– A motorokhoz a közgondolkodás bőrdzsekit, metálzenét, szabadságvágyat kapcsol. Mi ültet Yamahára egy pálos tartományfőnököt?
– Egyik fő célkitűzésünk, hogy az embereket közelebb vigyük Istenhez. A motor pedig egy kellemes közlekedési eszköz, ami segít a célunk megvalósításában. Fiatalokat állít mellénk, még ha nem is tudunk olyan számokkal dicsekedni, mint a világ egyik legnagyobb motoros egyesülete, amit két anglikán lelkész hozott létre. Mindenesetre a hazai motorosok befogadnak bennünket, s kölcsönösen formáljuk egymás gondolkodásmódját. Ez egy kommunikációs könnyebbség, saját értékeinket így sokféle közösségbe elvihetjük, pozitív képet vázolva a szerzetesekről, a papságról.

– Melyek a pécsi szálak az életében?
– Itt ismertem meg a pálosokat, itt voltam 13 évig szerzetes, itt lettem pap, itt kezdődött a motorozás is. Elsősorban azért, mert a városban bevezették a parkolási díjakat, így kismotorra pattantunk. Aztán lett quadunk is, majd eljutottam a Yamaha FJR-ig. Visszajárok Pécsre, mert sok itt a barátom.
– Egyedül motorozik?
– Négyen járjuk két keréken az ország pálos kolostorait. Hogy mennyit vagyok úton? Fél év alatt a Yamaha már hatezer kilométert futott.

Szerzetes a motoron: így is elviszik saját értékeiket sokfelé (FOTÓ: ZSABOKORSZKY ZSOLT) Szerzetes a motoron: így is elviszik saját értékeiket sokfelé (FOTÓ: ZSABOKORSZKY ZSOLT)

– Akkor ez nem egy remeteélet.
– Alapítónk remete volt, a közösségünk pedig szemlélődő, olykor magánykereső lelkipásztori szolgálattal. De legalább ilyen fontos feladatunk imádkozni a magyarságért, a nehézségek leküzdéséért, segítséget nyújtani a társadalmi gondok megoldásában is.

Kőbányáról indult

Bátor Botond Budapesten született 1967-ben. Kőbányán járt általánosba, Kecskeméten a Piarista Gimnáziumban érettségizett. Teológiát tanult a győri szemináriumban, 1990-ben került Pécsre, a pálos rendbe. 1994-ben szentelték pappá, sokáig újoncmesterként istápolta a növendékeket, 2002-ben pécsi házfőnök lett. Ezt követően Petőfiszálláson az új pálos kolostor vezetőjeként tevékenykedett, 2008-tól a pálosok tartományfőnöke.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!