A képen egy jó kiállású motorkerékpár látható, de elsőre semmi más. A háttér sem véletlen, de erről majd később. Mindenesetre a 19 colos első kerék már jelez valamit. A CB500F után erre ráülve feltűnik a kissé magasabb ülés és a más, kényelmesebb, egyenes üléspozíció.

A műszerfalat is dicsértem és kifogásoltam már, a 3,2 literes fogyasztás igaz… Ami még itt látszik, az az első teleszkópok állítási lehetősége – előfeszítés, csillapítás. Képek: Papp Laci, Papp Gergely

Sok dolog ismerős az F-ről, például a műszerfal. Szándékosan nem csak műszert írtam, mert ez is ugyanaz az informatív, jól átgondolt egység, mint az F-en. Sajnos annak a hibájával együtt, ugyanúgy tükröz bizonyos fényviszonyoknál. Talán egy matt fóliával fedve… De ez legyen a gyár problémája. Az enyém az, hogy röviden rápillantva nem mindig látom a szükséges információt emiatt.

A szélvédő magasságát állíthatjuk, a képen látható kereszttartó kínálja magát a navigáció rögzítésére – ez is arra utal, hogy nyugodtan induljunk kalandozni. A szélvédőn látható nyílások csökkentik a levegő örvénylését a szélvédő mögött. A LED-es fényszóró szép, és viszonylag jól világít

A motor a Honda 500-as modelljeiből ismert, nagyon kellemes karakterisztikájú sorkettes, 48 lóerővel – vagyis az A2-es kategóriának megfelelő. A CB500FA modellnél már dicsértem a blokkot, most is ez következik. A nyomaték a közepes – egyébként széles – fordulatszám-tartományban kellemesen tolja a vasat, ez azt jelenti, hogy a hatodik már 50 – 60 körül bekapcsolható, ekkor 2000 körül forog a motor.

A tolóerő kb. 8500-ig egyenletesen növekvő, utána kb. 9000-nél a fordulatszám-korlátozó véget vet a pörgésnek. De van elég fokozat, amiből válogathat a motoros, ha pedig kissé lusta, az sem probléma. Az előző modellhez viszonyítva kb. 4%-kal nagyobb a forgatónyomaték. Ennek a motornak a karakteréhez kiválóan illik a blokk viselkedése. A műszaki változtatásokról bővebben írtam a CB500FA tesztjében.

A kép nem véletlen. A motor felépítése kínálja a letérést a jól kiépített utakról, és nem kell félni a könnyebb földutaktól sem. Nem krosszgép, de a 19-es első kerék és a hasmagasság bátrabbá teszi a motorost a kirándulások során. Na erről beszéltem…

Talán látszik a képen, hogy milyen jó az üléspozíció, legalábbis hosszú utakra. A fotel-érzéshez csak a háttámla hiányzik… Ugyanakkor a fordulékonyság, amit az FA-nál dicsértem, itt is megvan. Szólnom kell még egy újdonságról, ami a Honda CB500-as sorozatánál tűnt fel. Ez a vészfékezés jelzése az összes irányjelző villogtatásával. Ha kb. a max. lassulás felénél jobban nyomjuk (húzzuk) a féket, akkor bekapcsolódik a vészvillogó. Nagyon jó ötlet!

Nagyon jó megoldás, hogy az ülés így egyben levehető. Mindenhez könnyű hozzáférni, ami alatta van

Szóval a CB500X-en motorozva egyre jobban éreztem magam, és arra gondoltam, hogy ezzel a motorral akár hosszabb időre is összekötném a sorsomat. Sajnos a tesztnek hamar vége volt, de nagyon kellemes emlékeket hagyott bennem.

Tudjátok mi ennek a színnek a neve a Hondánál? Matt gunpowder metallic. Vagyis matt puskapor-metál! Hogy tetszik?

TETSZETT
kényelmes üléspozíció
viszonylag kis tömeg
könnyű irányíthatóság
jó fékek
szélvédelem
hasmagasság
fogyasztás
egyben levehető ülés

NEM TETSZETT
néha alig látható műszerfal (tükröződés!)
utas kevésbé kényelmes helye

Műszaki adatok:
Motor
Furat × löket (mm): 67 x 66,8
Keverékképzés: PGM-FI elektronikus üzemanyag-befecskendező
Kompresszióviszony: 10,7:1
CO2-kibocsátás: (g/km) 80
Összlökettérfogat: (cm3) 471
Motortípus: Soros, kéthengeres, négyütemű, 8 szelepes, DOHC-vezérlésű, folyadékhűtésű
Teljesítmény: 35 kW (47,6 LE)/8600 f./perc
Forgatónyomaték: 43 Nm/6500 f./perc
Indítás: Elektromos indítómotorral
Fojtószelep-átmérő: (mm) 34

Váz és futómű
ABS rendszer: Kétcsatornás
Első fék: 310 mm-es, hullámos peremű tárcsa, kétdugattyús féknyereg
Hátsó fék: 240 mm-es, hullámos peremű tárcsa, egydugattyús féknyereg

Első felfüggesztés
Hagyományos, 41 mm-es csúszószár-átmérőjű teleszkópokból összeállított villa szabályozható rugó-előfeszítéssel
Kerék elöl: Sokágú, öntött, alumínium
Első gumiabroncs: 110/80R19M/C

Hátsó felfüggesztés
Pro-Link himbarendszer, 5 lépésben állítható előfeszítésű központi rugóstag, zártszelvényekből készített lengővilla
Kerék hátul: Sokágú, öntött, alumínium
Hátsó gumiabroncs: 160/60ZR-17M/C

Méretek és tömeg
Akkumulátor típusa és kapacitása (VAh): 12V, 7.4Ah
Villaszög: 27.5°
Méretek (HxSzxM) (mm): 2155 x 825 x 1410
Alváztípus: Gyémánt formájú, acél gerincváz
Benzintank kapacitás (liter): 17.7
Benzinfogyasztás (l/100 km): 3.6
Szabad hasmagasság (mm): 180
Menetkész tömeg (kg): 197
Ülésmagasság (mm): 830
Utánfutás (mm): 108
Tengelytáv (mm): 1445

Erőátvitel
Tengelykapcsoló felépítése: Olajfürdős, többtárcsás
Végáttétel: Lánc
Sebességváltó: Hatfokozatú

Műszerek és elektronika
Műszerek: Digitális sebesség- és fordulatszámmérő (rovátkás), két digitális napiszámláló, digitális benzinszint- és fogyasztásmérő, digitális óra
Fényszóró: LED
Hátsó lámpa: LED

A tesztút hossza: 393 km Köszönet érte a Honda Hungary-nak!
Tesztfogyasztás: 3,7 l/100 km
Ára: 2.189.000.- Ft

Papp Laci
az öreg motoros