Több mint biztatóak voltak a két héttel ezelőtti barcelonai tesztelés eredményei ifjabb Ficza Ferenc számára. A spanyol futamot az összetett pontverseny második helyéről váró szekszárdi versenyző másfél másodperceket vert nagy riválisaira, pedig szinte mindenki ott körözött a katalán aszfaltcsíkon, aki számít. Ilyen előzmények után érthető, hogy nagy reményekkel várta a Seat León Európa Kupa 2014-es záró versenyét a ZJT csapata, ám ami az elmúlt hétvégén történt arra még rémálmaikban sem gondoltak. Nem túlzás, semmi sem sikerült az istállónak. Sem a szabadedzések, sem az időmérő, sem a futamok.

– Jómagam is sokkal többet reméltem, hiszen a tesztelésen tényleg jól ment, és semmi jele nem volt annak, hogy így alakul majd számunkra a záró hétvége – tekintett vissza a spanyol futamra Ficza Ferenc. – Az első szabadedzésen a kocsiból „szedtek ki”, mondván nem adtuk le a papírokat, s mire minden rendeződött, tulajdonképpen már véget is ért az edzés. A másodikon pedig egyszerűen semmilyen beállítással nem tudtunk eredményesek lenni. Kétségtelen, hogy a pálya sokat változott az egy héttel korábbi állapothoz képest, de, hogy ennyire nem lesznek jók a paramétereink, arra nem gondoltam. Az időmérőn csupán a tizenkettedik helyet tudtam megszerezni, az első versenyt ugyanitt zártam, a másodikon pedig mindössze a tizenhatok helyen értem célba. Az új gumikkal valami nem volt rendben, hiszen nemcsak nekem, de csapattársamnak sem sikerült a hétvégéje. Kár, mert többet reméltem – zárta.

Érthető, hogy ifjabb Ficza Ferenc csalódott volt, 18 évesen nagyon közel volt ahhoz, hogy egy komolyan jegyzett európai autós sorozatban az élen végezzen. Az összetett elsőséget végül a spanyol Pol Rosell szerezte meg 68 ponttal, a dobogóra még a portugál Manuel Giao (61 pont) és a francia Julien Briché (58 pont) állhatott fel. Ficza Ferenc 52 ponttal – és rengeteg hasznos tapasztalattal zárt.

Jövőre összejöhet a várva várt elsőség

– Természetesen szerettük volna, ha Feri megnyeri a sorozatot, vagy odaér a dobogóra, de azt hiszem, a hatodik hellyel sem kell szégyenkeznie – mondta Gáspár István, a Zengő Junior Team csapatvezetője. – Ez volt az első éve a sorozatban, s a legjobb magyarként zárt, csapatunk pedig a legjobb magyar csapat lett. Sajnáljuk, hogy nem úgy alakult a záró hétvége, ahogy azt megálmodtuk, de nem is igazán itt, hanem a szezon első futamain ment el az Európa-bajnoki cím. A szezon kezdetén három versenyen is „nullázott”, ha azokból jobban jön ki, akkor most teljesen más hangulatban beszélgethetnénk. Sebaj, jövőre ismét nekivágunk, mert hisszük, hogy Feri képes lehet megnyerni a sorozatot – mondta Gáspár István.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!