Egészen mostanáig csak nevetséges volt az Apple térképe-navigációja, most azonban az ausztrál rendőrség közleményt adott ki, miszerint életveszélyes lehet annak használata, úgyhogy inkább mellőzzék azt.

A gondot jelen esetben az okozza, hogy a Mildura elnevezésű várost valós pozíciójánál 70 km-rel távolabb jeleníti meg a térkép, ahová a GPS jel alapján el is viszi a használót. Ez a hely azonban egy nemzeti park közepén található, több tíz kilométerre a legközelebbi lakott településtől, víz- vagy étel vételezési lehetőségtől, és nincs térerő sem. Az elmúlt hetekben hat embert kellett kimentenie a rendőrségnek a semmi közepéről, a kifogyott üzemanyag miatt volt, aki gyalog indult neki a visszaútnak, volt, aki 24 órát töltött étlen-szomjan, mire valaki rátalált. Egyelőre mindenkinek szerencséje volt, mert még nem köszöntött be az igazán nagy meleg – a Sunset National Park-ban nem ritka a +45 °C-os hőmérséklet sem, ami megerőltető lehet azoknak, akik nem készülnek fel az ilyesmire. Szeptemberben egyébként maga az Apple is azt kérte felhasználóitól, a hibák javításáig inkább a konkurensek termékeit használják navigálásra. Az ausztrál rendőrség tanácsa szerint nyugodtan vegyenek papír alapú térképeket is, és persze nem árt az út melletti jelzőtáblákat is figyelemmel tartani.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért