Az idénynyitó tréningnek minden esztendőben az volt a célja, hogy a téli „berozsdásodás” után a motorosokat átmozgassák, felelevenítsék vezetéstechnikai ismereteiket, bővítsék ezeket. A megyei baleseti statisztikák is azt mutatják ugyanis, hogy a motor az egyik legbalesetveszélyesebb közlekedési eszköz.
Dobókői György, a Békés megyei kormányhivatal főosztályvezetője, a Közlekedéstudományi Egyesület (KTE) megyei elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a motoros balesetben elhunyt vagy megsérült emberek 70 százaléka 35 év alatti. Hozzátette, a szerencsétlenségek jelentős része megelőzhető lenne odafigyeléssel, felkészüléssel, bemelegítéssel. A vírushelyzetben azonban utóbbira sincs lehetőség a közutakon. Az operatív törzs egyik, napokban tartott tájékoztatóján Kiss Róbert rendőr alezredes kiemelte, öncélúan nem lehet motorozni. Alapos indokkal elhagyható otthonunk motorral is, vagyis ha a kijárási korlátozás alatt is intézhető ügyei lebonyolításához használja valaki, megteheti. Ilyen esetben a rendőrök szabálysértési szankciót nem alkalmaznak. Pusztán hobbiból, kikapcsolódásként motorozni most tilos. Ez ugyanúgy bírságot vonhat maga után, mint a közlekedési szabályok be nem tartása.

A tavaszi szezonnyitó tréning a motorosok bemelegítését szolgálja a téli „berozsdásodás” után. Idén a szervezők a koronavírus-helyzet miatt nem tarthatták meg a felkészítést /Fotó: BMH/

A békéscsabai Uhrin Péter régi motoros, a Ghost’s MC tagja. Ez a 70 tagú klub ilyentájt szokott csoportosan felvonulni a városban, majd a gyűjtés után pénzadományukat elviszik a Degré utcai gyermekotthonba. Idén ez a program is elmaradt, miként a népszerű motorostalálkozókat is lefújták. Ahogy Péter fogalmazott, akik nem munkába járásra vagy bevásárolni használják járgányukat, most otthon hozzák rendbe, csinosítják, és bíznak abban, hogy mielőbb hódolhatnak szenvedélyüknek.
Löwey Ádám, A motorozz ésszel! című, hasznos tanácsokat tartalmazó kiadvány írója és szerkesztője is többször vendégelőadója volt a békéscsabai motoros tréningeknek. Kitért arra, a motorosokat érintő balesetek jelentős százalékában a járgány vezetője hibázik.
Kisebb részben fordul elő, hogy külső tényező vagy más közlekedő okozza a bajt. A motorosok hibái között első helyen a relatív gyorshajtás áll, ami az adott körülményekhez viszonyított túl nagy tempót jelenti. Ott, ahol más közlekedők, gyalogosok, netán gyerekek is veszélybe kerülhetnek (például a városi forgalomban), a többi motorosra is rossz fényt vet egy relatív gyorshajtó.

Végezzék el a karbantartást!
Dobókői György elmondta, a téli leállás most a legtöbbeknél elhúzódik. Azokra viszont, akik nélkülözhetetlen ügyeik intézését motorral végzik, most is igaz, hogy az első kilométerek és manőverek megtételekor fokozottan legyenek óvatosak.
– Nem tudni, hogy a szezon mikor indulhat újra, de mielőtt a motorosok kimennek az utakra, győződjenek meg arról, hogy járgányukon minden rendben van-e, ellenőrizzék a tartozékok, eszközök működőképességét – emelte ki a főosztályvezető. – A megfelelő karbantartás jelentősen növeli a biztonságot és befolyásolja a jármű élettartamát. Tudjuk, hogy akik ennek a hobbinak, szenvedélynek hódolnak, nehezen bírják ki ezt az időszakot. Ugyanakkor saját maguk és embertársaik védelmében meg kell tenniük, hogy otthon maradnak.

Nyitókép: Imre György