Miközben tavaly elég sokan kilátogathattak a helyszínre, idén a teljes lezárás alatt lévő Portugáliában zárkapus versenyként kerül megrendezésre a futam. Úgy néz ki Barcelonában se lehetnek majd jelen nézők és jelen állás szerint Monacóban is csak vasárnap és csak korlátozott számban engednek be nézőket a lelátókra. Egy ideig úgy tűnik nélkülözniük kell a pilótáknak a nézők által teremtett egyedülálló atmoszférát.

Az imolai hétvége után fellélegezhettünk, talán nem lesz olyan egysíkú az idei szezon, mint a tavalyi is volt. A Mercedes dominanciája sok-sok unalmas futamot hozott. Már a tavalyi idényben is többet vártak a Red Bulltól, s ami akkor nem jött be, úgy látszik idén bejöhet. Max Verstappen nyert Olaszországban, s Lewis Hamiltontól olyan hibát láthattunk, amit már elég régen nem. Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke, is elismerte, hogy csapata egyelőre deficitben van az időmérő edzéseken a Red Bullhoz képest. Mivel az autó és a motor is gyengébb teljesítményt nyújt az időmérő edzéseken a vártnál, ezért ezen még dolgozniuk kell a siker érdekében.

A két “másodhegedűs” eredménytelensége szintén meglepetés. Valtteri Bottasra eddig az volt jellemző, hogy erősen kezdi a szezont, majd utána leenged. Most semmiféle erős kezdésre nem volt példa, mintha teljesen elvesztette volna a motivációját a finn pilóta. Az Emilia Romagna Nagydíjon a kilencedik helyről esett ki, mikor összekarambolozott George Russell Williams-szével. Ami pedig Sergio Perezt illeti, ő csak csetlett-botlott az olasz pályán. A mexikói pilóta csak árnyéka volt önmagának, de Christian Horner csapatfőnök szerint ennyi még simán belefér ahhoz, hogy Checo beilleszkedjen új csapatába.

Mi történt tavaly?
Lewis Hamilton Portugáliában begyűjtötte Forma-1-es pályafutása 92. győzelmét, s azzal megdöntötte Michael Schumacher rekordját. Így a brité lett a legtöbb Forma-1-es győzelem rekordja. A második helyezett Valtteri Bottas lett, s Max Verstappen ért célba harmadikként.

Sprintfutamok pontokkal és győztes trófeával
Az FIA Forma-1-es bizottsága a héten elfogadta a sprintfutamok bevezetését három idei nagydíjon. A háromból kettő sprintfutamot európai versenyen és egyet pedig nem európai helyszínen rendezik. A kiválasztott helyeken pénteken kerül sor a sprintfutam időmérő edzésére, az első szabadedzést követően, s az itt elért eredmény alapján rendezik meg szombaton a versenyt. A sprintfutamok hossza 100 km lesz. A sprintversenyen elért sorrend alakítja ki a vasárnapi főfutam rajtsorrendjét. A szombati sprintfutam három első helyezettje kap pontokat. Az első helyezett három pontot, a második kettő pontot és a harmadik egy pontot.

A verseny és a pálya
Az Autodromo Internacional do Algarve pályát 2008 őszén nyitották meg, miután mindössze hét hónap leforgása alatt megépült. 2020-ban rendeztek itt először Forma-1-es futamot, azelőtt szezon előtti tesztelésre használták a 2008-2009-es téli tesztek során. Mugellóhoz hasonlóan ez a pálya is hullámzó, így egyfajta hullámvasutazást kínál a versenyzőknek. Modern pálya, ahol már a tervezéskor számoltak a helyszín földrajzi adottságaival, így a magasságváltakozással. A körrekordot Lewis Hamilton tartja, a brit pilóta ideje 1 perc 18,750 másodperc.
A 66-körös Portugál Nagydíj május 2.-án helyi idő szerint 15 órakor (nálunk 16 órakor) veszi kezdetét. A pálya hossza: 4,653 km, a teljes versenytáv 306,826 km. 2020-ban Lewis Hamilton nyerte meg a futamot. A brit pilóta győztes ideje 1:34:01.829 volt. Valtteri Bottas (Mercedes) és Max Verstappen (Red Bull) állhatott még dobogóra.