Nem igazi versenyautót épített a BMW román forgalmazója és a Vitesco Technologies nevű cég, hanem hanem az utcai villanymotoros Minit látták el a legszükségesebb biztonsági felszerelésekkel, mert elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogyan viselkedik a technika extrém körülmények között. A következő lépés lesz majd, hogy a román cég fejlesztői módosítják majd a hajtást és szükség szerint az akkumulátort is, de egyelőre még csak a főpróbánál tart a projekt.

Megszabadultak minden fölöslegesnek ítélt felszereléstől, amivel 150 kg-mal csökkent a saját tömeg, bekerült a kötelező bukókeret, a tűzoltóberendezés, de például a felfüggesztéshez már nem nyúltak, sőt, utcai gumikkal – Michelin Pilot Sport 4 – indították el az autót az Opel Braşov Trophy hegyi felfutón. Az 5 km-es szakaszt többször is lefutotta az autó, a legjobb ideje 3 perc 7,478 másodperc volt, ami 96 km/órás átlagsebességet jelent – a gyárilag 150 km/órában limitált végsebességet is elérte az autó. Versenytempóban 50 kWh/100 km volt a Mini Cooper SE energiafogyasztása.