Ilyen műszeregységről korábban csak álmodtak a Suzuki-rajongók. Az okostelefonnal párosítva navigációs utasításokat is megjeleníthet

A Suzuki modellstratégiáját röviden úgy lehetne összefoglalni, hogy a konkurensekhez képest kicsit késve reagálnak a piaci folyamatokra, de aztán a végtermék egészen biztosan nem szorul további csiszolásra. Ugyanez igaz a technikai újdonságok bevezetését illetően, vagyis a japánoknál szó sem lehet arról, hogy a kuncsaftra fejlesztőpilótáként tekintenének. Így nem különösebben meglepő, hogy az új sport-túra gép esetében is bevált alapokat használnak, az alumíniumból készülő dupla bölcsővázat és a K5-ös GSX-R1000-esig visszavezethető négyhengerest takarják az idomok.

Az egész körítés azonban gyökeresen más, mint amit eddig a Suzukitól megszokhattunk. A frontrész a kisméretű, full-LED-es fényszórókkal kifejezetten futurisztikus, és akkor még nem beszéltünk a látványos oldalburkolatokról – egyetlen más modellre sem hasonlít a márka kínálatából. A tervezők feltűnően ügyeltek arra, hogy ne vigyék túlzásba a technikai részletek eltakarását, az erőforrás, a váz és a masszív segedváz is jól látható. A technokrata jelleget erősíti a 6,5 colos, színes műszeregység, amely kétségkívül óriási előrelépést hoz a dizájn és a funkciók terén is, a Suzuki mySPIN applikáció letöltése után Bluetooth-on keresztül csatlakoztathatjuk hozzá a telefonunkat. A navigációs utasításokat is meg tudja jeleníteni a műszeregység, illetve a naptárt és a híváslistákat szinkronizálni lehet a rendszerrel.

A gyártó más szempontból is mindent elkövet, hogy megkönnyítse a motoros életét, hiszen kétirányú gyorsváltót, tempomatot, üzemmódválasztót, illetve a márkától megszokott alapjárati fordulatszám-emelést és egyérintéses indítást is kínál a GSX-S1000GT, az opciós listáról pedig markolatfűtés és igényes kofferszett is rendelhető. Utóbbi két, egyenként 18 literes, a motor stílusához illő, 5 kg terhelhetőségű oldaldobozt jelent, amelyeket úgy alakítottak ki, hogy elférjen bennük egy-egy full-face bukósisak. Éppen ezért meglepő, hogy a szélvédő mennyire egyszerű: elektromos vagy kézi állításról szó sem lehet, a pozíció megváltoztatása kizárólag szerszámokkal lehetséges.

Az opciós listáról tanktáska is rendelhető. A gyári oldalkofferek 18 literesek

A teljesítményt természetesen aligha érheti kritika, a legendásnak tekinthető soros négyhengeres Suzuki blokk aktuális változata 152 lóerőt és 106 Nm-t produkál, ami azt jelenti, hogy a 0-400 méteres távot 10,14 másodperc alatt teljesíti az újdonság. Így aztán komoly a fékrendszer is, a 310 mm-es, hullámos első féktárcsákat négydugattyús, radiális rögzítésű Brembo nyergek szorítják. A futómű terén a konzervatív vonalat képviseli a Suzuki, a GSX-S1000-es naked bike-hoz hasonlóan itt is a minden paraméterében állítható, 43 mm-es fordított KYB villát alkalmazzák.

A GSX-S1000GT kipörgésgátlója 5 fokozatban állítható

A GT-hez hasonló gépeket szinte már nagyítóval kell keresni a piacon, a korábban népes kategóriát szinte felfalták a crossover modellek. De pont ez lehet a Suzuki nagy előnye: túraendurót a Harleytól a Yamaháig mindenki kínál, a GSX-S1000GT-hez hasonló sport-túra motorokból viszont már tényleg minimális a választék. A Suzukitól megszoktuk, hogy ár-érték arány terén jól teljesítenek a típusaik, a friss modell 5 299 000 Ft-os indulója a teljesítmény fényében a versenyképes ajánlatok közé sorolható.

Suzuki GSX-S1000GT
Lökettérfogat: 999 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16
Max. teljesítmény: 112 kW (152 LE) 11 000/perc
Max. forgatónyomaték: 106 Nm 9250/perc
Sebességváltó: hatfokozatú
Tengelytáv: 1460 mm
Ülésmagasság: 800 mm
Üzemanyagtank: 19 l
Gumi elöl/hátul: 120/70 R17/190/50 R17
Menetkész tömeg: 226 kg
Alapár: 5 299 000 Ft