A Hungaroring idei új aszfaltja nagy beruházásnak számít, hiszen mióta megépült a pálya nem volt teljes egészében lecserélve a betoncsík. Emellett egyéb átalakításokra is szükség lenne a pálya környékén, ezért 2017-re erre a célra jelentős összeg lett elkülönítve. Szükség van is rá, mivel 2026-ig biztosan rendeznek Forma-1-es futamot a mogyoródi pályán. Számunkra rossz hír, hogy a tavalyi évet kihagyó német helyszín idén visszakerülve a versenynaptárba a magyar futam utánra kapott helyet. Így ezúttal a német futam leintésével kezdődik a nyári szünet, nem pedig közvetlenül a Hungaroring után, ahogy ezt eddig megszokhattuk. Ez azért volt fontos, mert egyfajta mérföldkővé tette a magyar futamot. Nálunk már lazább, nyáriasabb hangulatban voltak a pilóták és Forma-1-es résztvevők, tudván, hogy hamarosan kipihenhetik a szezon első felének feszített tempóját.

Ami a magyar pályát illeti, azt mindig is nehéznek tartották a csapatok. Monacóhoz hasonlóan itt sem pihenhetnek verseny közben a pilóták. Egyik kanyar a másikba vezet, s mindössze egy egyenes – a célegyenes – található a pályán, amely nem is olyan hosszú. Fontos a jó fékstabilitás és a kocsi húzása a kanyarokból kijövet. A Hungaroringen az a csapat a nyerő, amely jó mechanikai tapadással, valamint húzással bíró autóval és jó fizikai kondícióval rendelkező pilótával áll rajthoz. Ez az a pálya ugyanakkor, melyet mindenki nagyon kedvel, s ahová mindig szívesen jönnek a pilóták és csapatok. Ennek köze van a kitűnő szervezéshez, a jó hangulathoz és Budapest közelségéhez. Ennek ellenére még mindig azt tartják a magyar pályáról, hogy nehéz rajta előzni.

A Magyar Nagydíjakról általában elmondható, hogy forróságban zajlanak, s ez várhatóan idén sem lesz másként. Bár van rá esély, hogy zivatarok zavarhatják meg a hétvége eseményeit, de ez még dobhat is a verseny izgalmain. Így történhetett meg 2014-ben az, hogy egy hatalmas, a pályára zúduló zivatart követően minden idők legizgalmasabb és legeseménydúsabb Magyar Forma-1-es Nagydíja zajlott le. S hogy mi történt tavaly? A kerek évforduló a szezon legizgalmasabb versenyét hozta. Miközben szombat este már szinte mindenki látatlanban kiosztotta volna Lewis Hamiltonnak a Magyar Nagydíj győztes trófeáját a szabad- és időmérő edzéseken nyújtott teljesítménye alapján, a címvédő világbajnok vasárnap csak hatodik lett. A dobogós helyezettek személye nagy meglepetést jelentett, de valahol tudható volt a szombati időmérő edzést követően, hogy a Ferrari jól megy főleg forró körülmények között, s azt is, hogy a Red Bulloknak fekszik a magyar pálya.

A Mercedes motorsport-igazgatója, Toto Wolff, nemrég nyilatkozott az idei esélyeikkel kapcsolatban a Hungaroringen. „A pálya nem volt hozzánk kedves az elmúlt két évben és a riválisaink erősségei szerepet kapnak itt. Vizes körülmények között olyan alacsony sebességű pályákon, mint a Hungaroring, a Red Bullok nagy veszélyt jelentenek számunkra. Hibátlanul kell teljesítenünk, ha az élen akarunk végezni.” Sebastian Vettel 2015-ben másodszor, a Hungaroringen pedig pályafutása során először győzött a Ferrarival. A német pilótát Danyiil Kvjat követte a második helyen. Az orosz pilóta Forma-1-es karrierje során először állhatott dobogóra. Kvjat mellett csapattársa, a tavalyi győztes, Daniel Ricciardo állt a harmadik helyen. E három pilótának idén közel sem megy ilyen jól a versenyzés, mindhárman örülnének, ha ugyanitt érnének célba az idei futamon is.

Rajongók figyelem!

A magyar szervezők idén is igyekeznek a nézők kedvében járni. Tájékoztatásuk szerint egy szimbolikus vörös szőnyeget terítenek le szombat és vasárnap reggel a mogyoródi pálya főbejárata előtt, ahol 8 és 10 óra között végigmennek a sztárversenyzők és csapatfőnökök. Az esemény célja, hogy a száguldó cirkusz egyébként viszonylag elzárt, titokzatos világát egy kicsit közelebb hozza a nézőkhöz, akik így nem csupán egy elsuhanó autó ablaka mögött fotózhatják le a világ legjobb gyorsasági autóversenyzőit, hanem teljes életnagyságban, a vörös szőnyegen is. 

A verseny és a pálya

A kanyarok bár lassúak, de stílusuk mégis érdekessé teszi a Hungaroringen való versenyzést. A pálya néhány részén lehet előzéssel próbálkozni, de nagyon óvatosan kell vezetni. A Hungaroring nagy teszt a pilóták számára. Az aszfaltcsíkon az autók tapadását maximálisra állítják be, s nem lényeges a motor maximális ereje. Fontos arra koncentrálni, hogy jó legyen a tapadás a lassú kanyarokban, s jó legyen a kigyorsítás a kanyarokból. Az abroncsok is fontos szerepet játszanak a Hungaroringen, fontosabbat, mint Monacóban. A Pirelli várakozásai szerint az új aszfalt „agresszív” lesz, ami segíti a nagyobb tapadást, és így nagyobb köridőket eredményezhet. A sötét színű aszfalt forró idő esetén nagyon felmelegedhet, és ez hatással lehet majd a gumikopásra, sokkal inkább, mint a régi aszfalt esetén.

A 70-körös Magyar Nagydíj július 24.-én 14 órakor veszi kezdetét. A pálya hossza: 4,381 km, a teljes versenytáv 306,630 km. Ezt a pályarekordot is Michael Schumacher tartja 2004-ből, ideje 1 perc 19,071 másodperc.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!