Fotó: Stefler Balázs, Harley-Davidson

Nem véletlen, hogy a Harley-Davidson 1957-től féltve őrizte és folyamatosan fejlesztette a Sportster családot, hiszen a sorozat tagjai évtizedtől függetlenül sikert-sikerre halmoztak. Sokaknak ezek a gépek jelentették a belépőt a Milwaukee-i márka világába, és mivel a túra vagy a Softail modellekhez képest mindig kedvező áron kínálták a Sporikat, a fiatal vásárlóközönséget is meg tudták szólítani. A Harley-nál azonban új szelek fújnak és meghökkentő típusokkal bizonyítják, hogy nem csak a múlt sikereire alapoznak.

Ehhez persze kellett az is, hogy az Euro-5-ös norma ellehetetlenítse a léghűtéses Sportstereket, és ha már egy új, folyadékhűtéses erőforrás köré kellett építkezni, újragondolták az egész koncepciót. Hagyományos bölcsőváz helyett modern, térhálós-acélcsöves szerkezetre épül a modell, a kormánynyakat pedig gyakorlatilag a blokk tartja. Bár a jellegzetes mogyorótank, a ballonos gumik és a szíjhajtás elárulja, hogy a Sportster S melyik gyártó terméke, annyira újszerű az egész, hogy még kategorizálni sem könnyű. Csupasz motornak túlságosan mackós, powercruisernek kicsi, és ha ez nem lenne elég, szerintem bele lehet látni a márka legendás flat track gépeit is. Főleg a kipufogó miatt, ami a ma kapható szériamotorok között extrémnek számít, de jó értelemben. Ritka az ennyire vaskos és látványos kidörrentő, nem véletlen, hogy bármerre jártam a motorral, mindenhol nagy felhajtás övezte. Azt hiszem, sokat elmond a gép kiállásáról, hogy tankolás közben odajött hozzám egy úriember, aki ugyan elmondta, hogy imádja a nagy BMW túramotorját, de a Harleytól földbe gyökerezett a lába és azonnal beleszeretett. Apropó tankolás: a Sportster S tulajok jó sokszor fordulnak majd meg a benzinkutakon, a parányi, 11,8 literes tank miatt a hatótávolság meglehetősen korlátozott.

Pulzál, lüktet, él: a ma kapható leginkább karakteres V2-esek közé tartozik a Harley blokkja

Merthogy a korábbi Sporikhoz képest felfoghatatlanul erős az új, 1252 cm3-es Revolution blokk, a 121 lóerő egy másik világ az 50-60 lovas verziókhoz képest. A kovácsolt dugattyús erőforrás 60 fokos hengerszöge is újszerű a „levegősökhöz” képest, ám a jellegzetes pulzálás megmaradt. Nem zavaró, inkább csak azt mondanám, hogy mindig érzi az ember, hogy a motor él. A jelentős hőterhelés városban nem éppen kellemes, viszont ha szabad utat kapunk, döbbenetes gyorsulás élményben lesz részünk. Ugyan az alsó fordulatszám-tartományban is nyomatékos a blokk, ez nem egy alacsony fordulaton dolgozó, nyugodt V2-es. Nem voltunk eddig hozzászokva, hogy egy Harley közel 10 ezerig pörögjön, ez a motor viszont tud és szeret is forogni, Sport üzemmódban a gázreakció nagyon éles!

A formák egyszerűek, de tény, hogy a Sportster S nagyon dögös!

Mivel a lábtartókat előre tolták és combbal nem igazán tudunk rászorítani a tankra, a kormányba rendesen kapaszkodni kell. Szélvédelemről természetesen nem beszélhetünk, ugyanakkor akármennyire is sportos az erőforrás, a rugóút túlságosan szerény – kár, mert az üléskényelem megfelelő. A 43 mm-es fordított Showa villa és a Piggyback rugóstag mindössze 92, illetve 51 mm-es úttal rendelkezik, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a vezető még azokat a parányi úthibákat is érzékeli, amiket alig lehet látni. A ballonos és széles abroncsok miatt elsőre furcsa, hogy nagyobb erőt kell kifejteni a kanyarok bemeneténél, de jó minőségű aszfalton élvezetes a motort terelgetni, egyenesfutása pedig autópálya-tempónál is kiváló.

Csak hagyományosan! Szíjhajtás továbbítja az erőt a hátsó kerékhez

Ahogyan a harapós Brembo fék vagy a Showa futómű újdonságnak számítanak, úgy a digitális műszeregység sem éppen megszokott látvány egy Sportsteren, főleg, hogy a 4,3 colos TFT-kijelző Bluetooth-on keresztül akár a telefonon futó navigációt is képes megjeleníteni. Amíg a korábbi modellekre a minimalista műszerezettség volt jellemző, most az abroncsnyomásról vagy az akkumulátor feszültségéről is tájékoztatást kapunk – az már más kérdés, hogy vannak információk, amiket miniatűr, szinte leolvashatatlan méretben jelenít meg. Ezekkel együtt is az volt az érzésem, hogy a Harley ennél a típusnál is jól megtalálta az egyensúlyt a múltidéző és modern megoldások között.

A személyre szabhatóság terén jól áll a modell, akár ilyen háttámlás utasülés is rendelhető. Még az abroncsban is felfedezhető a H-D márkajelzés

Ugyanakkor, aki egy új Sportster S-t szeretne magáénak tudni, annak mélyen a pénztárcába kell nyúlni, a leginkább kedvező árfekvésű fekete verzióért is 7 829 000 Ft-ot kell fizetni. Vigasztaljon minket a tudat, hogy a Harley a többi modelljénél sem szívbajos az árazással, ugyanis a márka több mint 20 típust felvonultató kínálatában az újdonság a 3. legolcsóbb motorkerékpár.

A faridom, a rendszámtábla tartókonzolja és a kipufogók sem átlagosak. Az erő kordában tartásáért kipörgésgátló felel

TETSZETT
• egyedi forma
• részletgazdagság
• karakteres, erős blokk
• egyenesfutás
NEM TETSZETT
• kicsi tank, szerény hatótávolság
• nehezen leolvasható műszeregység

ÖSSZEGZÉS
Azon ugyan lehet szomorkodni, hogy a léghűtéses, klasszikus Sporik már nem kaphatók Európában, azt kár lenne vitatni, hogy az S-verzió egy egészen új szintre emelte a Harley belépőcsaládját. A Sportster S teljesítménye és technikai fejlettsége óriási előrelépést jelent, és tényleg alkalmas arra, hogy új vevőket becsábítson a Harley kereskedésekbe.

Harley-Davidson Sportster S
Lökettérfogat: 1252 cm3
Hengerek/szelepek: V2/8
Max. teljesítmény: 90 kW (121 LE) 7500/perc
Max. nyomaték: 125 Nm 6000/perc
Sebességváltó: hatfokozatú
Tengelytáv: 1520 mm
Üzemanyagtank: 11,8 l
Gumi elöl/hátul: 160/70 R17/180/70 R16
Menetkész tömeg: 228 kg
Alapár: 7 829 000 Ft