Az új modellévre némiképp megfiatalodott Hilux tucatnyi kontrasztot vonultat fel, ám ezek nem árnyalják a róla kialakuló összképet. Masztodon termet, azonban egy törékeny hölgy is gond nélkül lavírozik és parkol vele. Persze kell ehhez a nagy, színes kijelzőn megjelenő kamerakép, egy mai pickup azonban már csak ilyen.

Mivel a vevőkör elsősorban a visszaigényelhető áfa, másodsorban pedig a vitathatatlan képességek miatt tartja vonzónak a járművet, a gyárban már évekkel ezelőtt szakítottak a „munkagép” besorolással.

Teherautós helyett sokkal inkább terepjárós a belső atmoszféra Teherautós helyett sokkal inkább terepjárós a belső atmoszféra

Szóval egy mai pick-up már csak ilyen: hat légzsákot, automata légkondit, érintőképernyős fedélzeti infórendszert (hifi és navigáció), ötfokozatú automata sebességváltót, bőrkárpitot és tempomatot vonultat fel, magyarán igyekszik palástolni, hogy ő ettől függetlenül bizony egy alvázas szerkezetű, laprugós hátsó futóművű, hátsó dobfékes haszonjármű. A Hilux ennek megfelelően lágyan imbolyogva igyekszik kivasalni az útfelület egyenetlenségeit, kanyarban és erős fékezéskor oldaldőléssel, illetve bólogatással reagál. Nem kell megijedni, a Toyota luxusplatósa szerethető masina, 171 lóerője és 360 Nm-es nyomatéka még négy utassal is élénken viszi, fogyasztása pedig nehezen vihető 10,0 liter fölé.

Nettó 6 832 000 forintos ára arányban áll képességeivel és műszaki felhozatalával, igaz, már bő kétmillióval olcsóbban (4 708 000 Ft) is bepattanhatunk egy dízel Hilux vezetőülésébe. A kontraszt itt már nagyobb lesz, ugyanis ezért az összegért 144 lovas 2.5 D-4D motort és manuális váltót adnak, mindezt szimpla kabinba csomagolva.

A kilincsfészekbetét, a fülke mögötti műanyag elem és a zárható platótető opciós, a további tételeket is tartalmazó csomag ára 1 244 344 Ft A kilincsfészekbetét, a fülke mögötti műanyag elem és a zárható platótető opciós, a további tételeket is tartalmazó csomag ára 1 244 344 Ft

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!