Az autóversenyzés a folyamatosan fejlődő biztonsági megoldások ellenére is veszélyes sport, legutóbb például a Pikes Peak Hegyi Felfutón vesztette életét egy motorkerékpáros versenyző. Bobby Goodin a célba érkezés után  kormányt elengedve kezdett ünnepelni, azonban járműve felbukott, és ő halálos sérüléseket szenvedett.

A csak tavaly aszfaltos burkolatot kapó észak-amerikai pálya földrajzi adottságai miatt is nagyon veszélyes, de még így se kerül fel a legveszélyesebb versenypályák listájára. Muszáj még megemlíteni a Dakar versenyeket, a hosszú távú terepralin 27 versenyző vesztette életét, a civil áldozatok száma különböző források szerint változó, de abban megegyezhetünk, hogy az eddig 35 alkalommal megrendezett eseményen több, mint hetvenen vesztették életüket.

6. Spa-Francorchamps – 48+4 áldozat


Az 1921. augusztusára tervezett nyitóversenyt nem tartották meg a Spa-Francorchampsban, mivel csak egy induló jelentkezett. A 15 kilométeres pálya adottságai miatt a balesetekhez csak későn érkezett meg a segítség, az 1969-es évben Belga F1 Nagydíjat bojkottálták a veszélyessége miatt – a következő évben biztonsági korlátokat szereltek a pálya köré. Az évek során a 48 autóversenyző mellett 4 pályamunkás is életét vesztette.

5. Indianapolis Motor Speedway – 56+18 áldozat


1909. augusztus 12-én nyitották meg az oválpályát, a korai években azért volt sok halálos áldozat, mert akkoriban még a pilóta mellett egy szerelő is ült az autókban, és a balesetekben mindketten életüket vesztették. A versenyzők mellett több pályamunkás és néző életét vesztette, 1964-ben például két 17 éves fiatal halt meg akkor, amikor egy villám csapott abba a bódéba, ahová a vihar elől behúzódtak.

4. Nürburgring – 68+8 áldozat


1927. tavaszán adták át a propaganda célok miatt kiemelt projektként kezelt versenypályát, a több mint 28 kilométeres pályán 187 kanyart helyeztek el. Nagy problémát jelentett a lassan a helyszínre érkező segítség, a leghíresebb Niki Lauda 1976-os balesete volt. Az évek során a 68 versenyző mellett három pályamunkás és öt, a versenypályán tesztelési céllal köröző pilóta vesztette életét.

3. Monza – 52+35 áldozat


Az Autodromo Nazionale Monza 1922. május 15-én nyílt meg egy parkerdőben. Különösen a Formula-1 korai éveiben volt sok halálos áldozat a pályán, ahol az 52 versenyző mellett 35 néző is életét vesztette – Emilio Materassi balesetében 1928-ban a pilóta mellett 27 néző vesztette életét.

2. Le Mans – 22+83 áldozat


A Le Mans és Mulsanne települések között fekvő Circuit de la Sarthe közúti pályán volt a helyszíne az autósport-történelem legvéresebb tragédiájának. Mike Hawthorn és Pierre Levegh 1955-ben bekövetkezett ütközésében utóbbi pilóta, és a nézőtérre repülő roncsdarabok miatt 83 néző vesztette életét.

1. Isle of Man – 245+11 áldozat


Nagyságrenddel több halálos áldozata volt a Snaefell Mountain Course 1907-es megnyitása óta, mint a többi pályának. A versenyzők közül ketten a levezető körben szenvedtek halálos balesetet. Két pályamunkás a verseny során, 3 versenyző és 3 pályamunkás edzés közben – Man szigetén nincs sebességkorlátozás az utakon – halt meg. Az évek során 3 néző vesztette életét.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!