Az 1972-es Brüsszeli Autószalonon mutatták be a 16 fényszóróval rendelkező Škoda 110 Super Sport tanulmányt, amelyből aztán a hetvenes évek végén Theodor Pistek megépítette azt a sportkocsit, amely az Upír z Feratu, azaz Ferat Vámpírja című horrorfilm főszereplője lett, a vérszívó autó – a Ferat az 1922-ben bemutatott Nosferatu című vámpíros filmre utal.

Mivel most van a film bemutatásának 40 évfordulója, stílszerűen ezt – a gyári gyűjteményt gyarapító – autót választotta Baptiste de Brugiere, hogy az Icons get a makeover sorozat részeként újraálmodja azt, arról nem is beszélve, hogy a 2021-es prágai Comic Con találkozón is megemlékeznek a kultstátuszt élvező horrorfilmről. A francia fiatalember diploma után rögtön a Škodánál kezdett el dolgozni, és három évvel ezelőtt találkozott először az autóval, amikor először engedték be a gyári múzeum gyűjteményébe.

A vámpírautó újraálmodása rögtön megragadta a fantáziáját, az első vázlatokat emlékezetből készítette, hiszen így a legelső benyomásait rögzítette papírra, majd az igazi autót látogatva, illetve modellautót tanulmányozva tökéletesítette az éles vonalvezetést a számítógépben. Baptiste de Brugiere először a Vision iV tanulmányon dolgozott, majd a CitigoE iV-n, utolsó munkáját pedig jövőre ismerhetjük majd meg.