Családi kapcsolat: az Insigniából érkezett a részben digitális műszeregység és az erősebb hardverű fejegység. Fotó: Stefler Balázs

Nem sokat változott az Astra megjelenése a frissítés során, megjelent a GS Line felszereltség, ahol a sportosság jegyében fényes fekete díszcsíkot alkalmaznak, amitől az erősen hasonlít az alapmodellhez, ahol fényezetlen fekete műanyag keret van az oldalablakok körül; a tesztautó esetében 17 colos fekete alufelnik (80 000 Ft) árulkodnak a magasabb felszereltségről. Belül sincs sok változás, már nagyobb teljesítményű hardverrel dolgozó, szebb grafikát nyújtó fejegység is elérhető.

Jól tartanak az első ülések, hátul nyújtózkodni kell az ülésfűtés kapcsolójáért

A motorkínálatban történtek radikális változások, hiszen teljesen lecserélődött a paletta, alternatív hajtás nincs, de a belső égésű egységeket alacsony fogyasztásra optimalizálták. A dízel egy új fejlesztésű 1,5 literes háromhengeres, amelynek az erősebb, 122 lóerős változata került a kipróbált példány motorterébe, rögtön a szintén fogyasztásra optimalizált kilencfokozatú automatikus váltóval. Hagyományos, hidrodinamikus nyomatékváltóról van szó, amely finoman kapcsol, és szereti elejteni a fordulatot. Aggódni nem kell, mert már 1000-es fordulattól terhelhető a motor, a nyomatékmaximumot 1500-nál eléri, így ilyenkor is jól húz a motor. Pillanatok alatt kapcsolgat a váltó, városi tempónál már hatodikban járunk, a fordulat alig valamivel 1000 fölött van, a sok áttétel miatt autópályán is kényelmesen lehet haladni, 130 km/óránál 2000-es fordulaton üzemel a motor. Ennyi és ilyen jól megválasztott áttétel mellett nem csoda, hogy kifejezetten alacsony a fogyasztás, az 5,7 l/100 km-es tesztátlagot a város dobta meg, autópályán ennél kevesebbel is el lehet járni. A rezgéseket egészen jól eltüntették, de a hangot nem sikerült teljesen, jól hallható mormogással üzemel az erőforrás.

Hallható, de nem zavaró a háromhengeres dízel

Az automata váltós dízel Astra nem olcsó mulatság, 8,84 milliós alapárral szerepel a listán, a vetélytársak (115-130 lóerős, automata váltós kompakt kombi) 1-2 millióval alacsonyabb áron kaphatók. Lehet, hogy azok pár decivel többet fogyasztanak, de akkor is sokáig tart, mire kiautózza az ember a különbözetet.

Határozott az útfogás, a sportos élményhez nem elég a teljesítmény

TETSZETT
• finoman működő váltó
• alacsony fogyasztás
• tágas karosszéria
NEM TETSZETT
• drága

ÖSSZEGZÉS
Jól viszi a nagy karosszériát az 1,5 literes, háromhengeres dízel, de túlzott elvárásai azért nem lehetnek a sofőrnek, cserében a fogyasztás visszafogott. Jó a vezethetőség, a karosszéria továbbra is tágas, azonban mindennek megkérik az árát.

Opel Astra Sports Tourer 1.5 D 9AT
Összlökettérfogat: 1496 cm3
Hengerek/szelepek: S3/12 turbódízel
Max. teljesítmény: 90 kW (122 LE) 3500/perc
Max. forgatónyomaték: 285 Nm 1500-2750/perc
Hossz./szél./mag.: 4702/1871/1510 mm
Tengelytáv: 2662 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1548/1565 mm
Fordulókör: 11,1 m
Saját tömeg/teherbírás: 1465/515 kg
Csomagtér: 540-1630 l
Üzemanyagtank: 48 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 10,9 s
Max. sebesség: 205 km/h
Város/országút/vegyes: 5,3-5,4/3,5-3,6/4,2 l/100 km
Tesztfogyasztás: 5,7 l/100 km
CO2-kibocsátás: 109-111 g/km
A modell alapára: 6 299 999 Ft (1.2, 110 LE)
A tesztautó ára: 8 840 000 Ft