A 6,5 colos érintőképernyő alatt helyezték el a szegmensben egyedülálló enduró műszeregységet. Fotó: Stefler Balázs, Honda

Tavaly öt hónap alatt több mint 10 ezer kilométert tettünk meg egy DCT-váltós Africa Twinnel, amelynek szó szerint minden rezdülését megismertük, így kíváncsian vártuk az első találkozást az új modellel. A kínálatban továbbra is kétféle Africa Twin szerepel, de megcserélődtek a szerepek, még ha a Honda ezt nem is kifejezetten kommunikálja. Az Adventure Sports változat új elektromos futóművével és kialakításával elment egy olyan irányba, mint a BMW R 1250 GS (még több extra és kényelem), a bázis Africa Twint pedig még inkább a terepezéshez szabták. Ez abból is kiderül, hogy az új vonalú plexivel szinte jelképes a szélvédelem, míg az ülést és a tankot elkeskenyítették, hogy könnyebb legyen kiállni a nyeregből. A magasabb kormány mellett az utaskapaszkodó kialakítása és a kevesebb poggyászrögzítési lehetőség is utal rá, hogy az Africa Twin bázisváltozata igazi terepes célszerszámmá vált – ennek jegyében módosították a vázat és a lengővillát is. Avatott kezekben hihetetlen manővereket meg lehet csinálni vele, és bár a futómű utcai használatban egyértelműen puha, olyan tartalékai vannak, amit nehéz kiaknázni. A módosított szélvédő és a keskenyebb ülés miatt eleve ralimotorosabb a Twin kinézete, de könnyítettek is rajta (-5 kg), pedig már nem 1000-es, hanem 1100-as sorkettes blokkal érkezik.

Őszintén szólva nem éreztem a 7 lóerős többletet, a 95 és a 102 lóerő között szerintem csak a gyári tesztpilóták tudnak különbséget tenni. A lényeg, hogy nyomatékos erőforrásról van szó, amely tökéletesen illik a műfajhoz. Ugyanakkor a DCT-váltó átprogramozása nagyon is szembetűnő. Az automatikus erőátvitel (felára 400 000 Ft) kicsit magasabb fordulaton kapcsol, mint eddig, ami azt eredményezi, hogy nyoma sincs a rántásnak, amit az elődnél bizonyos helyzetekben tapasztaltunk. Az elektronika is komoly változáson ment keresztül, a kipörgésgátló még szélesebb tartományban állítható, és van már egykerekezés-gátló is – egyes fokozatban szükség is van rá! Mindezeket a beállításokat az új érintőképernyős műszerfalról is kalibrálhatjuk. Az persze egy dolog, hogy a korábbihoz képest mekkora az ugrás látványban, a kezelhetőség azért hagy némi kívánnivalót maga után, a menürendszer sajátos logikáját szokni kell. De hogy az Africa Twin mennyire vérbeli terepmotor, azt az érintőképernyő alatti egység is alátámasztja: ez egy kisméretű „enduróműszer”, amelyen csak a legszükségesebb infók jelennek meg, és akkor is jól lehet látni, ha állunk a nyeregben.

Terepen ideális a keskeny ülés, de utcai használatnál elkelne némi kis plusz komfort

A számos új fejlesztés, a nagyobb blokk, a nappali fénnyel kiegészített hipermodern fényszóró, vagy az alapáras tempomat mind meglátszik az anyagiakon, hiszen 4 789 000-ről 5 249 000 Ft-ra nőtt az Africa Twin alapára (DCT-váltóval). Bármennyire is furcsán hangzik, de igazából a Honda nem tett mást, egyszerűen csak a konkurensekhez igazította az árakat.

A kipufogóban egy csappantyú dolgozik, amely magas fordulaton segíti az áramlást. A hangélményre nem lehet panasz!

Az erőmű
Az új 1100-as, sorkettes blokk lényegében a korábbi 1000-es nagyobb löketű, erősen átdolgozott változata. Az elődhöz hasonlóan itt is 270 fokos főtengely-elékelést alkalmaznak, de módosultak a motorvezérlő elektronika beállításai, illetve más szögben állnak az üzemanyag-befecskendező fejek, hogy tökéletes legyen az égés a dupla gyertyás hengerfejekben. Érdekesség, hogy a forgattyúsház függőleges osztású, és sajátos megoldásként a hűtőfolyadék-szivattyú a váltóházban, a termosztát pedig a hengerfejben kapott helyet. A könnyűfém alkatrészek (pl. alumínium dugattyúhüvelyek) révén a hajtáslánc jóval könnyebb, mint az elődé, a DCT erőátvitellel társított erőforrás 2,2, a hagyományos váltóval felszerelt pedig 2,5 kg-mal nyom kevesebbet, mint korábban (74,9 és 66,4 kg).

TETSZETT
• üléspozíció
• futóműhangolás
• új blokk
• alacsony fogyasztás
NEM TETSZETT
• bonyolult menürendszer
• szélvédelem
• komfort

ÖSSZEGZÉS
Nem vitás, hogy értékesebb motorkerékpár benyomását kelti az új modell, amelynél a váltó és az erőforrás összhangja immáron tökéletes. Az alacsony szélvédő és az ülés kialakítása egyértelművé teszi, hogy az Africa Twin sok kategóriatársával ellentétben nem a legmagasabb szintű komforttal, hanem terepképességeivel hódíthat.

Honda CRF1100L Africa Twin DCT
Lökettérfogat: 1084 cm3
Hengerek/szelepek: S2/8
Max. teljesítmény: 75 kW (102 LE) 7500/perc
Max. nyomaték: 105 Nm 6250/perc
Sebességváltó: hatfokozatú DCT
Tengelytáv: 1575 mm
Ülésmagasság: 870/850 mm
Üzemanyagtank: 18,8 l
Fék elöl/hátul: 2×310/256 mm tárcsa
Gumi elöl/hátul: 90/90 R21/150/70 R18
Menetkész tömeg: 236 kg
Tesztfogyasztás: 4,9 l/100 km
Alapár: 5 249 000 Ft