A Honda Malajziai képviselete vicces hirdetéssel próbálja a márkaszervizekbe csalogatni az ügyfeleket.
Honda
Kétszáz lóerős Honda CR-Z
A Goodwood FOS-on mutatkozik majd be a nagyközönségnek a Mugen által megvadított Honda CR-Z.
Megalkuvás nélkül – Honda Jazz Hybrid
Egyre többünkben megy fel a pumpa az üzemanyagárak miatt, így az olyan autók létjogosultsága is nő, mint a Jazz Hybrid. A Honda újdonsága ráadásul a legtöbb hibriddel ellentétben nem követel kompromisszumot.
Életpályamodellek – Honda CBR sorozat
Három, egymáshoz szorosan kapcsolódó Hondát próbálhattunk ki, amelyekkel minden eddiginél élvezetesebben és biztonságosabban szökdelhetünk felfelé a szupersportos szegmens lépcsőfokain.
Akkor jó, ha csúszik!
Nincs kurzus esés és izomláz nélkül, a Honda terepmotoros tréningjén azonban olyan tapasztalatokat szerezhetünk, amilyeneket utcai motorral soha.
Nem titkolják az álcázott autókat
Azért álcázzák a prototípusokat, nehogy árulkodjanak. Akkor miért mennek velük fényes nappal a városba?
Honda Brio a fejlődő országoknak
Sokkal kisebb a Jazz-nél, de a motorkerékpároknál autó-szerűbb a Honda Brio mini.
A japán katasztrófa hatásai az autóiparra
Az autógyárakban nem keletkezett nagy kár, de egy ideig akadoznak majd a Japánból induló szállítások.
Erősebb lett a Honda Civic Hybrid
Az Egyesült Államokban hivatalosan is bemutatkozott a Honda Civic lépcsős hátú és kupé változata.