Balesetkutatók kimutatása szerint csak az Egyesült Államokban eddig 14 200 ember életét mentette meg a légzsák, Németországban 2500-ra tehető a számuk az 1990 óta eltelt időszak alatt. A Mercedes-Benz minden más gyártót jóval megelőzve honosította meg a légzsákot a sorozatgyártásban, és mindmáig több mint 12 millió gépkocsit szerelt fel vele.

1992. óta a csillagos márka valamennyi modelljében alapfelszerelés az életmentő párna. A cég mérnökei a kezdetek óta folyamatosan továbbfejlesztették az eredeti koncepciót, így a légzsáknak ma már oldalra szerelt és adaptív, azaz a mindenkori baleset körülményeinek megfelelően felfúvódó változata is létezik. A jövőben részét képezi majd a veszélyfelismerő PRE-SAFE® rendszernek, és már az ütközést megelőzően ki fog nyílni annak érdekében, hogy minimálisra csökkentse az utasok testét érő terhelést. Ugyanezen célból arra is képes lesz, hogy a testre szabott védelem érdekében figyelembe vegye az ülésben helyet foglaló személy fizikai és biológiai jellemzőit, például magasságát, nemét vagy életkorát.

A légzsák jelentős szerepet játszik a Mercedes-Benz történetében. A gyűrődő zónához, a biztonsági kormányoszlophoz, az övfeszítőhöz, a blokkolásgátló berendezéshez és más egyéb korszakalkotó Mercedes-Benz találmányhoz hasonlóan ez is ékesen bizonyítja, hogy a stuttgarti márka mindig is élen járt a személygépkocsik biztonsági fejlesztésében. Fejlesztése 1967-ban kezdődött, és sok, korábban ismeretlen terület feltárását igényelte. Az ütközés erejét tompító párnák ötlete ugyan már az ötvenes évek elején megszületett, ám akkor még nem állt rendelkezésre megfelelő műszaki háttér a megvalósításához. A kioldást elindító szenzorika és a mindössze 30 ezredmásodperces felfúvódási időt biztosító gázgenerátor megszületése a Mercedes-Benz mérnökeinek köszönhető. Ugyancsak az ő nevükhöz fűződik a légzsák szakadásálló szövetanyagának kifejlesztése, felfúvódási tulajdonságainak tökéletesítése, valamint annak megvalósítása, hogy a komplett rendszer elférjen a gépkocsi kormányában.

Több mint 250 ütközésvizsgálat, 2500 gurulószános kísérlet és 7 millió kilométernyi tesztvezetés után 1980-ra végre sorozatgyártásra éretté vált a légzsák, és még ebben az évben premierjét ünnepelte az S-osztályban az ugyancsak világújdonságnak számító övfeszítővel együtt. Már 1991-ben vezetőoldali légzsákkal készült a Mercedes-Benz által gyártott személygépkocsik 28 százaléka. 1992-ben a márka autói alapfelszereltségének részévé vált ez a fontos biztonsági berendezés.

Amerikai statisztika: 1987 óta 14 200 ember életét mentette meg a légzsák

A Mercedes-Benz kezdettől fogva a hárompontos biztonsági öv kiegészítőjeként tekintett a légzsákra. A balesetkutatók vizsgálatai igazolták e koncepció helyességét: a hetvenes években még 30 százalék volt azon autóvezetők aránya, akik annak ellenére szenvedtek életveszélyes sérülést súlyos frontális ütközés alkalmával, hogy induláskor becsatolták az övüket. Manapság a légzsák, a biztonsági öv, az övfeszítő

és egyéb biztonsági berendezések jóvoltából nem fordul elő hasonló eset. A Mercedes-Benz balesetkutatóinak kimutatásai a teljes gépkocsi-állományra vetítve azt jelentik, hogy Németországban 1990. óta több mint 2500 ember életét mentette meg a légzsák. Az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság tapasztalati szerint a személygépkocsiban utazók közül minden harmadik személy a légzsáknak köszönhetően kerüli el a súlyos sérüléseket, és minden hatodik a halált. Csak az Egyesült Államokban 1987 óta 14 200 ember életét mentette meg e fontos biztonsági felszerelés.

Mercedes-Benz újítások: oldal- és függönylégzsákok egészítik ki az alapcsomagot

A Mercedes-Benz mérnökei az eredeti koncepció tökéletesítésére és bővítésére használták fel a légzsákfejlesztés terén élvezett előnyüket. A vezetőoldali légzsák után 1988-ban bemutatták az utasoldali, 1995-ben az oldal-, majd 1998-ban a függönylégzsákot. Szintén 1998-ban jelent meg a Mercedes-Benz által jegyzett adaptív légzsák, amely a baleset körülményeitől függően két fokozatban fúvódik fel, így még hatásosabb védelmet nyújt az autóban ülőknek. A 2002-ben bevezetett veszélyfelismerő PRE-SAFE® rendszer is nagy mértékben elősegíti a légzsák hatékony működését azáltal, hogy az ütközés előtti pillanatokban megfeszíti az első biztonsági öveket, és megfelelő pozícióba állítja az üléseket: az utasok így tökéletesen felkészítve várják a becsapódást, és mind az övek, mind a légzsákok optimálisan ki tudják fejteni a hatásukat.

Vízió: a jövőben már az ütközés előtt ki fog nyílni a légzsák

A légzsák a jövőben is fontos biztonsági szerepet fog betölteni. A Mercedes-Benz fejlesztői olyan rendszerben gondolkoznak, amely messzemenően igazodna az adott baleseti körülményekhez és az autóban ülőkhöz. Ebben segítséget nyújthat az S-osztályban alkalmazott radaralapú érzékelőtechnika is. Egy későbbi, továbbfejlesztett változatában vélhetően arra is képes lesz, hogy a radarok és különféle érzékelők segítségével előre felbecsülje, mennyire súlyos ütközésre lehet számítani. Ebben az esetben a légzsákokra is ki lehetne terjeszteni a PRE-SAFE® működését: már a balesetet megelőzően működésbe lépnének, több fokozatban, lassabban, nagyobb térfogatúra fúvódnának fel, és hosszabb időn át nyújtanának védelmet az utasoknak, mint jelenleg. A holnap légzsákjainak működése ráadásul még személyre szabottabb lesz. Például azáltal, hogy a vezető és a jobb első utas indulás előtt betáplálja a számítógépbe az életkorát és a nemét, továbbá egyes fizikai jellemzőit, például testmagasságát és -súlyát.