Idén a messzi Bahrein helyett a spanyolországi Jerezben és Barcelonában teszteltek a Forma-1-es csapatok a téli szünetben. A hűvös időjárási körülmények azonban nem kedveztek a teszteknek, sokan panaszkodtak is erre. A tesztelésekkel kapcsolatos legnagyobb hírnek mégsem annyira a Mercedes szárnyalása és az idén is várható dominanciája bizonyult, hanem Fernando Alonso tesztbalesete.

A spanyol pilóta az első barcelonai teszteléskor, február végén, szenvedett balesetet McLarenjével. A pontos okát máig nem lehet tudni, de Alonso agyrázkódással kórházba került három napra és állítólag amnéziával ébredt fel. 20 év kiesett a spanyol pilóta számára. A csapatok sürgették a baleset okának nyilvánosságra hozatalát, mert attól tartottak, hogy Alonso becsapódás előtti ájulását valamilyen technikai meghibásodás (áramütés?) okozhatta. Másik teória szerint Alonso egészségével lehetett probléma, s ezért is hagyja ki az Ausztrál Nagydíjat.

Forma-1-es csapatok és pilóták

A kis csapatok pénzügyi küszködése idén is folytatódik. Az eddig Marussiaként ismert csapat Marussia Manorként áll majd rajthoz, s a csapattagok már el is utaztak Melbourne-be, igaz még marussiás uniformisban. A Caterham nem lesz ott a 2015-ös rajtrácson. A Force India, a Lotus és a Sauber pedig előleget kért Bernie Ecclestone-tól a jövőbeni Forma-1-es jutalmazásukból azért, hogy biztosan ott lehessenek a Melbourne-i rajtrácson.

A legtapasztaltabb pilótapárost a McLarennél találjuk majd, hiszen Fernando Alonso és Jenson Button a mezőny rangidősei közé tartoznak. Ezzel ellentétben a Toro Rosso fiatalokat állít csatasorba, igaz nem akármilyen névvel. Max Verstappennek és Carlos Sainz Jr.-nak még bizonyítaniuk kell, hogy felérnek majd nagynevű apáikhoz. A 35 éves Kimi Raikkönen, az újdonsült apuka, a mezőny veteránja, miközben a maga 17 évével Max Verstappen a mezőny legifjabb résztvevője. Az idei évben ferraris színekben versenyző Sebastien Vettel rendelkezik a legtöbb győzelemmel, 39-el, amely hattal több, mint Hamiltoné.

Csapatok és pilóták– 2015

Red Bull Daniel Ricciardo Danyiil Kvjat Mercedes Nico Rosberg Lewis Hamilton Ferrari Sebastian Vettel Kimi Raikkönen Lotus Romain Grosjean Pastor Maldonado McLaren Fernando Alonso Jenson Button Force India Nico Hülkenberg Sergio Perez Sauber Marcus Ericsson Felipe Nasr Torro Rosso Max Verstappen Carlos Sainz Jr. Williams Felipe Massa Valtteri Bottas Marussia Manor Will Stevens Roberto Merhi


Az Ausztrál Nagydíj nagyon ütős kezdése lehet az idei szezonnak. A Melbourne-i egy nehéz utcai pálya, amelynek pont emiatt még nem elég jó a tapadása. Idő kell a „felgumizásához” és a letisztulásához. Elég egyenetlen is a pálya, s az ilyenkor jellemző változékony idő igencsak megkavarhatja a sorrendet. Nagy nézettség várható ezen a futamon, hiszen teljesen kiszámíthatatlan a verseny végkimenetele. Várhatóan minden szem a Mercedes autóira fog szegeződni.

A verseny és a pálya

Március idusán rendezik a 31. Ausztrál Nagydíjat, amelyből ez lesz a 20. Melbourne-ben. Az első 11 futamot Adelaide-ben rendezték meg 1985-1995 között. 1996-ban azonban az Albert Parkba került át a futam. Ez a futam a 2006-os és a 2010-es évet kivéve eddig mindig a szezonnyitó verseny volt. Ezúttal is nyári időjárás várja a Forma-1-es cirkuszt. Az 58-körös Ausztrál Nagydíj március 15.-án helyi idő szerint 16 órakor veszi kezdetét. A pálya hossza: 5,303 km, a teljes versenytáv 307,574 km. A pályarekordot még mindig Michael Schumacher tartja 2004-ből, ideje 1 perc 24,125 másodperc.

2014-ben Nico Rosberg nyert, tehát Mercedes-siker született. A német pilóta ideje 1:32:58.710 volt. A második helyezett Kevin Magnussen (McLaren) lett, míg a bronzérmes helyen a Jenson Button (McLaren) ért célba.

2015-ös Forma-1-es versenynaptár

03.15. Ausztrál Nagydíj, Melbourne 03.29. Malajziai Nagydíj, Szepang 04.12. Kínai Nagydíj, Sanghaj 04.19. Bahreini Nagydíj, Szahír 05.10. Spanyol Nagydíj, Barcelona 05.24. Monacói Nagydíj, Monte-Carlo 06.07. Kanadai Nagydíj, Montreal 06.21. Osztrák Nagydíj, Spielberg 07.05. Brit Nagydíj, Silverstone 07.19. Német Nagydíj 07.26. Magyar Nagydíj, Hungaroring 08.23. Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps 09.06. Olasz Nagydíj, Monza 09.20. Szingapúri Nagydíj, Szingapúr, Marina Bay 09.27. Japán Nagydíj, Szuzuka 10.11. Orosz Nagydíj, Szocsi 10.25. USA Nagydíj, Austin 11.01. Mexikói Nagydíj, 11.15. Brazil Nagydíj, Interlagos (Sao Paulo) 11.29. Abu Dhabi Nagydíj, Yas Marina

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!