Hivatalos nevén RaBe Race Cars Desert Warrior 3 névre hallgat az új tereprali-versenyautó, amelyet még az idén kipróbálnak egy európai tereprali futamon, majd részt vesz a 2014-es Dakaron is. A Range Rover Evoque karosszériája tetszett meg az alkotóknak, de valamiért BMW technika mellett döntöttek.

A motorháztető alatt hosszában kerül beépítésre az acél csővázba a 3,0 literes soros hatehnegres turbódízel, aminek 275 lóerő (FIA korlátozás a terepralira) vagy 350 lóerő (Dakar-specifikáció) a teljesítménye. Hatfokozatú szekvenciális váltó közbeiktatásával hajtja mind a négy kereket, a tömeg 1,9 tonna, a 260 literes üzemanyagtartállyal a hatótávolság 1200 kilométer.

Az autó legkülönlegesebb része a felfüggesztés, amely kanyarban bekeményíti az ív külső lengéscsillapítókat az oldaldőlés mérséklése miatt. Ha ugrat az autó, a rendszer érzékeli a levegőben lévő kereket, és ilyenkor automatikusan lágyítja a lengéscsillapítókat – egyfelől hamarabb leér a talajra a lejjebb lógó kerék, másfelől finomabb a landolás. De a lengéscsillapítók még arra is ügyelnek, hogy merre mozog az alváz – ha a kerék befelé megy, az alváz meg lefelé, akkor bekeményítenek, nehogy felütközzön a karosszéria. Ez a nagy trükközés egyébként annak köszönhető, hogy alapból meglehetősen lágy hangolású a felfüggesztés, hogy nagy tempóval tudjon haladni a RaBe Desert Warrior 3 rossz minőségű talajon is.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!