Fotó: Molnár Sándor/Napló

Marton Béla polgármester a megnyitón elmondta, hogy akit egyszer a benzingőz megcsapott, azt élete végéig elkíséri a járművek szeretete, amely ráadásul generációkon át öröklődik. Ígérte, hogy a következő évben már gondozottabb terepen találkozhatnak majd a veterán járművek tulajdonosai és azok kedvelői.

– Már félek, hogy kicsi a helyszínünk, akkora lett az érdeklődés. Minden évben egyre több a kiállító úgy a motorosok, mint az autósok részéről, és egyre több a vendég – fogalmazott a Balatonfűzfői „Kreitli Ferenc” Veterán Autós és Motoros Egyesület elnöke. Fejes Károly elmondta azt is, hogy a találkozón a kis mopedektől – a nagy teljesítményű, 1000 köbcenti feletti motorkerékpárokig láthatnak érdekességeket a látogatók.

Az autók között pedig feltűnt néhány, a háborús időkből származó, gyönyörűen restaurált modell is, de az érdeklődők láthattak például old-timer Porshét, Ferrarit és még számos különleges régi gépet is. Idén is megrendezték a 16 kilométeres Kreitli Ferenc emléktúrát, amelyen a találkozón résztvevő járművek vonultak fel zárt menetoszlopban, rendőrségi felvezetés mellett Balatonalmádi és Fűzfő között.

A nap során veterán alkatrészbörzét és városnéző időutazást is szerveztek. Utóbbit egy piros Csepel D420 típusú teherautóval és egy faros Ikarus 55-ös nosztalgiabusszal.