A BMW és a PSA közös fejlesztésű, 1,6 literes, turbós gépezete igazi világmotor: a BMW 1-es és 3-as mellett a Mini, a Peugeot és Citroën számos típusához elérhető. A kettős leömlésű feltöltővel ellátott erőforrás a 102 lóerős kivitel mellett még 136 (116i) és 170 lóerős (118i) változatban választható a legkisebb bajor modellhez, s meg kell hagyni, a sor középső tagja már igen dinamikus.

A 116i nemcsak 24 lóerővel izmosabb a 114i-nél, hanem 40 Nm-rel több nyomatékot is szolgáltat (220 Nm), így rugalmasságban – főleg hatodik fokozatban – markáns különbség van a két motor között. Számokban ez annyit tesz, hogy a tesztre fogott ötajtós verzió 8,5 másodperc alatt éri el álló helyzetből a 100 km/órát, végsebessége pedig 210 km/óra, vagyis ha kell, ezzel az autóval már tényleg lehet sietni.

Kettős leömlésű feltöltő minimalizálja a turbólyukat Kettős leömlésű feltöltő minimalizálja a turbólyukat

Érdekes módon a fogyasztáson ez nem látszott meg: hajszálpontosan ugyanannyit, azaz 7,3 litert gurított le a torkán a modell, mint a 114i, vagyis nyugodtan kijelenthetjük, hogy ebben az esetben a plusz lóerők nem járnak nagyobb étvággyal. A magyarázat abban keresendő, hogy előzésnél nem igényli annyira a pörgetést a motor, és emelkedőn kevésbé erőlködik. Ami az anyagiakat illeti, a 116i 401 ezer forinttal drágább a 114i-nél, ami figyelembe véve azt, hogy gyakorlatilag ugyanarról a motorról van szó nagyobb turbónyomással, meglehetősen magas felárnak te kinthető. Az ötajtós 116i alapváltozatáért 6 297 000 forintot kell leszurkolni, ám az extrák miatt itt is érdemes magasabb összeggel kalkulálni.

Feszesen rugózik az 1-es, kanyarban minimális a karosszéria oldaldőlése Feszesen rugózik az 1-es, kanyarban minimális a karosszéria oldaldőlése

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!