Az autó hangulata a nagyobb Škodákat idézi. Alapáron karos kéziféket adnak a Fabiához. Fotó: Stefler Balázs

Mivel a kisautók piaca lassan, de biztosan zsugorodik, a Škodánál a házon belüli rangsorban a Fabia már közel sem áll annyira előkelő helyen, mint korábban. Most viszont a konstruktőrök mintha nagyon meg akarták volna mutatni, hogy egy jól sikerült kisautó még mindig megtalálja a helyét a kínálatban. Főleg, hogy az új, 4. nemzedék 111 mm-rel nőtt, a 4108 mm-es hosszúság mellett pedig a 94 mm-rel nyújtott, immáron 2564 mm-es tengelytávolság is figyelemreméltó. Utóbbi érték túlszárnyalja az első VW-fejlesztésű Octaviáét is!

Az alapváltozat is LED-es nappali fénnyel és szintén diódás főfényszóróval büszkélkedhet

Az arányok eközben alig változtak és úgy összességében a formaterv kapcsán nincsenek olyan merész változtatások, mint azt a korábbi generációknál tapasztaltuk. A tervezők visszafogott, de kétségkívül modern autót alkottak, egy jó színválasztással pedig kidomborodnak a forma erős részei, például a széles kerékjárati ívek vagy az első kerék mögötti, fektetett Y-alakzat – utóbbi a dizájnerek szerint a cseh zászlóra utal. Mégis azt gondolom, hogy a belső az, amiért a Fabiát gyorsan meg lehet szeretni.

A kategória egyik legtágasabb modellje az újdonság

A kabin 4 felnőttnek kifejezetten kényelmes, az ülések feltűnően jól tartanak. Ha csak a komfortszintet nézzük, az új generációval gond nélkül vághatunk neki akármilyen hosszú útnak. És persze az sem mellékes, hogy a csomagtér már 380 literes, ami nem csekély 50 literes többletet jelent az elődhöz viszonyítva. Ugyanakkor az a műszerfalon látszik, hogy a modellváltás ellenére nem akarták feltalálni a spanyolviaszt. Van már digitális műszerfal is (opció), illetve a 2 küllős kormány is friss, az elrendezés továbbra is tárgyilagos és logikus. Miközben a felhasznált anyagok zöme egyszerű, a minőségérzetre nem lehet panaszunk, látszik, hogy a tárolóhelyek kialakítására mekkora gondot fordítottak. Legyen szó telefonról, kulcsról, vagy üdítős palackról, a Fabiában mindennek jut hely! De a márkától megszokott ügyes kis megoldásokért is piros pont jár: az újdonságból sem hiányozhat a parkolójegycsipesz és a tanksapka fedelébe rejtett jégkaparó.

Erő tekintetében egy világ választja el egymástól a 80 lóerős szívó és a 110 lóerős turbós verziót, fogyasztásuk viszont nagyon hasonló

A motorkínálat csupa ismerős blokkot vonultat fel, az egyszerűség jegyében nincs dízel vagy hibrid. Az 1,0 literes egység turbó nélkül 80, turbóval pedig 95 vagy 110 lóerő lehet, míg a kínálat csúcsán a csak DSG-váltóval konfigurálható 1,5-ös, 4 hengeres áll 150 lóerővel. A tesztre fogott 80 lóerős kivitel bizonyítja, hogy feltöltő nélkül is van élet, városban nem is érződik különösebben vérszegénynek a bázismodell. Az 5 fokozatú váltót a kevés nyomatékhoz igazítva rövidre áttételezték, 50 km/óránál már a legmagasabb áttétellel haladhatunk. A 110 lóerős turbós ugyan egy másik világ dinamikában, de a turbólyuk zavaró és sokat kell kapcsolgatni, hogy elkerüljük a „halott” zónát. Bár fogyasztásban csak minimális az eltérés közöttük (5,9 illetve 6,2 l/100 km-es tesztátlag), a konklúzió az, hogy városban kellemesebb a szívó változat és autópályán – amikor a 80 lóerős már erőlködik – nyer értelmet a plusz teljesítmény. Aki hajlandó rá áldozni, a 110 lóerős verzióhoz 591 000 Ft-ért DSG-váltót is kérhet, de őszintén szólva annyira könnyű a kuplung és olyan kis erővel, akár 2 ujjal is mozgatható a váltókar, hogy emiatt nekem eszembe se jutna. Erre rímel a szintén kis erőszükségletet igénylő volán és a meglepően komfortos futómű is. A Fabia nem a sportos vásárlók kedvében akar járni, cserében rossz minőségű úton is teljesen értékelhető a rugózása.

Bővítés után nem kapunk sík rakfelületet, de az 1,2 m3-es befogadóképesség kárpótolhat

Ami az anyagiakat illeti, az importőr 299 000 Ft-os árkedvezményével, akciósan 6,2 millió Ft a bázismodell, míg a turbós kivitelért legkevesebb 6,8 milliót kell a kereskedésben hagyni. Természetesen, akik évekkel ezelőtt 4-5 millióért tudtak Fabiát venni, azok most ráncolják a homlokukat, de a kategóriatársak sem olcsóbbak. Öröm az ürömben, hogy a felszereltség már alapból is gazdag, többek között a sávtartó, a fáradtságfigyelő, a visszagurulásgátló, a 9 légzsák, a tempomat és a manuális klíma sem feláras.

Rosszabb minőségű utakon is jól rugózik a Fabia

TETSZETT
• bőséges helykínálat
• praktikus belső
• rugózás
• hosszú extralista
NEM TETSZETT
• motorkarakterisztika (TSI)
• erőtartalék (MPI)

ÖSSZEGZÉS
Formai különlegességek helyett a használhatóságra helyezte a hangsúlyt a Škoda, aminek az eredménye kézzel fogható: a legtágasabb és legpraktikusabb kisautók közé tartozik az új Fabia. Az erős, de nem túl harmonikus TSI turbómotornak valós alternatívája a gyengébb, de kellemesebb karakterű szívó benzines, főleg, hogy az MPI 600 000 Ft-tal olcsóbb.