A szeszélyes időjárás miatt az első futamon volt aki száraz, volt aki esős gumit, volt aki előre ezt, hátra azt választotta Szepangban, a WTCR bajnokság záró hétvégéjén. A biztonsági autó mögül rajtoltatták el a mezőnyt, miután kiment a safety car, a második körben Michelisz elkezdett ellépni az élen a második Aurelien Panis elől, a kör végén már 1,8 másodperces előnye volt. Eközben a bajnoki rivális Esteban Guerrieri a kilencedikről hamar felküzdötte magát a hatodik helyre, többek közt Norbi hyundaios márkatársát, Augusto Farfust is megelőzte, aki a teljes esőgumis választásával láthatóan szenvedett a pályán. A negyedik körben Michelisz csapattársa, Gabriele Tarquini megelőzte Guerrieri csapattársát, Nestor Girolamit a harmadik helyért, de gyorsan követte őt a Honda argentin bajnokesélyese is a negyedik pozícióba ugorva. Közben az összetett harmadik helyén álló Yvan Muller sem adta fel a harcot, előrelépett a hatodik helyre. Az élen azonban továbbra is magabiztosan vezetett Michelisz, a táv felénél őrizte a több mint két másodperces előnyét Panis előtt. Nem is tudott már veszélyes közelségbe kerülni hozzá a francia a végéig, Michelisz így a nehéz időjárási körülmények ellenére magabiztos rajt-cél győzelmet aratott az első futamon.

A fordított rajtrácsos második futamon a rajt előtt pár perccel szakadt le az igazi eső, ekkor már lehetett látni, hogy indokolt lenne az esőgumi, de a mezőny nagy része korábban nem ezt választotta. Michelisz látva a várható a káoszt, a rajtnál vállalva a komoly pozícióvesztést, inkább próbált vigyázni az autóra, nehogy egy ütközés miatt veszélybe kerüljön a harmadik futama, amelyen újra övé lesz a pole pozíció. Vele szemben Guerrierinek sokkal kevesebb veszítenivalója volt, ezért ő bátran támadott, és az első kör végére már az első helyen haladt, kihasználva a többiek bizonytalan mozgását a pályán. Többen kicsúsztak a száraz gumikon, a 15. helyre visszaeső Michelisz sem tudta pályán tartani az autót, márkatársa, Nicky Catsburg Hyundaija pedig kigyulladt, ezért piros zászlóval megszakították a futamot.

Újra felsorakoztak a rajtrácsra az autók, szabadon lehetett gumit cserélni, így Norbiéra is felkerültek az esőgumik. Guerrieri rádión elárulta, hogy nem érti, miért nem safety car mögül indították a mezőnyt ilyen vizes pályán, ami felkészületlenül érte a csapatokat. Ugyan ő volt az első kör nagy nyertese, nem volt biztos, hogy milyen rajtsorrendet határoznak meg az újbóli rajtra. Hosszas huzavona után az a döntés született, hogy az első kör harmadik szektorának mérőpontjánál meglévő sorrendben kezdik újra a futamot, ami azt jelentette, hogy Guerrieri a csapattársa, Nestor Girolami mögül a második helyről, Michelisz viszont a 13.-ról folytathatta az idő közben besötétedő Szepangban. Ezúttal biztonsági autó mögül indult a mezőny, amely a harmadik kör végén hagyta el a pályát. Ahogy arra számítani lehetett, Girolami rögtön elengedte Guerrierit, aki így a futamgyőzelem felé száguldott, de közben Michelisz előrelépett a 11. helyre. Nem sokkal később a hondás Tiago Monteirót megelőzve már tizedik volt. Ezután az előtte haladó hyundaios, Augusto Farfus elengedte Norbit, aki utána megelőzte a Volkswagent vezető Rob Huff-fot is, így már nyolcadik volt. Michelisz előtt a Link&Cós Yann Ehrlacher ment, aki tudatosan lassított, hogy kellemetlen helyzetbe hozza a magyar versenyzőt, aki nem akart kockázatot vállalni a bajnoki rivális Yvan Muller csapattársának megelőzésével, így viszont a francia Norbi nyakára hozta hátulról Huff-fot. A kilencedik körben Tassi Attila kicsúszott, ezért beküldték a safety cart, és változatlan sorrendben ért véget futam, Michelisz 8. lett.

Tíz pont maradt Michelisz Norbert előnye a 2019-es szezon utolsó futama előtt a második helyezett Esteban Guerrierivel szemben. Egymás mellé álltak fel a rajtrácsra az első sorban, a Hyundai magyarja a pole pozícióból, a Honda argentinja a második helyről indulhatott. Aggodalomra adott okot, hogy a rajt előtt még a rajtrácson is szerelték Norbi autóját. Helyszíni hírek szerint a váltásoknál késett a gáz, ami váltóproblémára utalt. Ez a rajtnál is érződött, így nemcsak Guerrieri, hanem Mikel Azcona is megelőzte. A harmadik hellyel még mindig Michelisz volt az első az összetettben, de az autója érezhetően nem ment, ráadásul a hátvédje, Gabriele Tarquini is visszacsúszott a hatodik helyre. Feltorlódott Michelisz mögött a mezőny, és Johan Kristoffersson még az első körben megelőzte, amivel már Guerrieri érezhette a kezében a bajnoki címet.

A negyedik kör végén ment ki a safety car, és a magyar pilóta rögtön támadta Kristofferssont, de a svéd kivédekezte a támadását. Közben Azcona megelőzte az élen Guerrierit, ám az argentin visszajött elé. Még az ötödik kör végén Azcona és Guerrieri csatája során a hondás lecsúszott a pályáról, az élen haladó négy pilóta szinte összeért, és a spanyol elment az első helyen, Guerrieri második, Kristofferson harmadik, Norbi negyedik maradt. Ez az állás újra Michelisz bajnoki címének kedvezett. A hatodik körben Kristoffersson is megelőzte Guerrierit, így az argentin közvetlenül Michelisz elé került a harmadik helyre. Úgy tűnt, mintha az argentinnak is gondja támadt volna a Hondával. Immáron egymással csatáztak a dobogóért. A hetedik körben Guerrieri autója teljesen lelassult, Norbi feljött a harmadik helyre, az argentin pedig visszazuhant a hetedik helyig hűtőprobléma miatt. Pár körrel később már a 15., utolsó pontszerző helyen haladt, miközben Michelisz tartotta a dobogós helyezését. Guerrieri kiment a boxutcába, majd egyből ment vissza a pályára, ezzel már a pontszerző helyeken kívülre esett vissza. Michelisz Norbertet így már tét nélkül előzhette meg Kevin Ceccon és Frédéric Vervisch is, mert az ötödik helyen zárta a futamot a nem 100 százalékos Hyundaijal. És ami a legfontosabb: ezzel a WTCR bajnoka lett a magyar autósport történetének első világbajnoki címmel felérő győzelmét megszerezve.

https://www.facebook.com/WorldTouringCarCup/videos/vb.195346833898851/622304758578109/?type=2&theater