„Azt gondolom, hogy a csapat nagyszerű munkát végzett a bokszbeállások és a stratégia szempontjából. Nagyon, nagyon meglepett, hogy tudtam vigyázni a gumikra és ezzel egyidejűleg olyan gyorsan mentem, ahogyan kellett. Meglepődtem az első bokszbeálláskor. Tudtam, hogy Fernandót kell legyőznöm. Nagyszerű a tempója hosszú távokon. Nem tudtam volna egy bokszbeállással megcsinálni. Szerintem visszaestem volna a mezőnyben, így azt hiszem, hogy a két bokszbeállásos stratégia volt most a megfelelő.” – szögezte le a versenygyőztes brit pilóta.

Grosjean és Perez idén már másodjára állhattak fel a dobogóra, viszont az egyre jobb formáját hozó Ferrari eltaktikázta magát, így lehet az, hogy Fernando Alonso a dobogós helyezés helyett kénytelen volt beérni az ötödik hellyel. Nem is beszélve arról, hogy a Ferrarinak át kellett adnia a Lotusnak a bronzérmes helyezést a konstruktőrök között. A Red Bullnak nem ment túl jól ez a futam. Több technikai megoldásuk betiltása után az első rajtkockából induló Sebastian Vettel negyedik, míg Mark Webber csak a hetedik helyen kormányozta célba autóját.

A gumitaktikán volt a hangsúly ezúttal is és ez volt az, ami eldöntötte a helyezések sorsát. Alonso és Vettel úgy döntöttek, hogy a második bokszbeállás helyett kint maradnak a pályán használt gumikon, s így lehetett az, hogy Hamilton friss gumikon beérte és megelőzte őket és innen már egyenes volt az út számára a dobogó legtetejére. Vettel később mégis bement a második kerékcserére, miközben Alonso kint maradt és megpróbálta kihúzni a végéig, de egyre lassabb és lassabb lett. Grosjean hamarosan kielőzte Alonsót, s Perez, valamint a friss gumikon hajtó Vettel is könnyen lehagyta a Ferrari spanyol pilótáját. A maranellói gárda nagyon eltaktikázta magát, s emiatt Alonso a második hely helyett az ötödiken ért célba. Nico Rosberg és Mark Webber lettek a hatodik és hetedik helyezettek. Őket Kimi Räikkönen (Lotus) és Kamui Kobajasi (Sauber) követi. Felipe Massa, akitől sokat vártak ezen a hétvégén, viheti haza végül a tizedik helyért járó utolsó pontot.

Ez a hétvége egyértelműen nem Jenson Button és Michael Schumacher hétvégéje volt. A szebb napokat látott pilóták nem emlegetik majd leendő unokáiknak ezt a futamot. Button háromszor cserélt kereket és lekörözöttként a 16. helyen ért célba (miközben csapattársa megnyerte a futamot!). Schumachert pechszériája folytatódott, ezúttal a hátsó légterelő (DRS) szárnya nem záródott össze, így kénytelen volt feladni a versenyt.

Kanadai Forma-1-es Nagydíj eredménye

1. Lewis Hamilton McLaren 1:32:29.586 2. Romain Grosjean Lotus + 02.513 3. Sergio Perez Sauber + 05.260 4. Sebastian Vettel Red Bull + 07.295 5. Fernando Alonso Ferrari + 13.411 6. Nico Rosberg Mercedes + 13.842 7. Mark Webber Red Bull + 15.085 8. Kimi Räikkönen Lotus + 15.567 9. Kamui Kobajasi Sauber + 24.432 10. Felipe Massa Ferrari + 25.272 11. Paul di Resta Force India + 37.693 12. Nico Hülkenberg Force India + 46.236 13. Pastor Maldonado Williams + 47.052 14. Daniel Ricciardo Toro Rosso + 01:04.475 15. Jean-Eric Vergne Toro Rosso + 1 kör 16. Jenson Button McLaren + 1 kör 17. Bruno Senna Williams + 1 kör 18. Heikki Kovalainen Caterham + 1 kör 19. Vitalij Petrov Caterham + 1 kör 20. Charles Pic Marussia Nem ért célba 21. Timo Glock Marussia Nem ért célba 22. Michael Schumacher Mercedes Nem ért célba 23. Pedro de la Rosa HRT Nem ért célba 24. Narain Karthikeyan HRT Nem ért célba Leggyorsabb kör: Sebastian Vettel, 1:15.752

A Forma-1-es mezőny két hét múlva ezúttal is a nyár elején (2012. június 24.) látogat el az Európai Nagydíj helyszínére, a valenciai utcai pályára, ahol már az ötödik futamot rendezik. Tavaly és az azt megelőző évben zsinórban kétszer Sebastian Vettel nyerte a futamot. Mivel azonban a Red Bull autóinak és a McLareneknek is fekszik a valenciai pálya, lehet, hogy megtörik a trend, s ezúttal sikerül valakinek kétszer is nyernie az idei szezonban.

A világbajnokság eredménye a Kanadai Nagydíj után

Pilóták: 1. Lewis Hamilton McLaren 88 pont 2. Fernando Alonso Ferrari 86 pont 3. Sebastian Vettel Red Bull 85 pont 4. Mark Webber Red Bull 79 pont 5. Nico Rosberg Mercedes 67 pont 6. Kimi Räikkönen Lotus 55 pont 7. Romain Grosjean Lotus 53 pont 8. Jenson Button McLaren 45 pont 9. Sergio Perez Sauber 37 pont 10. Pastor Maldonado Williams 29 pont Konstruktőrök: 1. Red Bull 164 pont 2. McLaren 133 pont 3. Lotus 108 pont 4. Ferrari 97 pont 5. Mercedes 69 pont 6. Sauber 58 pont 7. Williams 44 pont 8. Force India 28 pont 9. Toro Rosso 6 pont

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!