Bár a gyártók egymás után mutatják be a plug-in hibrid modelleket, Magyarországon a Mitsubishi Outlander PHEV az első ilyen típusú, kereskedelmi forgalomban elérhető SUV. Ezeknek a modelleknek a lényege, hogy a normál hibridekhez képest sokkal nagyobb akkumulátoruk van (melyeket hálózati áramforrásból fel lehet tölteni), így a kellően erős villanymotor(ok) segítségével akár 50 kilométert is képesek megtenni tisztán elektromosan, ha nem megyünk egy bizonyos sebesség fölé. Az Outlander PHEV (Plug-in Hybrid Electric Vehicle) is így működik: ha kifogy a szufla az akkuból, a 2,0 literes benzinmotor generátorként tölt (65 km/óra alatt), sőt akár közvetlenül is képes bekapcsolódni a hajtásba 65 km/órás sebesség felett.

Egyszerű anyagok jellemzik a belteret, de az illesztések pontosak. A „váltókarral” is állíthatjuk a rekuperáció erősségét Egyszerű anyagok jellemzik a belteret, de az illesztések pontosak. A „váltókarral” is állíthatjuk a rekuperáció erősségét

Lóerők, amperek, literek és forintok

Mivel az első és a hátsó tengelyen is egy-egy 82 lóerős villanymotor kapott helyet (csúcsnyomatékuk eltérő), nem meglepő, hogy tisztán elektromosan is egészen dinamikus az autó, gyakorlatilag szempillantás alatt ugrik 80-as tempóra az Outlander – a nyomaték azonnal lehívható. Az elektromotorokkal 120 km/órás tempóig gyorsulhat az autó, ilyenkor persze vészesen csökken a villamosan megtehető hatótáv. Amennyiben városban vagy elővárosi ingázásra használjuk a modellt, a gyakorlati hatótáv 42-45 kilométer között alakul. Az is remek, hogy menet közben nemcsak az akkumulátorban lévő energia megőrzését kérhetjük egy dedikált gombbal (járó benzinmotornál), hanem a telep feltöltését is, hogy például egy belvárosi szakaszhoz érve emissziómentesen mehessünk. Mivel a 12 kWh-s lítium-ion akkumulátorcsomagot (300V) nem engedi teljesen lemeríteni a vezérlés, saját tapasztalat szerint 9 kWh-t vesznek fel a telepek kicsivel kevesebb, mint öt óra alatt a hálózatból (230V, 10A), gyorstöltővel viszont 30 perc alatt 80%-os szintet is elérhetünk. A mostani lakossági áramdíjakkal kalkulálva ez 346 forintos költséget jelent, ami egészen káprázatos, hiszen kevesebb mint egy liter üzemanyag árából mehetünk több mint 40 kilométert helyi károsanyag-kibocsátás nélkül.

A 45 mm-rel megemelt hátsó üléssor ellenére maradt fejtér. Az ülések kényelmesek, ám ez a kárpit könnyen koszolódik A 45 mm-rel megemelt hátsó üléssor ellenére maradt fejtér. Az ülések kényelmesek, ám ez a kárpit könnyen koszolódik

A teszthéten egyébként tipikus autóhasználatot próbáltam modellezni: a hétköznapi ingázásokat a munkahely és a lakóhely között két feltöltéssel (összesen 85 km) abszolváltam, majd hétvégén egy hosszabb próbát (421 km) is beiktattam némi városi közlekedéssel, ahol értelemszerűen sokat dolgozott a benzinmotor. A teljes 506 kilométeres távon 27 liter üzemanyagot fogyasztott az autó (5,3 l/100 km), amihez hozzájön a két feltöltés költsége. Azonban ha valaki a spórolás megszállottja, a váltófülekkel fokozhatja a visszatermelést hat lépcsőben („motorfék” erőssége), de szerintem tisztán villamosan eleve kicsit átáll az ember agya a finom „gázkezelésre”. Nyilván kíváncsiak voltunk arra is, hogy milyen sietni a PHEV-vel: nagy tempóról is szépen gyorsít (a 150 lóerős, 2,2-es gázolajosnál például 0,9 másodperccel jobb a nyomatékrugalmassága 120-ról 140 km/órára), de akárcsak a Toyota Priusnál, padlógázra itt is felbőg a motor, vagyis nem kellemes tövig nyomni a pedált.

A PHEV-ből nincs hétüléses verzió. A csomagtér 463 literes A PHEV-ből nincs hétüléses verzió. A csomagtér 463 literes

A futóművön még volna mit csiszolni

Mivel a benzinmotor nagyon finoman kapcsolódik be a hajtásba, alighanem a futómű nevezhető az egyetlen olyan negatívumnak, ami komolyabb bosszúságot okozhat. A kisebb döccenőket is észreveszi, a nagyobbakon meg egyenesen bukdácsol, ami elöl is, de hátul különösen zavaró. Ha nem vesszük számításba az egyszerű belső anyagokat, már csak az érdemel elmarasztalást, hogy felfoghatatlan módon a központi kijelzőn minden egyes indítás után feljön a nyelvválasztás menüje. Egyébként a kényelmes üléseknek és a korrekt hátsó helykínálatnak is örülhetünk, meg persze a 463 literes csomagtérnek, ami mindössze 14 literrel kisebb, mint a többi Outlanderé. Az akkucsomag és a villanymotor miatt 19 mm-rel megemelt hátsó padló viszont azt eredményezte, hogy a PHEV kizárólag ötüléses kivitelben létezik.

A töltőcsatlakozónak külön rekeszt alakítottak ki a csomagtérpadlóban. 230 V-os hálózatból körülbelül 5 óra a töltési idő A töltőcsatlakozónak külön rekeszt alakítottak ki a csomagtérpadlóban. 230 V-os hálózatból körülbelül 5 óra a töltési idő

A Mitsubishi újdonsága 12,5 millió forinttól vihető haza, ebben az árban pedig gyakorlatilag minden fontos, elvárható felszereltségi tétel benne van (pl. xenon fényszóró, automata klíma). Szép kis összeg, az biztos, de ha konfigurálunk magunknak egy hasonló ellátmányú dízel, automata SUV-t, az már rögtön relativizálja a dolgokat.

Jövőautó: távvezérléssel (okostelefonnal) bekapcsolhatjuk az elektromos fűtést és ellenőrizhetjük a töltöttségi állapotot is Jövőautó: távvezérléssel (okostelefonnal) bekapcsolhatjuk az elektromos fűtést és ellenőrizhetjük a töltöttségi állapotot is

Tetszett
– hajtáslánc működése
– rugalmasság
– szerény fogyasztás
– komfortos utastér

Nem tetszett
– rugózási komfort
– egyszerű beltér
– kicsi benzintank

Összegzés
Nemhogy működőképes, hanem egyenesen remek az Outlander PHEV koncepciója! Ugyan kisebb negatívumok vannak, ígéretes és nem utolsósorban versenyképes termékről van szó. Persze az egész autónak csak úgy van értelme, ha lehetőség szerint minél többet használjuk elektromos módban. A közel 50 kilométeres hatótáv lehetővé teszi, hogy napokig úgy járjunk az autóval, hogy gyakorlatilag egyáltalán ne induljon be a benzinmotor.

Mitsubishi Outlander PHEV
BENZINMOTOR
Összlökettérfogat: 1998 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16
Max. teljesítmény: 89 kW (121 LE) 4500/perc
Max. forgatónyomaték: 190 Nm 4500/perc
ELSŐ VILLANYMOTOR
Max. teljesítmény: 60 kW (82 LE)
Max. nyomaték: 137 Nm
HÁTSÓ VILLANYMOTOR
Max. teljesítmény: 60 kW (82 LE)
Max. nyomaték: 195 Nm
HIBRIDRENDSZER
Max. teljesítmény: 149 kW (203 LE)
Hossz./szél./mag.: 4655/1800/1680 mm
Tengelytáv: 2670 mm
Fordulókör: 10,6 m
Saját tömeg/teherbírás: 1810/500 kg
Csomagtér: 463 l
Üzemanyagtank: 45 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 11,0 s
Max. sebesség: 170 km/h
Átlagfogyasztás: 1,9 l/100 km
Tesztfogyasztás: 5,3 l/100km
CO2-kibocsátás: 135 g/km
A modell alapára: 6 990 000 Ft (2.0 2WD)
A tesztelt verzió ára: 12 490 000 Ft

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!