A Geely Motorsport a TCR előírásoknak megfelelően építette meg a Lynk&Co 03 alapján a 03 TCR versenyautót, amellyel jövőre már rajthoz állnak a világbajnokságban, Thed Björk lesz az egyik pilóta. A hivatalosan a Cyan Racing csapat által indított versenyautót a Fuji Racewayen mutatták meg, és azt is hangsúlyozták, hogy privát csapatok számára is elérhető lesz az autó.

Az FIA WTCR világbajnokságban való indulás mellett jövőre a Volvo belgiumi üzemében megkezdődik a Lynk&Co autók sorozatgyártása, ezekkel akarnak majd piacra lépni Európában. Elsősorban előfizetéses értékesítési modellben gondolkoznak, a karbantartást pedig a Volvo márkaszervizek végzik majd.

A kínai autómárka egyébként rögtön egy 500 lóerős utcai autó prototípusát is megmutatta, a Lynk&Co 03 Cyan esetén 350 lóerős a 2,0 literes négyhengeres turbómotor, ami az első kerekeket hajtja egy hatfokozatú szekvenciális váltón keresztül, a fennmaradó 150 lóerőt elektromos hátsó tengely biztosítja. A Volvo CMA építőkészletét használó autónak jó az esélye a megvalósulásra, hiszen a márkának szüksége van egy húzómodellre, amellyel a piaci bevezetés során tudnák növelni a felhajtást.