A hétvégén rendezik meg ugyanis a Kanadai Nagydíjat, amely ezúttal már nem az egyetlen észak-amerikai futam a versenynaptárban. Az óriási amerikai piac miatt így is nagyon fontos ez a hétvége a világbajnokságban résztvevő gyártók számára. A Montrealt övező csodálatos környezet, és a sűrű éjszakai élet ötvözve az erős francia behatással egyedülálló atmoszférát kölcsönöz a városnak. Ez megkülönbözteti a többi észak-amerikai várostól, s Barcelona és Silvestone után a Forma-1-es világbajnokság egyik újabb kedvenc megállóhelyévé teszi.

A 2011-es monstre négyórás hosszúságú Kanadai Nagydíj izgalmai után az idei verseny is várhatóan fenomenális lesz, főleg ha ezúttal már a szezon hetedik pilótáját üdvözölhetjük a dobogó tetején. 2011-ben Jenson Button nyerte meg az időjárás miatt kaotikusra sikeredett Kanadai Nagydíjat, amelyet a pályára zúduló eső miatt leállítottak, és amelyben ötször is pályára lépett a biztonsági autó. A brit pilóta szerencsésnek mondhatja magát, hiszen büntetései és két balesete ellenére léphetett fel végül a dobogó legfelső fokára és meg is tarthatta első helyét. Vettel drámája az utolsó körben jött, mikor is Button nyomására elvesztette a fejét és vezetői hibája folytán a brit pilótához került az első hely. A bronzérmes helyezés Mark Webberé lett. A montreali pálya arról ismert, hogy nagyon igénybe veszi az autók motorját, fékrendszerét és az abroncsokat, hiszen a hosszú egyenes mellett egy sor szűk kanyar nehezíti a pilóták dolgát. Az igazán nagy megpróbáltatást az okozza, hogy ez a pálya rendelkezik a versenynaptár pályái közül a leggyorsabb részekkel és emellett a leglassabbakkal is. Így a tökéletes motornak nagyon rugalmasnak kell lennie, miközben elég erősnek is ahhoz, hogy a szűk és lassú kanyarokból ki lehessen gyorsítani. Négy fékezési zóna található a pályán, ahol 300 km-ről 120 km-re kell lassítani. Miután az autók így is kevés tapadással hajtanak, és rengeteg üzemanyagot cipelnek, ez még nagyobb terhet ró a fékekre és az abroncsokra.

Azt nehéz megmondani, hogy ki lehet a hétvége fő esélyese, de jelenleg az év elején leírt és a téli teszteken rendre hátul végző Ferrari és a Red Bull pilótái állnak az egyéni ponttábla élén. Fernando Alonso egy futamot nyert meg, de konzisztens teljesítményével az élen áll a pilóták között. A Red Bull pedig bár nem olyan domináns, mint a tavalyi szezonban volt, azonban elmondhatja magáról, hogy egyedüli csapatként mindkét pilótája gyűjtött egy-egy győzelmet idén. A csapatok között a McLaren a második helyezett, s mivel tavaly Jenson Button nyerte meg a futamot, így nem szabad leírni a wokingiakat sem a hétvége kapcsán még akkor sem, ha Button mindössze két pontot szerzett az elmúlt három futamon. Az időmérő edzésen mutatott formáján kíván a brit pilóta javítani (az elmúlt két futamon a 10. és 12. helyről rajtolt), annak érdekében, hogy jobb eredményeket érjen el.

A Ferrari számára különösen fontos a montreáli verseny. A csapat vezetői beismerték, hogy az autók húzásában és a csúcssebességben kell keresni a gyenge pontokat, s ez a két faktor különösen fontos szerepet játszik a montreáli aszfaltcsíkon. Így ez a hétvége indikátor lesz abban a tekintetben, hogy vajon az F2012-es eléggé fejlődött ahhoz, hogy a csapat labdába rúghat-e a világbajnoki címért folyó küzdelemben vagy sem. Az időjárási előrejelzést a tavalyi futam után nem szabad kihagyni Kanadában. Bár idén kis százalékban (20%) jósolnak esőt vasárnapra, azért a változékony idő megkeserítheti a csapatok dolgát..

A verseny és a pálya

A montreali olyan ideiglenes pálya, mint a monacói vagy a Melbourne-i. Ez azt jelenti, hogy a pálya nagyon poros és csúszós a hétvége kezdetén. A köreredmények azonban folyamatosan javulnak, még a verseny során is, mivel egyre több gumi tapad az aszfaltra. A kemény kanadai tél miatt helyenként buckás a pálya, így ezt figyelembe kell venni az autóbeállításkor. A Gilles Villeneuve-ről elnevezett pálya egy kicsit olyan, mintha a monacói és a monzai pálya kombinációja lenne. Ami az aerodinamikát illeti, Montrealban nagyon kis tapadással fognak az autók hajtani, egyedül Monzában fognak kisebb tapadással körözni idén a versenyautók. A 70-körös Kanadai Nagydíj június 10.-én helyi idő szerint 13 órakor (nálunk 20 órakor) veszi kezdetét. A pálya hossza: 4,361 km, a teljes versenytáv 305,270 km. A körrekordot még mindig Rubens Barrichello tartja 2004-ből 1”13.622-es időeredménnyel. 2011-ben Jenson Button (McLaren) nyerte meg a Kanadai Nagydíjat. A brit pilóta ideje 4:04:39.537 volt. A második és harmadik helyezett a Red Bull két pilótája lett, Sebastian Vettel és Mark Webber.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!