Ahogy a Chevrolet Blazer, úgy az egy számmal kisebb – anno az Opel Antara testvérmodellje volt műszakilag – Equinox szabadidő-autó is villanyautóként folytatja pályafutását. Nagyjából egy év múlva kerül az észak-amerikai kereskedésekbe az Equinox EV nevű típus, a jelenlegi autónál 15%-kal drágábban, de még mindig 30 ezer dollár alatti indulóáron – és ebben még nincsenek benne az állami ösztönzők.

A méretek változását még nem közölték, de az látszik, hogy az akkumulátor miatt nagyot nő a tengelytávolság. Az RS modell fekete arcot kap és opciósan fekete tetőt, a többi felszereltségnél színrefújt az orr és opciósan fehér tetőt lehet kérni. Az Ultium alap minden technológiája elérhető lesz – jórészt felár ellenében –, így akár 17,7 colos képátlójú központi érintőképernyő (ez látható az első fotókon), részlegesen önvezető rendszer (Super Cruise).

Az alapmodell 213 LE/327 Nm teljesítményű és elsőkerékhajtású, az opciós 2 hajtómotoros összkerékhajtásnál 294 LE/469 Nm a teljesítmény. Az akkumulátor-kapacitást nem közölték, de azt igen, hogy a kisebb akkuval 402 km a hatótávolság, a nagy akkuval ez 483 km-re nő, összkerékhajtásnál (amihez rögtön adják a nagyobb akkumulátort is) 451 km a hatótávolság. A fedélzeti töltő 11,5 vagy 19,2 kW teljesítményű, villámtöltésre 150 kW teljesítménnyel van lehetőség. A megfelelő adapterrel a Chevrolet Equinox EV 3 kW kimenő teljesítménnyel tud elektromos eszközöket működtetni.