Napsütésben feltűnően nehéz leolvasni a műszeregységet. Nincsenek menetprogramok és egyéb technikai nyalánkságok, itt csak a legszükségesebb kapcsolókkal találkozhatunk. Fotó: Stefler Balázs

Az 500-as kategória egykor a motorospiac fontos szelete volt, nem túlzás azt állítani, hogy egy teljes generáció első nagymotoros élménye kapcsolódott ezekhez a gépekhez. A gyártók igencsak szép sikereket könyvelhettek el, a Suzuki GS500-as, a Kawasaki ER-5n és a Honda CB500-as népszerűségén pedig nem is lehetett csodálkozni. Ésszerű, de már élvezhető teljesítményt kaptak a vásárlók viszonylag egyszerű és legendásan megbízható technikai csomagban. Bár a Kawasaki és a Suzuki is kihátrált ebből a szegmensből, a Honda töretlenül bízik az 500-asokban, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a CB500-as naked bike mellett elérhető az R utónevű sport(os) gép és az X kalandmotor is. Utóbbi 2013-as premierje óta már harmadjára frissül, az enyhén átrajzolt külső mellett viszont komoly, érdemi változások is történtek.

A nagy túraendurókra hajaznak az arányai, de tömege és méretei is jóval kisebbek

Mivel az X-et korábban kritika érte azért, hogy on-off gép létére nem igazán támogatja a rossz úton való közlekedést, a Honda teljesen új futóművet vet be. A Showa SFF-BP villában különválasztották a funkciókat, az egyik szár a rugózásért, a másik a csillapításért felel, aminek a gyakorlati eredménye az, hogy nagyon komfortos a motor, a 150 mm-es rugóút 27 mm-rel múlja felül a korábbi kivitelét. Természetesen szó sincs arról, hogy a CB500X a terepmotorok babérjaira törne, nem arra tervezték, hogy a vezető kiálljon a nyeregből, emellett a felnik és az ülés is utalnak rá, hogy alapvetően aszfaltra termett gépről van szó. De rossz minőségű földúton legalább nincs olyan érzése a vezetőnek, hogy nem bírja a motor a strapát.

Kifejezetten komfortos a vezető ülése, az utasnak kapaszkodó is jutott

Bár nagyobb termetűeknek túlságosan hegyes a térdszög, a Honda újdonságán rögtön otthon érzi magát az ember, az akár egy ujjal is behúzható kuplung és a könnyű kezelhetőség miatt kezdőknek sem okozhat kellemetlen meglepetést. A fékezési képességekről pedig csak szuperlatívuszokban lehet beszélni, hiszen a 310 mm-es első tárcsát két, 296 mm-es váltotta, a kétdugattyús Nissin féknyergekkel szinte kategóriáját meghazudtolóan lassul a gép.

Csendes és kis fogyasztású a Honda soros kéthengerese

A 471 cm3-es, soros, kéthengeres becsülettel teszi a dolgát és a kiegyensúlyozó tengely révén vibrációja is minimális, de nem egy karakteres erőforrásról van szó. Ereje átlagos, a tempósabb haladáshoz már igencsak forgatni kell, és sokat gépészkedni a váltóval – még szerencse, hogy a hatgangos egység hihetetlenül finoman kezelhető darab. Hogy mennyire rövid az áttételezés, azt jól érzékelteti, hogy 60 km/órás sebességnél már hatodikban gurulhatunk, ám ez azt is jelenti, hogy autópálya-tempónál valósággal üvölt az erőforrás. A Hondák hagyományos értékei közé tartozó alacsony fogyasztás (3,9 l/100 km-es tesztátlag) és a kedvező ár abszolút stimmel. A 2,5 millió Ft-ért nagyon korrekt és kiforrott csomagot ad a márka.

TETSZETT
• kényelem
• könnyű kezelhetőség
• takarékosság
NEM TETSZETT
• utasülés komfortja
• tükröződő, nehezen leolvasható műszeregység

ÖSSZEGZÉS
Akinek nincs szüksége egy túraenduró terepképességeire, de igényli a széles kormányt és a nagyobb rugóutat, az megtalálhatja számításait a CB500X-szel. A menetteljesítményektől nem esik le a vezető álla, cserében a fenntartási költségek igencsak kedvezők.

Honda CB500X
Lökettérfogat: 471 cm3
Hengerek/szelepek: S2/8
Max. teljesítmény: 35 kW (48 LE) 8600/perc
Max. forgatónyomaték: 43 Nm 6500/perc
Sebességváltó: hatfokozatú
Tengelytáv: 1445 mm
Ülésmagasság: 830 mm
Üzemanyagtank: 17,7 l
Gumi elöl/hátul: 110/80 R19/160/60 R17
Menetkész tömeg: 199 kg
Tesztfogyasztás: 3,9 l/100 km
Alapár: 2 529 000 Ft