A magyar pályát mindig is nehéznek tartották a csapatok, Monacóhoz hasonlóan itt sem pihenhetnek verseny közben a pilóták. Egyik kanyar a másikba vezet, s mindössze egy egyenes – a célegyenes – található a pályán, amely nem is olyan hosszú. Fontos a jó fékstabilitás és a kocsi húzása a kanyarokból kijövet. A Hungaroringen az a csapat a nyerő, amely jó mechanikai tapadással, valamint húzással bíró autóval és jó fizikai kondícióval rendelkező pilótával áll rajthoz. Ez az a pálya, melyet mindenki nagyon kedvel, ennek ellenére még mindig azt tartják a magyar pályáról, hogy nehéz rajta előzni.

A Magyar Nagydíjakról általában elmondható, hogy forróságban zajlanak, s ez várhatóan idén sem lesz másként. Bár kis esélye van szórványos esőzésnek, az előreláthatólag nem zavarja meg a futamot. Idén döcögősebben ment a jegyeladás, köszönhetően az osztrák futam időbeli és helyi közelsége miatt, de azért remélhetőleg a versenyhétvége három napján több nézőt láthatunk majd a lelátókon, mint Hockenheimben. Évről évre több magyar rajongó látogat ki a pályára, s ezt a rajongók otthonából a pályára jutás költségeinek minimalizásával segíti a kormány ebben az évben is az ’Egyenesen a Hungaroringre’  program keretén belül.

2013-ban rekkenő hőség fogadta a Magyar Nagydíj résztvevőit a Hungaroringen vasárnap, de Hamilton, akit saját elmondása szerint nem igazán zavart ez a tény, megszerezte egyik kedvenc pályáján tavalyi első, összességében negyedik magyarországi győzelmét. A második helyen Kimi Raikkönen ért célba. Sebastian Vettel, a nagy favorit, most csak bronzérmes lett. Nagyon jól érezte magát az egész hétvége során Lewis Hamilton. Folyamatosan úgy nyilatkozott, hogy nagyon szereti ezt a pályát, nagyon fekszik neki. Valószínűleg ez a laza hozzáállás is segített neki abban, hogy ne akarjon görcsösen nyerni, hanem nyugodtan, fókuszált vezetéssel megszerezze a győzelmet és az azért járó csodaszép Herendi trófeát. A Mercedes csapat ezzel a sikerrel első győzelmét zsebelhette be a Hungaroringen.

A Mercedes sikere szinte most is garantált. A kérdés ezúttal is inkább az, hogy melyik pilótája nyer itt. Hamilton ha visszanyeri lazaságát, a pályához és a versenyhez fűződő jó emlékei hozzásegíthetik ahhoz, hogy Anglia után ismét nyeregbe kerüljön. A brit pályához hasonlóan ez az ő pályája, a háta mögött az elmúlt két Magyar Nagydíj-győzelemmel. Rosberg számára is cél lehet győzelem a Hungaroringen, ahol eddig még egyszer sem állhatott még a dobogóra sem. Új sztár van feljövőben a Forma-1-ben Valtteri Bottas személyében. Miközben Felipe Massa egyik balesetet szenvedi a másik után, addig a Williams fiatal finn pilótája az utóbbi három futamon dobogós helyezést ért el (egyszer harmadik, kétszer második volt). Bottas a Német Nagydíjat követően elmondta, csapata most már többre törekszik, ami nem lehet más, mint a versenygyőzelem. Kérdés mit érez tapasztaltabb csapattársa, Felipe Massa, aki az elmúlt hétvégén zsinórban másodszor szerzett balesetet más jóvoltából, s a hétvégén megérkezik élete legnagyobb Forma-1-es balesete helyszínére, a Hungaroringre.

A verseny és a pálya

A kanyarok bár lassúak, de stílusuk mégis érdekessé teszi a Hungaroringen való versenyzést. Nagy a tapadása a pályának a versenyvonalon, de azon kívül, ahol elég poros, a tapadás kicsi. A hidegebb idő, valamint az eső pedig még ronthat is ezen. A pálya néhány részén lehet előzéssel próbálkozni, de nagyon óvatosan kell vezetni. A Hungaroring nagy teszt a pilóták számára. Az aszfaltcsíkon az autók tapadását maximálisra állítják be, s nem lényeges a motor maximális ereje. Fontos arra koncentrálni, hogy jó legyen a tapadás a lassú kanyarokban, s jó legyen a kigyorsítás a kanyarokból. Az abroncsok is fontos szerepet játszanak a Hungaroringen, fontosabbat, mint Monacóban.

A 70-körös Magyar Nagydíj július 27.-én 14 órakor veszi kezdetét. A pálya hossza: 4,381 km, a teljes versenytáv 306,630 km. Ezt a pályarekordot is Michael Schumacher tartja 2004-ből, ideje 1 perc 19,071 másodperc. 2013-ban Lewis Hamilton (Mercedes) nyerte meg a futamot. A brit pilóta győztes ideje 1:42:29.445 volt. A második helyen Kimi Raikkönen ért célba a Lotus volánja mögött, míg a bronzérmes helyezés Sebastian Vettelé (Red Bull) lett.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!