Már két évtizede van jelen a Wallis cégcsoport a hazai autókereskedelemben, és a jelenlegi helyzetben kihasználták a lehetőséget a terjeszkedésre. A Váci út 175. szám alatt található Wallis Pest kereskedésben nyitották meg a Maserati szalont.

Korábban is itt, csak az emeleten volt az exkluzív márka szalonja, most közvetlenül az utcafronton láthatjuk az olasz sport- és luxusautókat. Rögtön egy újdonsággal, a Quattroporte hazai bemutatásával nyitották meg a szalont, és hamarosan jönnek a további újdonságok. Még az idén kapható lesz nálunk is az új Ghibli, a Levante nevű szabadidő-autó 2014-ben érkezik. Az olaszok egyébként épp azon vannak, hogy a jelenlegi, évi 5-6000 autós szintről évi 50 000 autóra növeljék a termelésüket, és ennek része a kereskedőhálózat erősítése is.

A Quattroportéra visszatérve feketében dögösen néz ki az autó, leszámítva azt, hogy egy sportlámpa éppen bevilágított az első hűtőrácsba, így jól lehetett látni az egyébként titokban és sötétben rejlő, ezüst színű hűtőket. Az autó egyébként nem maffialimuzin, hiszen a csomagtérfedél belső részén ott találjuk a fluoreszkáló vésznyitót, oda senkit nem lehet akarata ellenére bezárni.

A jelentős Maserati bővítés annak köszönhető, hogy az olaszok felvásárolták a becsődölt Bertone gyárát. Az 1970-ben Grugliasco-ban lévő üzemet teljesen felújították, ott most indul be a Quattroporte sorozatgyártása, majd a Ghibli és a Levante következik. A GranCoupe és GranCabrio továbbra is a modenai gyárban készül, egyelőre változatlan formában. Jövőre azonban a Levante mellett még egy másik nagy újdonságra is számíthatunk, valószínűleg ekkor mutatják majd be a Ferrari LaFerrari testvérmodelljét, az MC12 utódát. Azzal ünnepelve a Maserati márka 100. születésnapját.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!