Az első EcoSport még egy felfújt Fusion volt, a második generáció is megtartotta a Fiesta-padlót, de teljes egészében egyedi megjelenést kapott. Már 2012 szeptemberében megmutatták a sajtónak Amszterdamban az új Mondeóval együtt, aztán jött a viharos időszak a gyárbezárásokkal és tüntetésekkel. Közben igazi világautó lett a Dél-Amerikában fejlesztett típus, Indiában és Kínában is elkezdték gyártani, majd 2014-ben hivatalosan is megérkezett az európai piacra. Noha elméletileg a piac egyik legnagyobb mértékben bővülő szegmensébe, a kisméretű szabadidő-autók közé tartozik, visszafogottan fogadták a vásárlók az újdonságot, egy év alatt alig 11 000 darabot tudtak kontinensünkön értékesíteni belőle. Gyorsan átdolgozták hát, s Magyarországon csak bőven ezt követően lett hivatalos csatornákon keresztül elérhető az EcoSport, amelynek már beütemezték a következő frissítését is.

Sok a tárolóhely, de ezek közül csak a kesztyűtartó fedett. Fotó: Hilbert Péter

Annak ellenére, hogy elméletileg kiskategóriás SUV, tekintélyes méretekkel rendelkezik. A karosszéria alsó részének körbefutó, fényezetlen, fekete burkolata karcsúsít a megjelenésen, és az elengedhetetlen kályhaezüst betétekről sem kell lemondani elöl-hátul. A legkülönlegesebb részlet az oldalra nyíló csomagtérfedél, a kilincset a jobb oldali hátsó lámpa rejti! Azért kapunk ilyet a megszokott felfelé nyíló ajtó helyett, mert eredetileg külső pótkerékkel készült a típus, csak a 2015-ös frissítést követően tüntették el ezt a defektjavítószett megjelenésével; Brazíliában van összkerekes változat is, és az egyszerűség kedvéért csak egyféle hátsó padlólemezt készítettek, ahol nincs pótkerékmélyedés. Szerencsére nem kell lemondani a pótkerékről, 60 000 Ft felár ellenében meg lehet azt vásárolni. Arra kell vigyázni parkolásnál, hogy legyen hely kinyitni a fedelet, azt viszont jól megoldották, hogy gázteleszkóp segít mozgatni az ajtót, amely minden pozícióban megállítható. Krómdíszes a hűtőrács, ezenkívül már nincs csillogás a karosszérián. A könnyűfém felnik jól néznek ki (100 000 Ft felár a Titanium szinten), a sötétszürke-esztergált felületű kerekeknél szerencsére nem túlozták el az átmérőt, a 205/50 R17-es abroncsokkal még a rugózási komfort is jó.

Jól néz ki a bőr/szövet kárpit, s a külsőhöz képest tágas a karosszéria. Termetes ember is elfér, a fejtámla azonban csak a tarkóig ér

Az utastérben két dolog szembetűnő: a Fiestából egy-az-egyben átvett műszerfal és a bőr/szövet kárpit. Messze van és kicsi a középső kijelző, ami a Sony hifivel együtt járó navigációhoz tartozik – 335 000 Ft felárat kérnek érte. A sok apró gombbal teleszórt középkonzol haladás közben megoldhatatlan feladat a vezető számára, neki itt vannak a kormány küllőin elhelyezett kezelőszervek a hifi vezérlésére, de a navigáció beállításához már félre kell állni. Hosszú távon lehet zavaró, hogy a vezető nem tudja a kuplungpedál mellett balra pihentetni a lábát egy merevítő miatt, hátrahúzva van csak erre módja. A magas felépítésnek köszönhetően a kisautóhoz képest az ülőlapok is magasabbra kerültek a padlótól, így sokkal természetesebb az üléspozíció. A második sorban oldalanként külön állítható a támla dőlésszöge, a csomagtér bővítésekor nem csak a támla dől le, de az egész ülés is előrebillenthető. Ilyenkor az alacsony rakodóperem mögött nagy méretű, teljesen sík rakfelületet kapunk, de mielőtt fuvarozni kezdene valaki az EcoSporttal, muszáj megjegyezni, hogy rakományrögzítésre csak négy darab kis fül áll a rendelkezésre az „eredeti” csomagtér padlójában, és a terhelhetőség is alacsony. A vezetőülésben helyet foglalva azzal szembesül az ember, hogy hatalmas méretű sík felületet lát maga előtt, a műszerfal párnája és a motorháztető látványa alapján tényleges méreténél nagyobbnak érezni az autót. Erre sajnos ráérősít az is, hogy kifejezetten vastagok a tetőoszlopok, ráadásul sok is van ezekből, az A-oszlopok például kettéosztódnak és egy kis háromszögablakot helyeztek el a tövüknél – a vastag burkolat miatt ezeken egyáltalán nem látni ki, gyakorlati hasznuk nincs –, hátrafelé átlósan is lehetetlen kilátni. Meg amúgy egyenesen hátrafelé is, hiszen a meredeken emelkedő övvonal miatt keskeny sávvá szűkül a hátsó szélvédő, hatalmas a fémfelület aránya; feláras parkolóradar (55 000 Ft) vagy/és kamera (68 000 Ft megfelelő fejegység választása esetén) segíthet ezen.

Vigyázni kell az oldalra nyíló ajtóval. Könnyen pakolható a raktér, de az övekkel hadakozni kell bővítéskor

Mivel a magas tömegközéppont miatt a márkától megszokott jó vezethetőség megvalósítása nehéz lett volna, a felfüggesztést igyekeztek kényelmesre hangolni. A kormány könnyű, de azért érezni, merre állnak az első kerekek, egészen jól fordul az EcoSport, ám közben azért a karosszéria erős dőlésével számolhatunk. Nem kell megijedni az 1,0 literes lökettérfogatú turbómotortól, a 125 lóerős teljesítményéhez tartozó 170 Nm nyomaték széles fordulatszám-tartományban a vezető rendelkezésére áll, így a viszonylag hosszú áttételezésű, 5 fokozatú kézi kapcsolású váltóval is jól mozog. Nem túl virgonc, hiszen mégiscsak nagy a tömeg és a homlokfelület, de nem is kell állandóan kapcsolgatni és pörgetni a haladáshoz. Noha a típus- és a motornévben is ott szerepel a gazdaságosságra utaló Eco szó, a 8,0 l/100 km-es tesztfogyasztás nem erre utal.

Csendes és kulturált a kis turbós, nyomatéka jól jön a hosszú fokozatok miatt

Magabiztosan árazta be a Ford a kisméretű szabadidő-autóját, az alapváltozat is több mint 5 millióba kerül, az 1,0 literes turbómotor felára 300 ezer, míg további 150 ezer megfizetésével plusz 15 lóerőt kaphatunk. Az 1,5-ös alapmotorhoz 400 ezer Ft felár ellenében adnak 6 fokozatú automatikus váltót, egyébként minden esetben 5 fokozatú, manuális egység van a fedélzeten, összkerékhajtást kontinensünkön nem kínálnak. A legdrágább motor az 1,5 literes TDCi, 95 lóerejével egyben a leggyengébb is, s legalább 5 725 000 Ft-ot kell érte fizetni. Felszereltségek tekintetében érdemes megfontolni a középső, Titanium szintet, 400 ezer Ft felárért sok kényelmi és biztonsági felszerelést adnak, a csúcs Titanium S további 430 ezerért jórészt a megjelenésen javít fekete tetővel és könnyűfém felnivel. A vetélytársak a Ford EcoSportnál akár 1 millióval olcsóbban is megvásárolhatók.

Kívülről nézve is jól látszik, milyen vastagok a tetőoszlopok. Lámpa rejti a hátsó ajtó kilincsét

Tetszett
• kényelmes rugózás
• tágas utastér
• vezethetőség

Nem tetszett
• sok és vastag tetőoszlop
• kis terhelhetőség
• drága

Összegzés
Jól használható a karosszéria, és az utastér térkínálata is megfelelő, de a sok tetőoszlop miatt már a városi közlekedés is fokozott odafigyelést kíván. Nyomatékos az 1,0 literes turbómotor, így kevés kapcsolással haladhatunk. Sok pénzt kér a forgalmazó az EcoSportért, ráadásul a felfrissített változatra sem kell már túl sokat várni, úgyhogy jó alkupozícióban lehet a vásárló.

Ford Ecosport 1.0 EcoBoost
Összlökettérfogat: 999 cm3
Hengerek/szelepek: S3/12 turbó
Max. teljesítmény: 92 kW (125 LE) 6000/perc
Max. forgatónyomaték: 170 Nm 1400-4500/perc
Hossz./szél./mag.: 3998/1765/1665 mm
Tengelytáv: 2519 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1529/1532 mm
Fordulókör: 10,6 m
Saját tömeg/teherbírás: 1350/365 kg
Csomagtér: 310-375/1238 l
Üzemanyagtank: 52 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 12,7 s
Max. sebesség: 180 km/h
Város/országút/vegyes: 6,6/4,7/5,3 l/100 km
Tesztfogyasztás: 8,0 l/100 km
CO2-kibocsátás: 125 g/km
A modell alapára: 5 125 000 Ft (Trend 1.5, 110 LE)
A tesztelt verzió ára: 5 425 000 Ft

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!