Képernyők tekintetében már meghaladta ezt az autóipar, a kezelhetőség rendben van. Fotó: Stefler Balázs

Az európai gyártók mezőnyében az elsők között volt az Opel a hálózatról tölthető hibrid hajtású modellek piacán az Amperával. A típussal kapcsolatban a legnagyobb nehézséget az jelentette, hogy igazából egy sportkupé volt, lapos karosszériával, a T alakú és az ülések közé benyúló akkumulátor miatt szűk utastérrel; ennek ellenére egészen jó darabszámokat értek el vele. Most, két autógenerációnyi idővel és egy tulajdonosváltással később egy sokkal jobb kiindulási helyzetben lévő járművel próbálkoznak. A Grandland X szabadidő-autó az európai piac egyik legnépszerűbb szegmensébe tartozik, és ezúttal sikerült úgy beépíteni a technikát is, hogy az nem követel kompromisszumokat az utasoktól. A csomagtér mérete kicsit csökken azáltal, hogy megszűnik a padló alatti rekesz, ettől eltekintve nincs változás, és pontosan ez az egyik gyenge pontja is a konstrukciónak.

300 lóerős rendszerteljesítményével rögtön új kategóriába ugrik a modell, ahol prémiummárkák profin összeállított típusaival kell versenyeznie; ami a 7 milliós alapmodellben jó minőségérzetnek számít, az nem feltétlenül állja a versenyt a 15 milliós kategóriában, ahol nagyobb érintőképernyőkkel, digitális műszeregységekkel, különleges online szolgáltatásokkal kellene rivalizálnia; talán majd a modellfrissítés hoz változást e téren. Addig mindössze a zöld rendszám és a 148 500 Ft-os felár ellenében kérhető, a motorháztetőre kiterjesztett fekete fényezés különbözteti meg a többi Grandland X-től a Hybrid4-es csúcsmodellt.

Elöl egy hibrid rendszer (200 lóerős benzinmotor és 110 lóerős villanymotor) hajt nyolcfokozatú automatán keresztül, a hátsó tengelyen szükség esetén egy villanymotor (113 LE) egyszerű fogaskerék-áttételen át. Alapvetően a kedvezőtlen útviszonyok között teszi biztonságosabbá a haladást a virtuális összkerékhajtás, ami akkor is jól jön, ha netán nagy gázzal gyorsít a sofőr. Ugyan eltart pár pillanatig, mire észleli a tapadásvesztést az első tengelyen és legalább az elektromos energiát a hátsó kerekekre irányítja a rendszer; a Sport mód választásakor állandó az összkerékhajtás. Persze ez csak addig marad aktív, amíg a 13,2 kWh kapacitású akkumulátor bírja szusszal, egyébként csak a visszatermelésből/motorbetáplálásból származó energiával pár másodperc erejéig lehet számolni a rendszer segítségével. Elektromos módban bő 50 km-es hatótávolsággal kalkulálhatunk, a töltési idő az alapáron adott 3,3 kW-os fedélzeti töltővel három és fél óra, ami megfelezhető a 6,6 kW-os töltővel (177 800 Ft). Szériában csak 230 voltos kábelt adnak, a Mode2/Mode3 töltőkábel felára 260 350 Ft.

Meg kell tanulni, hogyan lehet elég laposra összetekerni a töltőkábelt

Nem is annyira a 300 lóerős teljesítmény, hanem a magas építés és a nagy tömeg miatt lett egy kicsit feszes a rugózás, a kormányzást már nem vették közvetlenebbre. Jogos felvetés, hogy a plug-in hibrid hajtás alapvetően a spórolásról szól, de aki arra vágyik, az megveheti csak elsőkerékhajtással és 225 lóerős rendszerteljesítménnyel a Grandland X-et, tehát a Hybrid4-re befizetve némi extrát is elvár az ember. Nem rossz az akkumulátor lemerülése után produkált 6,4 l/100 km-es tesztfogyasztás, de nem is kiemelkedően jó, állandó töltéssel lehet csak kihasználni a konstrukcióban rejlő tudást, amihez konnektoros parkolóhelyre is szükség van.

Egész jól kanyarodik a 300 lóerős Grandland X, de a kormányzás kissé érzéketlen

TETSZETT
• erős motor
• „villany” módban is dinamikus
• zöld rendszámból eredő kedvezmények
NEM TETSZETT
• szórakoztatóelektronikai rendszer tudása
• feszes futóműhangolás
• töltőkábel helyet rabol a csomagtérből

ÖSSZEGZÉS
A maga nemében tényleg a modellsorozat csúcsa az összkerékhajtású Grandland X, de ennyi pénzért akár a prémiummárkák kínálatában is találunk zöld rendszámos kompakt SUV-ket, kisebb rendszerteljesítménnyel, de több kényeztetéssel. Azt a vásárlónak kell eldöntenie, hogy feltétlenül kell-e neki a meggyőző motorerő, vagy inkább a többletszolgáltatásokat választja.

Opel Grandland X Hybrid4
Összlökettérfogat: 1598 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16 turbó
BENZINMOTOR
Max. teljesítmény: 147 kW/200 LE 5500/perc
Max. forgatónyomaték: 250 Nm 1650/perc
VILLANYMOTOR ELÖL
Max. teljesítmény: 81 kW/110 LE
Max. forgatónyomaték: 337 Nm
VILLANYMOTOR HÁTUL
Max. teljesítmény: 83 kW/113 LE
Max. forgatónyomaték: 166 Nm
HIBRIDRENDSZER
Max. teljesítmény: 221 kW/300 LE
Max. forgatónyomaték: 520 Nm
Hossz./szél./mag.: 4477/1906/1609 mm
Tengelytáv: 2675 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1595/1610 mm
Fordulókör: 11,1 m
Saját tömeg/teherbírás: 1875/475 kg
Csomagtér: 390-1528 l
Üzemanyagtank: 43 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 6,1 s
Max. sebesség: 235 km/h
WLTP-átlagfogy.: 1,4-1,3 l/100 km
Tesztfogyasztás: 6,4 l/100 km
CO2-kibocsátás: 36-34 g/km
A modell alapára: 7 335 000 Ft (Essentia, 130 LE)
A tesztelt verzió alapára: 14 640 000 Ft