Ami a Red Bullt illeti, nem hozta a várt formáját. Daniel Ricciardo az esős időmérőn megszerzett 12. helyéről a negyedikig tudta feldolgozni magát. Nem volt szerencséje az ausztrálnak. Először Marcus Ericsson találta el az autóját, ami miatt több helyet is visszaesett a bikás autóval, majd Bottas is. Eközben Max Verstappen a Hungaroringre kilátogató népes szurkolótábora ellenére már a hatodik körben kiesett motorerő-hiány miatt. Érthető módon nyomdafestéket nem tűrően reagált korai kiesésére a fiatal holland. Ekkor virtuális biztonsági autós fázis következett.

Valtteri Bottas kitűnő formában versenyzett. A finn pilóta kitartóan autózott a második helyen, de a verseny vége felé a friss gumikon érkező ferrarik megelőzték és így csak ötödik lett Ricciardo mögött. Azért ez nem volt ilyen egyszerű. Sebastian Vettel a 64. körben kezdett előzésbe, de a Ferrari összeért Bottas Mercedes-szével, amiről több darab is leesett. Ekkor a két Ferrari felugrott a második és harmadik helyre, Bottas pedig visszaesett a negyedikre. Kimi Raikkönen már a verseny elején észrevette, hogy nem tud inni, mivel nem csatlakoztatták a rendszert, így a forróságban hidratálás nélkül volt kénytelen volt végigvezetni a 70 körös futamot. Szerencsére komolyabb gondok nélkül megúszta.

A Hamilton mögött köröző ferrarik számára azonban ekkor már nem volt esély arra, hogy beérjék az élen nagy előnnyel haladó britet. Bottas visszaesését követően Ricciardo esélyt látott a finn kielőzésére és összeért a két autó, a finn le is terelte a pályáról a Red Bullt. Ricciardo azonban később mégis megelőzte Hamilton csapattársát és negyedik lett. Pierre Gasly ismét szép teljesítményt nyújtott, a németországi közepes eredményt követően újfent dobogós helyen ért célba. A francia lett a hatodik a Toro Rossóval. Az első tizet Kevin Magnussen, a szülinapos Fernando Alonso (37 éves), Carlos Sainz és Romain Grosjean zárja.

A felszámolás alatt álló Force India pilótáktól sokkal jobb eredményeket is láthattunk. Pontok nélkül távoznak a szebb napokat is megélt Williams csapat pilótái is. Ez viszont sajnos nem okoz meglepetést. Verstappen mellett még két kieső volt a versenyen. Charles Leclerc még a harmadik körben kiállt technikai probléma miatt, majd később Stoffel Vandoorne is távozni kényszerült sebességváltója meghibásodása következtében. Ekkor egy újabb virtuális biztonsági autós időszak lépett életbe. Paul di Resta idén is feltűnt a Hungaroringen, igaz, ezúttal nem versenyezni jött. A skót pilóta kommentátori teendőket látott el azután, hogy tavaly még a Forma-1-ben versenyző Felipe Massa vírusfertőzése miatt ugrott be a brazil helyére. Bár akkor 10 körrel a verseny vége előtt kiállni kényszerült, láthatólag nem rossz szájízzel távozott tőlünk.

Celebek és sebesség
Nem maradtunk celebek nélkül a Magyar Nagydíjon sem. Az egész hétvége során autóztattak meg embereket az F1 Experiences autói Baumgartner Zsolttal és Patrick Friesacherrel a volán mögött. A futam napján Hosszú Katinka, Palvin Barbara és Marco Rossi, a magyar labdarúgó válogatott új szövetségi kapitánya, is kipróbálhatta a G-erőket a kanyarokban és a hatalmas tempót a célegyenesben. Mindhárman szuperlatívuszokban beszéltek az élményről.

A Forma-1-es csapatok ismét nálunk kezdik meg a nyári szünetet. A pilóták korán elutaznak, de a csapattagok és tesztpilóták maradnak a kedden és szerdán tartandó szezonközi tesztelésre. Legközelebb egy hónap múlva, 2018. augusztus 26.-án a Belga Nagydíjon, a legendás Spa-Francorchamps-i pályán állnak ismét csatasorba a csapatok.

2018-as Magyar Forma-1-es Nagydíj eredménye
1. Lewis Hamilton Mercedes 1:37:16.427
2. Sebastian Vettel Ferrari + 17.123
3. Kimi Raikkönen Ferrari + 20.101
4. Daniel Ricciardo Red Bull + 46.419
5. Valtteri Bottas Mercedes + 50.000
6. Pierre Gasly Toro Rosso + 1:13.273
7. Kevin Magnussen Haas + 1 kör
8. Fernando Alonso McLaren + 1 kör
9. Carlos Sainz Renault + 1 kör
10. Romain Grosjean Haas + 1 kör
11. Brendon Hartley Toro Rosso + 1 kör
12. Nico Hülkenberg Renault + 1 kör
13. Esteban Ocon Force India + 1 kör
14. Sergio Perez Force India + 1 kör
15. Marcus Ericsson Sauber + 2 kör
16. Szergej Szirotkin Williams + 2 kör
17. Lance Stroll Williams + 2 kör
18. Stoffel Vandoorne McLaren Nem ért célba
19. Max Verstappen Red Bull Nem ért célba
20. Charles Leclerc Sauber Nem ért célba

A világbajnokság állása a Magyar Nagydíj után
Pilóták:
1. Lewis Hamilton 213 pont
2. Sebastian Vettel 189 pont
3. Kimi Raikkönen 146 pont
4. Valtteri Bottas 132 pont
5. Daniel Ricciardo 118 pont
6. Max Verstappen 105 pont
7. Nico Hülkenberg 52 pont
8. Kevin Magnussen 45 pont
9. Fernando Alonso 44 pont
10. Sergio Perez 30 pont

Konstruktőrök:
1. Mercedes 345 pont
2. Ferrari 335 pont
3. Red Bull 223 pont
4. Renault 82 pont
5. Haas 66 pont
6. Force India 59 pont
7. McLaren 52 pont
8. Toro Rosso 28 pont
9. Sauber 18 pont
10. Williams 4 pont