Nem véletlen, hogy a teljes hazai terepjáró- és SUV piacot tekintve a Dacia Duster (704 db) és a Hyundai ix35-ös (253 db) után a Kia Sportage az idei évad slágermodellje – az első kilenc hónapban 232 darabot értékesítettek belőle. A divatos formaterven kívül egyebek mellett jó minőségével és ár-érték arányával hódít, nem is beszélve a roppant nagyvonalú, hétéves garanciáról.

Kedvező árú extrák, de csak csomagban

Most azonban nézzünk egy kicsit a dolgok mögé! A vagány megjelenés hátulütője például, hogy a körkörös kilátás finoman szólva sem erőssége a kocsinak: a vaskos A-oszlop képes kitakarni egy komplett óvodás csoportot, de ez még semmi a C-oszlop „vakfoltjához” és a keskeny hátsó szélvédőhöz képest. Szóval a tolatás valódi rémálom! Ráadásul az LX alapkivitelhez opcióként sem kérhető parkolóradar, miközben a több mint egymillió forinttal drágább – és persze jóval gazdagabban felszerelt – EX-szinten szériában jár. Aki nem kíván feljebb lépni (illetve nem híve az utólag beépíthető csipogónak), az esetleg tolatókamerával vigasztalódhat, amit a navigációval és a 7 colos érintőképernyővel együtt 350 ezer forintért kínálnak.

Maradva az LX specifikációnál és az extráknál, ajánlatos megrendelni a 220 000 forintos kényelmi csomagot is (hűthető kesztyűtartó, hazakísérő fény, Bluetooth-kihangosítás, sebességtartó automatika, multifunkciós kormánykerék), máskülönben a kormány csak magasságban állítható, tengelyirányban nem.

Jól tagolt és rendezett a műszerfal. A praktikus részletmegoldások sem hiányoznak Jól tagolt és rendezett a műszerfal. A praktikus részletmegoldások sem hiányoznak

Amúgy a műszerfal tetszetős és könnyen áttekinthető, az anyagválasztás pedig csak az alapmodell műanyag kormánya és váltógombja miatt kap négyes alá minősítést. Bár a helykínálat korrekt, azért a Sportage nem olyan tágas, mint ahogy a méretei alapján várnánk. A csomagtartó például csak akkor 564 literes, ha a padló alatti rekeszeket is beleszámoljuk, egyébként a roló alatt kissé lapos, míg a variálhatóság kimerül annyiban, hogy a hátsó ülések támlája osztottan dönthető.

Fronthajtás széria lejtmenetvezérléssel

Hidegindításkor és erőteljes gyorsításkor kissé nyers az 1,7 literes dízelmotor hangja, ám ettől eltekintve kulturáltan dolgozik a négyhengeres. 115 lóerejével – karöltve a 255 Nm-es forgatónyomatékkal – kellemesen gyorsítja és tisztességesen viszi a másfél tonnás autót. Már 1500-as fordulattól szépen húz a motor, kényelmes stílusban vezetve, korai felkapcsolásokkal is gond nélkül tarthatjuk a forgalom ritmusát, előzéskor pedig számíthatunk a rugalmasságára. Így a fogyasztás is kedvezően alakul, a tesztünk során mért 6,1 literes átlagot a feláras start-stop rendszer nélkül sikerült elérni.

A fejteret leszámítva rendben van a helykínálat, de az üléspad nem variálható A fejteret leszámítva rendben van a helykínálat, de az üléspad nem variálható

A közvetlen áttételezésű kormánnyal pontosan vezethető a Sportage, de a visszajelzésektől teljes egészében megfoszt az elektromos szervo. Magas építése ellenére kanyarokban sem bizonytalan az autó, pedig az első MacPherson és a hátsó kettős keresztlengőkaros felfüggesztés hangolása egészen barátságos. Az úthibák többségét ügyesen kirugózza a Kia, bár az ütések hárítása közben néha átterjed némi vibráció a kasztnira, a nagyobbaknál pedig felüt a futómű. Mivel négykerékhajtás kizárólag a kétezres benzin- és dízelmotorokhoz konfigurálható, a széria lejtmenetvezérlés ez esetben még inkább megmosolyogtató. 172 mm-es szabadmagasságával mindenekelőtt a nagyvárosi dzsungelharcokban jeleskedhet a Sportage, például sérülésveszély nélkül kaptathatunk fel a combosabb járdaszegélyekre – alkalomadtán a kaland kedvéért egészen a bakhátas földutakig is elmerészkedhetünk.

A roló alatt átlagos a csomagtartó, a támlák a fülek meghúzására síkba dőlnek. A padló alatti rekeszek haszna kérdéses A roló alatt átlagos a csomagtartó, a támlák a fülek meghúzására síkba dőlnek. A padló alatti rekeszek haszna kérdéses

Az 1.7 CRDi motorral felszerelt Kia Sportage árcéduláján 5 749 000 forint szerepel, így 630 ezerrel olcsóbb a 2,0 literes, 136 lóerős dízelnél. A kétezres benzinesnél viszont még így is 300 000 forinttal drágább…

Magasra húzott lemezfelületek és szűk ablakok teszik robusztussá Magasra húzott lemezfelületek és szűk ablakok teszik robusztussá

TETSZETT
vagány formaterv
jó ár-érték arány
tesztfogyasztás
7 év garancia

NEM TETSZETT
hátrafelé erősen korlátozott kilátás
csomagban rendelhető extrák
drága dízelmotorok

ÖSSZEGZÉS
A kompakt hobbiterepjárók között tényleg jó választás a Sportage, de a felszereltségi szintek közötti nagy ugrások és a csomagokban kínált opciók miatt nehéz összeállítani az ideális ár-érték arányú konfigurációt.

Kia Sportage
Összlökettérfogat: 1685 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16 turbódízel
Max. teljesítmény: 84,5 kW (115 LE) 4000/min
Max. forgatónyomaték: 255 Nm 1800-2500/min
Hossz./szél./mag.: 4440/1855/1635 mm
Tengelytáv: 2640 mm
Fordulókör: 10,58 m
Saját tömeg/teherbírás: 1490/450 kg
Csomagtér: 564/1353 l
Üzemanyagtank: 55 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 12,3 s
Maximális sebesség: 173 km/h
Város/országút/vegyes: 6,0/4,8/5,2 l/100 km
Tesztfogyasztás: 6,1 l/100 km
CO2-kibocsátás: 135 g/km
A modell alapára (1.6 GDI LX): 4 999 000 Ft
A tesztelt modell ára: 5 749 000 Ft