A Peugeot 206 CC tulajdonosának az tűnt fel, hogy korosodó, de az átlagnál jobban gondját viselt autója kicsit csálén áll, mintha a jobb hátsó kerék gödörben lenne, miközben sima aszfalt feszült az autó alatt. Beadta hát a szervizbe, ahol már a gondot hallva rákészültek a szerelők a nagyobb lélegzetvételű munkára, tudva, hogy ilyenkor a lengőkart és a rugót összekötő ricnis tengelyvég a ludas.

A csavarfej mellett látható a ricnis csatlakozás, ami elrozsdásodik, majd ledarálódik. Fotó: Dombóvári Mihály

A hiba kijavításához le kellett szerelni a teljes hátsó hidat. Igazán megfelelő eszközökkel, és jó emelővel nem feltétlenül komplikált feladat, azonban a korosabb autóknál nagyobb az esélye a begyógyult csavaroknak, ami lassítja a munkát. A hiba egyértelmű volt, a jobb hátsó kereket a rugó ellenében kézzel, erőlködés nélkül lehetett emelgetni, csak a lengéscsillapító állt ellen. A CC különlegessége, hogy a nyitható tető miatt a karosszéria-merevség növeléséért a hátsó ülésektől a csomagtér közepéig nyúló két stabilizáló acéllapot szereltek be gyárilag. A csomagtér alá hegesztettek a gyárban egy fém zárt dobozt, annak az aljához kötötték be a merevítőket. A 8 tőcsavarból 1 volt kihajtható, a hátsó maradék hárommal a flex végzett. Ezután ugyanezt el kellett játszani a hátsó híd bekötési pontok csavarjaival is, mert ezek belső rögzítése elszabadult, így csak körbeforogtak a helyükön. Mindez azért is volt rossz hír, mert közel a tank, valamint mert majd a felszereléshez meg kell oldani az új csavarok rögzítését a zárt profilú hossztartóba, ami nem is olyan könnyű feladat.

A karosszéria merevségét javító acéllapok hátsó bekötési pontja, és, hogy létrejöhessen a kapcsolat a padlólemezzel, az az alá kreált lemezdoboz. A tőcsavarok elrohadtak

A szerviz megrendelt egy felújított hátsó hidat, ami a régi leromlott helyére került, természetesen új szilentekkel és kerékcsapágyakkal. A fékeket nem sokkal a javítás előtt renoválták, így azokhoz nem nyúltak. Az alkatrészbeszerzés és az egyedi feladatok miatt a javítás teljes ideje 3 napra húzódott, ebből a tiszta szerelési idő kb. 4 óra volt.

Egy erős szerelő egymaga is elbírja a kisautó hátsó hídját. Szakműhelytől rendeltek felújítottat a régi pótlására

A MINDENRE JÓ KÖTEGELŐ
Miként a kőműveseknél a purhab, a lakatosoknál a hilti szalag, úgy az autószerelőknél a kábelkötegelő a mindenre bevethető pótmegoldás. Általában ezekkel a segédanyagokkal készülnek a művészinek kevésbé mondható, de gyakorta gyors megoldást nyújtó gányolások. A cikkben szereplő Peugeot 206 CC lakatolásakor kiszerelték a tankot is, hogy hozzáférjenek a korrodált helyekhez. Vélhetőleg a visszaszereléskor jutott a mester eszébe, hogy a tankrögzítő pánt csavarja letört a helyéről, és pótolni kellett volna, amíg szét van szedve az autó. Későn jutott eszébe, így több kábelkötegelővel felkötötte a tankot. Sufnituning…

Mire nem jó a kábelkötegelő? Azért nem ez a rendeltetésszerű használat