Tavaly nyáron debütált a Flying Spur Odyssean Edition, mint az addig legfenntarthatóbb autója a Bentley márkának, most a Bentayga karosszériával ismételnek – már ahol, hiszen többek között az EU területén nem lehet megvásárolni az újdonságot. Mindössze 70 példányt készítenek a Bentayga Odyssean Edition-ből, amely a plug-in hibrid hajtást kapja az időközben már 18 kWh kapacitású – 45 km-es elektromos hatótávolság – akkumulátorral és 462 lóerős rendszerteljesítménnyel.

De nem is annyira a hajtás, sokkal inkább az utastérben felhasznált anyagok miatt illetik a fenntartható jelzővel az autót, a nyílt pórusú Koa fa betétekhez csak 3 réteg lakkot használnak (90% megtakarítás), a kárpitozásnál a 2 színű bőr (többféle kombináció választható) mellett az üléseken megjelenik a tweed szövet is. A D oszlopon, a küszöbburkolatokon jelenik meg az Odyssean felirat, a karosszéria alsó díszeit halvány kőszínűre fényezik, amit alapáron 6 – extraként 60 – színnel lehet kombinálni.