Az amerikaiak általában kissé idegenszerűen hatnak a hazájukon kívül, és ez – vérmérsékletüktől és személyiségüktől függően – egyaránt teheti őket kiállhatatlan vagy rokonszenves alakká. A Chevrolet HHR kétségkívül az utóbbi csoportba tartozik! A régiest a modernnel kiszámítottan elegyítő designja és hangsúlyozott célszerűsége okán kivételes helyet foglal el, igaz rá a kissé elcsépelt mondás, hogy arc a tömegben. Akár ezért, akár azért, sokak rokonszenvét keltheti fel, csakhogy van, ami ellene szól: vérbeli jenkiként kizárólag benzinmotorral készül, ezért csak lemondóan sóhajtanak majd, akiknek nagyon fontos a költség. No de ahogy értesülhettünk róla, nem is volumenmodellnek szánják, inkább kirakati darabnak: „Ez is mi vagyunk!”
Ez vagytok ti!
Hát persze, vigyorodom el, és azok is ti vagytok, akik képtelenek beletenni egy rendes adattáblázatot az amúgy csillogó-villogó sajtómappába. A százra gyorsulás ideje titok maradt, mintha csak jelezni akarnák, hogy nem dragster ez, hanem kedélyes utazóautó. Annak viszont már a kedves buciformájával is nagyon alkalmasnak tűnik. Igaz, elsőre kicsit csalódás volt a mérete: nagyobbnak képzeltem a képek alapján, s a bemutató alkalmával kiállított előkép, a designt inspiráló 1949-es Chevrolet Suburban mellett csakugyan úgy hat, mintha a kisfia lenne. Csomagterének űrtartalma szinte pontosan megegyezik a Fiat Doblóéval, motorja viszont 2,4 literes, 172 lóerős, s ennek alapján kicsit vehemensebb dinamikát várnánk a ténylegesnél. De hagyjuk a várakozásokat és az összehasonlítgatást: európaiasan kompakt méretű, kimondottan praktikus jármű a HHR, s még kívül-belül pofás is.
Roadbook
Az én szememben az is eléggé amerikás dolog, hogy az egyébként gazdag felszerelésű és pazar kiállítású kocsiban nincs navigátor, holott az Óvilágban ez már nagyon hozzátartozik az autózáshoz. Ahol más autókban a süllyeszthető képernyő bújik elő a műszerfal tetején, ott fedeles rakodót találunk – ami természetesen aranyat ér. Kicsit ódivatú módon a nyomtatott útvonalleírásból („roadbook”) tájékozódtunk a Beaujolais bor termőhelyén, a Lyon környéki dombvidéken. Ahol aztán előjöttek a Chevrolet HHR különféle jó tulajdonságai. Erővel fölényesen bír mindennemű kaptatót, ötfokozatú sebességváltója (van automata is) jól áttételezett és simán kapcsolható, a fék nagyon becsületesen látja el feladatát, a futómű pedig kiváló: nagyon stabil, foltozgatott, hepehupás aszfalton jól rugózik, szerencsére nincs benne semmi amerikaias!
Retro
Ez a retrós design nemcsak mutatós és barátságos, hanem van gyakorlati előnye is. Meredeken állnak az ablakok, napon nem melegszik fel annyira az autó, kevésbé kell benzint pusztító klímaberendezéssel ellensúlyozni az utastér felmelegedését. A kezelőszervek persze mintaszerűen modernek (több funkció a kormánykerékről kezelhető), a műszerek is, csak éppen úgy néznek ki, mint fél évszázada. Számlapjuk azonban lehetne kissé nagyobb, leolvashatóságuk jobb. Italtartóval és rakodóhellyel bőven el vagyunk látva. A rádió nagyon szépen és kellő hangerővel szól, ha pedig nem tetszik a műsor, csak bedugjuk az iPodot a csatlakozóba, hogy a kedvenc zenénk szóljon – a HHR azoknak való, akiknél móka és kacagás teszi vidámmá az utat!
Az ülések bőrhuzata nagyban hozzájárul a minőségi hatáshoz – akárcsak ingünk hátának átizzadásához. A testhelyzet kényelmes, az állítási lehetőség megfelelő, férőhelyünkkel és mozgási szabadságunkkal elöl-hátul elégedettek lehetünk. A HHR nagy poénja mégis a csomagszállító képesség. Már alaphelyzetben is kofferek sorát fogadja be a poggyásztartó, amelynek padlója kimondottan poénos. Alatta nagy (80 literes), lapos rekeszbe tehetjük a szem elől rejteni, vagy valamilyen okból elkülöníteni kívánt holmit. Ezek rakodásakor a padlólemez 45 fokos szögben döntve megáll, hogy ne kelljen fél kézzel tartani. A műanyag lemez vízszintesen becsúsztatható 60 centivel magasabb szinten is, hogy rendet tarthassunk a sokféle holmi között. Az csak természetes, hogy a hátsó ülés aszimmetrikusan osztott, az anyósülés támláját pedig előre lehet dönteni. Ilyenkor akár szörföt is berakhatunk az autóba.
Mi lenne, ha?
Kicsit sajnálom, hogy nem érezni komoly szándékot a HHR befuttatására. Miért van az, hogy több márka is háttérbe szorítja legpraktikusabb autótípusait, mint a Fiat a Doblót, a Ford a Transit Connect Tourneót? A Chevrolet sajtóanyagainak böngészgetésekor megakadt a szemem azon, hogy a motor ECOTEC típusú. Szóval Opel-származék. Nem akadna Rüsselsheim raktárpolcán egy jó kis belevaló dízel ebbe a remek utazókocsiba? Vagy úgy képzelik, hogy jobban fényesíti a márkaarculatot, ha kivételes jelenség marad? Erre majd választ kapunk, ha – várhatóan még idén – nyilvánosságra hozzák a vételárat.
