„Igen, nem volt olyan egyszerű verseny, nagyon keményen mentem az egész verseny során. A biztonsági autóval persze nehéz kitalálni mikor a legjobb kimenni a bokszba, de jól alakultak a dolgok amint lágyakra váltottunk. Ismét jó volt a versenytempónk.” – szögezte le a versenygyőztes holland. „Mindig különleges otthon nyerni, s idén még jobban meg kellett érte dolgoznom. Hihetetlen hétvége volt, nagyon örülök, hogy megnyertem a Holland Nagydíjat.” – tette hozzá.

Belgium után Hollandiában is ragyogó időjárás fogadta a Forma-1-es mezőnyt, s nem játszott szerepet a verseny alakulásában. Eddig hozta a Holland Nagydíj azt, amiért újra életre hívták. A domináns Max Verstappen zsinórban másodjára is hazaviheti a győztesnek járó holland trófeát. Ez a győzelem azonban nem volt olyan könnyed, mint a múlt hétvégi belgiumi futamon.

Az első kockából rajtolt a Red Bull pilótája és a nyitó körökben is vezetett. Később kénytelen volt átadni az elsőséget Lewis Hamiltonnak és George Russellnek, akik közepes abroncsokon hajtottak. Később ismét a mezőny élére állt a hazai versenyén. A Juki Cunoda okozta virtuális biztonsági autós fázis és a Valtteri Bottas kiállása okozta biztonsági autós időszak extra bokszbeállási lehetőséget nyújtott a pilóták számára. Már aki kihasználta.

Verstappen és Russell így jutott előnyhöz és az első és második helyezéshez, miközben Lewis Hamilton emiatt vesztette el dobogós helyét és esett vissza az első helyről a negyedikre. Charles Leclerc könnyedén kielőzte a közepes gumikon szenvedő Hamiltont, s ezáltal ezüsttálcán kapta a bronzérmes helyet. Hamilton joggal lehetett dühös. Egy potenciális győzelemtől fosztotta meg csapata, mikor őt nem hívták abroncscserére.

Sainzt kellett maga mögött tartania a záró körökben, de annak úgyse sok értelme volt, mivel egy korábbi büntetés miatt (nem biztonságosan engedték ki a bokszból a spanyolt) tudva levő volt, hogy hátrébb esik. A spanyol viszont önkéntelenül is segítette Hamiltont, amikor maga mögött tartotta az utána érkező Perezt, Alonsót, Norrist, Ocont és Strollt. Sainz végül Norris mögé esett a nyolcadik helyre a büntetését követően. A versenyből ezúttal is ketten estek ki. Juki Cunoda és az a Valtteri Bottas, aki immár zsinórban harmadszor mondott korai búcsút a versenynek.

Rengetegen kilátogattak a zandvoorti versenypályára is, itt is kitették a megtelt táblát. A holland rajongók narancsba öltöztették a lelátókat, de pihenhetnek egy kicsit, hiszen a jövő hétvégi monzai pályán várhatóan piroslani fognak a lelátók a Tifosiktól. Monza a Ferrari hazai versenye, ahol a Tifosi (őrült Ferrari rajongók) számára nem is okozhatna nagyobb örömet, ha végre láthatná, hogy valamelyik Ferrari-pilóta megszerzi a hazai győztes trófeát.

A Sebesség Templomával zárul a Forma-1-es cirkusz európai megmérettetése. A szezon utolsó hat futamára Európától távoli országokban kerül sor, ahol még ősszel és tél elején is kedvező időjárás lesz a versenyzésre.

2022-es Forma-1-es Holland Nagydíj eredménye
1. Max Verstappen Red Bull 1:36:42.773
2. George Russell Mercedes + 4.071
3. Charles Leclerc Ferrari + 10.929
4. Lewis Hamilton Mercedes + 13.016
5. Sergio Perez Red Bull + 18.168
6. Fernando Alonso Alpine + 18.754
7. Lando Norris McLaren + 19.306
8. Carlos Sainz Ferrari + 20.916
9. Esteban Ocon Alpine + 21.117
10. Lance Stroll Aston Martin + 22.459
11. Pierre Gasly AlphaTauri + 27.009
12. Alexander Albon Williams + 30.390
13. Mick Schumacher Haas + 32.995
14. Sebastian Vettel Aston Martin + 36.007
15. Kevin Magnussen Haas + 36.869
16. Guanyu Zhou Alfa Romeo + 37.320
17. Daniel Ricciardo McLaren + 37.764
18. Nicholas Latifi Williams + 1 kör
19. Valtteri Bottas Alfa Romeo Nem ért célba
20. Juki Cunoda AlphaTauri Nem ért célba

A világbajnokság állása
Pilóták:
1. Max Verstappen 310 pont
2. Charles Leclerc 201 pont
3. Sergio Perez 201 pont
4. George Russell 188 pont
5. Carlos Sainz 175 pont
6. Lewis Hamilton 158 pont
7. Lando Norris 82 pont
8. Esteban Ocon 66 pont
9. Fernando Alonso 59 pont
10. Valtteri Bottas 46 pont

Konstruktőrök:
1. Red Bull 511 pont
2. Ferrari 376 pont
3. Mercedes 346 pont
4. Alpine 125 pont
5. McLaren 101 pont
6. Alfa Romeo 51 pont
7. Haas 34 pont
8. AlphaTauri 29 pont
9. Aston Martin 25 pont
10. Williams 4 pont