Eddig csak alvázas pickupokat és meglehetősen furcsa megjelenésű kis szabadidő-autókat gyártott a Zhongxing márka, de elérkezettnek látta az időt arra, hogy a személyautó-piacra is beszálljon. Egészen pontosan a stratégiai partere által dobott konstrukciót vettek át.

Az új szerelőszalag április 1-én ünnepélyes keretek között megkezdte a működését, és noha mindenki nagyon boldog volt, az autó nevét valahogy elfelejtették közölni. Mondjuk nem új fejlesztésű típusról van szó, azt még 2010-ben mutatta be tanulmányként, majd nem sokkal később sorozatgyártású autóként a Changfeng, akik Liebao CF2-es néven akarták piacra dobni, de néhány autószalon-látogatást követően más eredmény nem ért el az autó. A Changfeng márka tulajdonosa, a Guangzhou Auto idő közben a Zhongxing stratégiai partere lett, így nem csoda, hogy ott bukkant fel a készre fejlesztett típus – annyi a változás, hogy LED-es nappali menetfényeke kapott.

Négy évvel ezelőtt ebben a stádiumban megakadt a bemutatás Négy évvel ezelőtt ebben a stádiumban megakadt a bemutatás

A megjelenés senkit ne vezessen félre, a formai és méretbeli hasonlóság ellenére ennek a lépcsős hátú autónak semmi köze a Volvo S40-eshez, olyannyira, hogy a motortérbe például egy Mitsubishitől származó 1,8 literes négyhengeres kerül majd, amihez csak ötfokozatú, automatikus váltó csatlakozik. Kínában az olcsóautók között szerepel majd a Zhongxing újdonsága, amelynek a nevét a Pekingi Autószalonon jelentik majd be.

Levetett Volvo-koppintással lép a személyautók piacára a Zhongxing Levetett Volvo-koppintással lép a személyautók piacára a Zhongxing

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!