Május 19-i kezdettel hirdette meg az Ops Warta elnevezésű akcióját a malajziai rendőrség, miután megelégelte, hogy sokan nem fizetik be a közlekedési szabálysértésekért kirótt bírságokat. Senkinek nem kegyelmeztek a rendőrök, akit közúti ellenőrzésnél megállítottak és nem tudott helyben fizetni, az letartóztatták. Ezen kívül a renitens tartozókat munkahelyükön is felkeresték és letartóztatták – utóbbi esetben rengetegen „betegszabadságon” voltak. Az igazolást kiállító orvosok ellen vizsgálat indult, mert gyanúsan egybeesnek a megbetegedések az előre meghirdetett rendőrségi akció időpontjával.

Az első héten 1009 embert tartóztattak le, közülük 288 esetben vádemelés történt, 721-en óvadék ellenében szabadlábon védekezhetnek. Az akció szigora láttán 4616 járművezető döntött úgy, hogy inkább önként jelentkezik a rendőrségen, ők némi pénzbírsággal súlyosbítva eddig is fennálló tartozásukat, szabadlábon várhatják az eljárás folytatását. Ezeken kívül még több tízezer olyan ember van, aki kisebb összeggel tartozik a rendőrségnek – hosszú sorok alakultak ki az őrsökön, ahol mindenki igyekszik rendezni tartozását. Akinek nincs pénze, annak lefoglalják a járművét.

Malajziában az autóvezetők több weboldalon, postahivatalokban és egyes bankautomatáknál is informálódhatnak arról, van-e be nem fizetett bírságuk, úgyhogy a rendőrség szerint az Ops Warta akció senkit nem érhetett felkészületlenül. 1,59 millió darab be nem fizetett bírság miatt indította a maláj rendőrség szigorú akcióját.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!