Őszintén szólva, nem gondoltam volna, hogy a 207 RC bemutatójáról ilyen lelkesen jövök haza. Elődjét ugyan nem vezettem, de túl sok jót nem hallottam róla, és különben is, a 207-est egyszerűen nem tudom új autónak tekinteni. Tudom, hogy ez egy másik autó, de nekem akkor is csak egy, a szokásosnál nagyobb mértékben ráncfelvarrt 206-os jut róla eszembe. Így aztán nem is jöttem tűzbe, amikor megtudtam, hogy két program közé ezt illeszthetem be harmadiknak. Az elmúlt másfél évben látott sportmodellek szép, gyors, biztonságos és jó autók voltak, de egyik sem okozott katarzist, egyszer sem ugráltam csillogó szemű fanatikusként a szervezetemben tomboló endorfintól.

A meglepetés ereje

Lelövöm a poént, a 207 RC-től igen. Természetesen már ez sem “vidd és gyilkold” típusú ütős, ultraközvetlen szörnyeteg, ami kettővel ezelőtti elődje, a 205 GTI volt, de ahhoz képest, hogy purista szemmel mennyi felesleges vacak – értsd: soklemezes CD-tár, automata klíma, elektronikus segédlet, hat légzsák stb. – van benne, kifejezetten barátságos és érzékeny kis élményautó. A BMW-PSA kooperációban született, új Mini Cooper S-t is hajtó 175 lóerős 1,6-os benzines turbómotor igazi remekmű: nyomatéka egészen alacsonyan éled, 2000-2500-as fordulaton már komoly erőbedobással dolgozik, 5000 felett pedig kijön belőle a vadállat, ilyenkor már a hangja is megfelelően felnőttes. A motorhang érdekes karakterű, egy ideig túl halknak tűnik a mormogás, aztán egész szépen kikerekedik, és egyértelműen inspiráló hatású lesz, de még magas fordulaton sem válik túl hangossá, bár nem mentünk hosszabb távon autópályán. A külföldi kollegák között volt, aki szóvá tette a hatodik fokozat hiányát, de a teremben ülő arcokon úgy tűnt, ezt a legtöbben üres kekeckedésnek vették. Az ötfokozatú kézi váltó megegyezik a más modellekben is fellelhető BE4/5T típussal, de módosították a fokozatok kiosztását. Az egyes hosszabb, 6800-ig forgatva egészen 66 km/óráig jutunk, míg a következő négy áttételt a lendületes haladás érdekében kicsit leszűkítették. A váltó precizitásán persze lenne még mit javítani, de úgy tűnik, hogy amíg a francia gyártók nem kezdenek el japán szerkezeteket beépíteni, ez a félmondat minden írásban megjelenik majd.

Biztos alapok

No de a futómű! Nem ez volt életem legkeményebb, vagy legsportosabb felfüggesztése, de olyan jól eltalálták az összhangot a kormányzás, a kerekek és a kasztni között, hogy minden, egyre gyorsabban vállalt kanyar újabb és szélesebb vigyort eredményezett. Ilyen harmóniát utoljára a régi Focus ST170-esben tapasztaltam, ami szintén nem volt halálos fegyver, de egy jó lövöldözéshez nem kell feltétlenül 45-ös Magnum, kiskaliberű sportpisztollyal is rongyosra lehet lőni a céltábla közepét. Az ESP sem okoskodott sokat, inkább csak a kipörgésgátlót aktiválta a kigyorsításokon, és az élmény még tisztább lett, amikor kikapcsoltam a menetfelügyeletet. Pontosan követte a kijelölt íveket, szépen tapadt, a bika motor pedig a leglassabb visszafordítókból is lendületesen húzta ki az RC-t.