Szóval milyen a vas? A képet nézve nem kell magyaráznom, hogy szép. Ráülve azért kicsit árnyaltabb a dolog, ugyanis az üléspozíció sportos. A kormánycsutkák mélyen vannak, az ember kissé rádől a gépre, a lábait felhúzza maga alá, mert ott a lábtartó, szóval átöleli az egészet, a fejét pedig hátrafeszíti, hogy kilásson a sisak pereme alól.

Na nézz a szemembe, szépségem…

De erre azt mondják, hogy nem szupersport – vagyis még nem olyan kényelmetlen, mint egy rettenetes… Mindegy, nekem nagyon sportosnak tűnt, persze pályára lehetne még vadabb. De szeretnélek emlékeztetni titeket, hogy most közútról beszélünk, tehát ennek tükrében kell értékelni.

Az első radiális rögzítésű Nissin satuk ABS-szel, és a (újabban fordítottnak nevezett, régen ez volt az alap) 41 mm-es masszív első villa

A Fireblade visszaköszön több tulajdonságában. A motor teljesítménye csak a fele, de a fíling hasonló. Ahogy összekapja magát, ahogy finom morgolódásból gázmozdításra elkezd üvölteni! 4000-ig még diszkréten mormog, aztán baritonba megy át, és 8000 felé már tenor, de olyan hangerővel, hogy szerencsére a sisak tompítja a hangot (persze, gyönyörűen muzsikál). Szóval gondoljátok meg, hogy lakott területen kiforgatjátok-e teljesen, arról nem beszélve, hogy egyesben is átlépi a százat, méghozzá elég hamar… Ilyenkor elgondolkodom, hogy kell-e feltétlenül 200 lóerő az élvezethez?

Az üléspozíciót ugyan kritizáltam, de kanyarvadászathoz kiváló. Ezt látja a rajta ülő, illetve nem látja. Mármint a műszerfalat, ami itt is hajlamos a tükröződésre. A tükrökbe belelóg a vezető könyöke – de ki fog ennél gyorsabban menni, miért érdekeljen minket a mögöttünk hagyott sok csodálkozó? Legfeljebb egy Fireblade…

Sportmotornak adják el, hát menjünk…

Szóval itt sincs túlbonyolítva a dolog, de minek is? Az ember itt mással van elfoglalva. A piros mező kb. 12.500-nál van… De a motor már 2000 körül szépen viszi a gépet. Azonban ahogy a hangja emelkedik, úgy törnek elő belőle a lovak, nem tűnik kevésnek a leírt 95… És ne akarjunk 200 fölött menni. Inkább a valamivel hosszabb élet mellett voksolok.

Ugye, szép?

Ha valakinek van érzéke a finom részletekhez, hát tessék: csutka kémény, hátsó villa, sárga központi rugó, bronzszínű blokk, mattfekete váz, alu lábtartó bakok, Nissin fék ABS-szel… nézni is élvezet. Motorozni kissé kényelmetlen, de legalább gyors.

A Honda kínál néhány extrát is a motorhoz, íme:
Alumínium stíluselemek (első sárvédőtartó-konzol, oldalelemek, üléstakaró-idom)
Felnicsík
Tank- és nyeregtáska (a CB1000R stílusában)
Gyorsváltó
Magas szélvédő (két változat: víztiszta és „füstüveg”)
12 voltos elektromos aljzat
Fűtött markolat
És végül: Ez a motor elég gyors ahhoz, hogy meggondolatlan emberek túlzásba vigyék a tempót, de ahhoz nem, hogy szupersportnak hívják. Mindazonáltal nálam fiatalabbak jókat motorozhatnak vele kellő önuralommal. Aki nem szeret kuporogni a motoron, válasszon mást.

TETSZETT
dizájn
finom részletek
a 95 lóerőhöz képest jó dinamika
a szépen, alulról húzó motor
a motor hangja (nem tagadom…)
a fékek

NEM TETSZETT:
üléspozíció (tudom, sportmotor, de nekem már nem kényelmes…)
tükröződő műszerfal
a tükörbe betakar a vezető könyöke

Műszaki adatok:

ERŐFORRÁS
Konstrukció
Soros, négyhengeres, négyütemű, 16 szelepes, folyadékhűtésű, DOHC-vezérlésű
Összlökettérfogat: 649 cm3
Furat x löket: 67 x 46 mm
Sűrítési viszony: 11,6:1
Csúcsteljesítmény: 70 kW (95,2 LE)/12 000 f./perc (95/1/EC)
Legnagyobb forgatónyomaték: 64 Nm/8500 f./perc (95/1/EC)
Olajmennyiség: 3,5 liter
BENZINBEFECSKENDEZŐ RENDSZER
PGM-FI elektronikus benzinbefecskendező
Benzintartály befogadóképessége: 15,4 L
Benzinfogyasztás (szabvány szerint): 4,9 l/100 km
ELEKTROMOS RENDSZER
Indítás: Önindító
Akkumulátor típusa és kapacitása: 12 V/8,6 Ah
Generátor legnagyobb teljesítménye: 343 W
ERŐÁTVITEL
Tengelykapcsoló felépítése: Olajfürdős, többtárcsás, tányérrugós
Váltó felépítése: Hatfokozatú
Végáttétel: 525-ös, O-gyűrűs lánc
VÁZ
Gyémánt formájú, acél gerincváz
VÁZ ÉS FUTÓMŰ
Méretek (hosszúság x szélesség x magasság): 2130 x 750 x 1150 mm
Tengelytáv: 1450 mm
Villaszög: 25,5°
Utánfutás: 101 mm
Ülésmagasság: 810 mm
Szabad hasmagasság: 130 mm
Menetkész tömeg: 207 kg
FELFÜGGESZTÉS
Elöl: 41 mm csúszószár-átmérőjű, “fordított”, szeparált működésű teleszkópok, rugóút: 120 mm
Hátul: Központi rugóstag állítható előfeszítéssel, 43,5 mm lökettel
KEREKEK
Elöl: Üreges, ötágú, öntött, alumínium, 17M/C x MT3,5, abroncs: 120/70 ZR17 M/C (58W)
Hátul: Üreges, ötágú, öntött, alumínium, 17M/C x MT5,5, abroncs: 180/55 ZR17 M/C (73W)
FÉKRENDSZER
ABS típusa: Kétcsatornás
Elöl: 310 milliméter átmérőjű, 4,5 mm vastag tárcsa négydugattyús féknyereggel és szinterbetétekkel
Hátul: 240 milliméter átmérőjű, 5,0 mm vastag, hidraulikus tárcsafék egydugattyús nyereggel és hagyományos betétekkel
MŰSZEREK ÉS ELEKTRONIKA
Műszerek: Digitális sebesség- és fordulatszámmérő, két digitális napiszámláló, digitális benzinszint- és fogyasztásmérő, digitális óra, váltófokozat-visszajelző, felváltás esedékességére figyelmeztető lámpa
Lopásvédelem: HISS
Fényszóró: LED
Hátsó lámpa: LED
Tesztfogyasztás: 4,58 l/100km
A tesztút hossza: 243 km
A tesztmotor új ára: 2.889.000.- Ft


Papp Laci
az öreg motoros
Képek: Papp Laci és Ecsedi István