„Nem is tudom mit mondhatnék. Fantasztikus. Első futamgyőzelem, 150 futam után, a Ferrarival, Silverstone-ban. Nem is kívánhatnék többet. Silverstone különleges hely számomra. Itt szereztem első Formula 3-as győzelmemet és 12 évvel később, újra győztem a Forma-1-ben. Különleges eredmény ez számomra.” – szögezte le Sainz, aki a Ferrari 40. különböző Forma-1-es győztese.

Többautós baleset borzolta a kedélyeket a rajtot követően. Sokáig nem is lehetett tudni, hogy pontosan mi történt. Kiderült, hogy Guanyu Zhout és Alexander Albont kórházba kellett szállítani további kivizsgálásra. Bár a kínai pilóta balesete sokkal horrorisztikusabbnak nézett ki, mint Alboné, a verseny végén mégis ő volt az, aki visszatért a pályára. Saját elmondása szerint is, és a baleset visszanézésekor látható volt, hogy ezúttal is életet mentett a korábban nagyon utált Halo. George Russell is érintett volt a balesetben, ő sérülések nélkül megúszta, de folytatni nem tudta a versenyt.

Egy órás késéssel folytatódott a futam, amely további izgalmakat hozott. A három élcsapat pilótái, és a hátrébb köröző pilóták is csatákat, előzéseket folytattak egymással. Megszámlálhatatlan eseményt követhettünk nyomon a futam során, amely az idei év eddigi legeseménydúsabb versenye volt. Biztonsági autós fázisok és különböző gumiválasztások határozták meg a versenystratégiákat. A Ferrari pilótái ezúttal nem csak másokkal, de egymással is hatalmas csatát vívtak. Nem lesz könnyű hete a maranellóiaknak. A kakaskodást el kell simítani a pilóták között a csapat érdekeit szem előtt tartva. Akár kettős győzelem is lehetett volna ez a pirosak számára. Ehelyett egy első és egy negyedik hellyel kell most beérnie a Scuderiának.

Fernando Alonso megint szép versenyzést mutatott be az Alpine-nal. Míg csapattársa, Esteban Ocon kiesett autója üzemanyag pumpájának meghibásodása miatt, a spanyol az ötödik helyen futott célba. Lando Norris ezúttal hazai közönsége előtt szerzett hatodik hellyel mutatta meg, hogy ő a jobb mclarenes pilóta. Ausztrál csapattársa csak a 13. lett.

Sokáig úgy nézett ki, hogy Max Verstappen ezt a futamot is behúzza. Aztán kiderült, hogy szenved alig tapadó abroncsain, többszöri kerékcsere ellenére is, s autójának az alja is sérült. Végül bár panaszkodásokkal ötvözve, de kihúzta a verseny végéig és a hetedik helyre hozta célba autóját. Pereznek a második helyezése ellenére nehezen indult a futama. Leclerc-el való csatázását autójának orra bánta, amit a hatodik körben cserélni kellett, s ami miatt a mexikói pilóta a 16. helyre esett vissza. Innen kellett visszaverekednie magát az élbolyba, amelyben az időzítésnek is fontos szerepe volt.

A Haas végre újra elemében volt. Mick Schumacher első Forma-1-es pontjait szerezte nyolcadikként, Kevin Magnussen pedig a tizedik, még pontszerző helyen zárta a Brit Nagydíjat. Érthető volt Günther Steiner öröme az eredmény láttán. A szülinapos Sebastian Vettelnek sem kell szégyenkeznie, kilencedik helyre vitte célba az Aston Martint. Összesen hatan estek ki az 52 körös izgalmas futamból.

A Forma-1 nem pihen. Máris itt a folytatás a jövő hétvégén (2022. július 10.) a Red Bull Ringen, az Osztrák Nagydíjon. Az idei második sprintfutamos hétvégét rendezik a Red Bulloknak igencsak fekvő pályán. Ez is különleges helyzetű versenypálya a Red Bullnak köszönhetően. 2021-ben itt is két futamot tartottak és mindkettőt Max Verstappen nyerte.

2022-es Forma-1-es Brit Nagydíj eredménye
1. Carlos Sainz Ferrari 2:17:50.311
2. Sergio Perez Red Bull + 3.779
3. Lewis Hamilton Mercedes + 6.225
4. Charles Leclerc Ferrari + 8.546
5. Fernando Alonso Alpine + 9.571
6. Lando Norris McLaren + 11.943
7. Max Verstappen Red Bull + 18.777
8. Mick Schumacher Haas + 18.995
9. Sebastian Vettel Aston Martin + 22.356
10. Kevin Magnussen Haas + 24.590
11. Lance Stroll Aston Martin + 26.147
12. Nicholas Latifi Williams + 32.511
13. Daniel Ricciardo McLaren + 32.817
14. Juki Cunoda AlphaTauri + 40.910
15. Esteban Ocon Alpine Nem ért célba
16. Pierre Gasly AlphaTauri Nem ért célba
17. Valtteri Bottas Alfa Romeo Nem ért célba
18. George Russell Mercedes Nem ért célba
19. Guanyu Zhou Alfa Romeo Nem ért célba
20. Alexander Albon Williams Nem ért célba

A világbajnokság állása
Pilóták:
1. Max Verstappen 181 pont
2. Sergio Perez 147 pont
2. Charles Leclerc 138 pont
5. Carlos Sainz 127 pont
4. George Russell 111 pont
6. Lewis Hamilton 93 pont
7. Lando Norris 58 pont
8. Valtteri Bottas 46 pont
9. Esteban Ocon 39 pont
10. Fernando Alonso 28 pont

Konstruktőrök:
1. Red Bull 328 pont
2. Ferrari 265 pont
3. Mercedes 204 pont
4. McLaren 73 pont
5. Alpine 67 pont
6. Alfa Romeo 51 pont
7. AlphaTauri 27 pont
8. Haas 20 pont
9. Aston Martin 18 pont
10. Williams 3 pont