez (7 990 000 Ft) bőrülések, egyedi végű, ércesebb hangú kipufogó, 18-as felnik, hátsó diffúzorbetét, spoiler, új első hűtőrács és sportosabb lökhárítók dukálnak.

A futóművet feszesebbre hangolták – bár ne tették volna –, a normál, 280 mm átmérőjű, belső hűtésű első tárcsákat pedig 300 mm-esekre cserélték. Érdemi rugózásról nem beszélhetünk, keresztbordákon áthajtva felüt, a kátyúkat sem igazán tolerálja, kár volt ennyire rágyúrni a plusz 46 lóerőre…

Alacsony fordulaton is terhelhető a T-GDI

A turbófeltöltő az osztott leömlőnek köszönhetően több energiát képes visszanyerni a kipufogógázból, mint egy szimpla változat, ennek tudható be, hogy nyugodt ritmusban csorogva már 1200-as fordulaton magasabb fokozatba kapcsolhatunk. Kellemetlen dadogástól nem kell tartani, a 265 Nm-es nyomaték zöme már ilyenkor is jelen van. A kis Hyundai 160 felett is tisztességesen húz, azonban nem valami takarékos. Kifejezetten kímélő üzemmódban használva szemrebbenés nélkül legurított a torkán 8,7 litert, ráadásul a fedélzeti számítógép több mint egy literrel szerényebb értékkel kecsegtetett…

Nehézkes a beszállás, a fejtér pedig minimális Nehézkes a beszállás, a fejtér pedig minimális

A kormányzás megfelelő visszajelzéssel szolgál, a hatfokozatú váltó pontosan jár, az ülések jól tartják a testet, erőnek sem vagyunk híján, szóval minden adott ahhoz, hogy a Velosterrel végre igazi élmény legyen az autózás.

Diffúzorbetét, tetőspoiler és ércesebb hangú kipufogórendszer dukál a 186 lóerő mellé,  a matt fényezés (185 000 Ft) feláras Diffúzorbetét, tetőspoiler és ércesebb hangú kipufogórendszer dukál a 186 lóerő mellé, a matt fényezés (185 000 Ft) feláras

TETSZETT
– matt fényezés
– nyomatékos motor
– sportülés

NEM TETSZETT
– rugózási komfort
– pontatlan fogyasztásmérő
– szűk második sor

ÖSSZEGZÉS
Őrjítő ez a grafitszürke matt fényezés, a felnik is fenomenálisak, és végre itt az 1,6-os, turbós kivitel, mellyel már a menetteljesítmények is klappolnak. A 186 lovas Veloster felára a 140-es Style változathoz képest 800 000 Ft

Hyundai Veloster 1.6 T-GDI
Összlökettérfogat: 1591 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16 turbó
Max. teljesítmény: 137 kW (186 LE) 5500/min
Max. forgatónyomaték: 265 Nm 1500-4500/min
Hossz./szél./mag.: 4250/1805/1399 mm
Tengelytáv: 2650 mm
Fordulókör: 10,4 m
Saját tömeg/teherbírás: 1255/355 kg
Csomagtartó: 320/1015 l
Üzemanyagtank: 50 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 8,4 s
Maximális sebesség: 214 km/h
Város/országút/vegyes: 9,3/5,5/6,9 l/100 km
Tesztfogyasztás: 8,7 l/100 km
CO2-kibocsátás: 157 g/km
A modell alapára (1.6 GDI Life,140 LE): 5 999 000 Ft
A tesztelt verzió ára (Turbo): 7 990 000 Ft

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért