Fotó: Papp Laci és Papp Geri

Közel érve hozzá, meglepődtem, hogy milyen valószínűtlenül kicsi. Ráülve azonban kiderült, hogy nem a köszörűkőre ültetett majom a dolog megjelenési formája, hanem minden a helyén van. Persze a jármű szinte eltűnt alattam, de amikor megindult, meglepett a dinamikája.

Ez az 1964-ben született csúnyaság volt az úgynevezett „Z”-sorozat őse. A Tama Tech Parkban szolgálta a látogatókat, de később – módosítva – gyártásba is került. Először CZ100 néven, 1967-ben Z50M-ként jelent meg. A későbbi szériákban volt olyan, amelynek egy mozdulattal le lehetett akasztani az első villáját, így elfért egy átlagos autó csomagterében

Végül is 125 köbcenti és benne bő 9 ló ereje mozgatja a jószágot (és a rajta ülő embert). Városban ilyen méretekkel nincs az a hely, ahol ne férne el, a probléma inkább az, hogy a többi közlekedőben tudatosítani kell, hogy egy jármű közeledik, nem gyalog vagyok ilyen fürge. Jól éreztem magam rajta ülve, és a városban járva gyakran láttam mosolyt az emberek arcán, ahogy elhúztam előttük. Na ez a dolog lényege! Ez a motor mosolyt csal az emberek arcára, és én is így voltam vele végig, amíg nálam volt.

A világítás természetesen LED-es, és tudja az elvárható minimumot

De most nézzük a műszaki részleteket is. Elöl komoly tárcsafék van, méghozzá ABS-szel, hátul is hidraulikus tárcsafék van, de ABS nélkül – ez így megfelel a vonatkozó rendeleteknek, amelyek a 125-ös kategóriában megengedik, hogy csak elöl legyen ABS. A tankon külön matrica hívja fel a figyelmet arra, hogy csak az első keréknél van ABS. Különben a fék jó, sőt, nagyon jó.

Ezt látom rajta ülve. Már amikor nem süt a nap. Mert ha süt, akkor a sebességkijelzés csak sejthető. Amúgy a szükséges információk ott vannak (benzinmennyiség, sebesség, a visszajelző lámpák), csak nem mindig láthatók. Este minden rendben, nagyon jó a kijelzés. A kezelőszervek egyértelműek, a minimális funkciókat tudják. Több nem is kell ennek a járműnek

A motor, amely mindent kibír, és mindenre alkalmas. Legalábbis a Honda így gondolja, és a használók is ezt igazolják. Több típusba is beépítik, és már évtizedek óta bizonyít. Most már az Euro-5 előírásoknak is megfelel – a fejlesztéseknek köszönhetően.

Országúton negyedikben 88 km/ó a vége, ötödikben 90. De nem oda való. Az igazi terepe a város, és a nehezen hozzáférhető helyek. Az élvezet ott maximális. Végül: azt kívánom, hogy minél többen átéljétek ezt az érzést, ami végig bennem volt, amíg rajta ültem. A sisak alatt fülig ért a szám a vigyorgástól! Tehát: buli van!

Figyeltétek? Én még erre a picire is fölvettem a protektoros ruhát és a kesztyűt!

Műszaki adatok
Motor
Furat × löket: 50,0 x 63,1 mm
Keverékképzés: PGM-FI elektronikus befecskendezés
Kompresszióviszony: 10,0:1
CO2-kibocsátás: 35 g/km
Összlökettérfogat: 124 cm3
Motortípus: Léghűtésű, négyütemű, kétszelepes, SOHC-vezérlésű
Teljesítmény: 6,9 kW (9,4 LE) 6750/perc
Forgatónyomaték: 11 Nm 5500/perc
Olajmennyiség: 1,1 liter
Indítás: Elektromos

Fék, futómű
ABS rendszer: Egycsatornás
Első fék: 220 mm átmérőjű hidraulikus tárcsa, IMU alapú ABS-szel
Hátsó fék: 190 mm átmérőjű hidraulikus tárcsa
Első felfüggesztés: Teleszkópvilla 100 mm-es rugóúttal
Hátsó felfüggesztés: Kétoldali rugóstag 102 mm-es rugóúttal
Első gumiabroncs: 120/80-12M/C 65J
Hátsó gumiabroncs: 130/80-12M/C 69J
Kerék elöl: Tízküllős öntött alumínium
Kerék hátul: Tízküllős öntött alumínium

Erőátvitel
Tengelykapcsoló felépítése: Többtárcsás, olajban futó
Végáttétel: Lánc
Sebességváltó: Ötfokozatú
Sebességváltó típusa: Manuális

Méretek és tömeg
Akkumulátor típusa és kapacitása: 12V 3,5 Ah
Villaszög: 25°
Méretek (HxSzxM): 1710 x 755 x 1030 mm
Alváztípus: Acél gerincváz
Benzintank kapacitás: 5,6 liter
Benzinfogyasztás: 1,5 l/100 km (ez volt a tesztúton is a fogyasztás)
Szabad hasmagasság: 175 mm
Menetkész tömeg: 104 kg
Ülésmagasság: 775 mm
Utánfutás: 82 mm
Tengelytáv: 1145 mm
A tesztút hossza: 137 km, köszönet érte a Honda Hungary-nak.

PappLaci
az öreg motoros
Képek: PappLaci és Papp Geri