Az új kompakt Mercedes-Benz modellek számára kifejlesztett hálózatról tölthető hibrid hajtás – zöld rendszám használatára jogosult így az autó – a Kecskeméten is gyártott A-osztályban debütál majd, a hírek szerint két változatban is kínálják majd azt. Az első kerekeket hajtó 1,33 literes turbómotorhoz és a 7 fokozatú dupla kuplungos váltóhoz nem nyúlnak, az autó hajtására önmagában is képes, 90 lóerős villanymotor a hátsó kerekeket hajtja, a tökéletes összhangról az elektronika gondoskodik majd. Attól függően, hogy a benzinmotor 136 vagy 163 lóerős változata kerül a motortérbe, A220e illetve A250e lesz a típusjelzés, és az összkerékhajtás miatt a 4Matic is ott lesz a névben. A Mercedes-Benz A-osztály plug-in hibrid változatát a hírek szerint a Párizsi Autószalonon leplezik le, ekkor tudunk majd meg többet a műszaki részletekről, az akkumulátor kapacitásáról és az elektromos hatótávról.